2017. június 28. 09:43

Az egyik legszebb budapesti szobor kálváriája sajnos igazi huszadik századi történet, végtelen vitákkal, szocialista városépítészettel, méltatlan, félreeső helyszínnel, elfeledett jelennel. Erzsébet királyné Döbrentei téri szobráról, az egykor nagy jelentőségű alkotásról sokan tudnak, a szobor hosszú kálváriája már kevésbé ismert történet.

Írta: Bukovszki Péter; mai fotók: Kozics Júlia; archív fotók: Vasárnapi Újság, Fortepan

 

Furcsa dolog a történelem (no meg a városépítészet), hiszen néhány évtized leforgása alatt óriási változásokat képes produkálni: így lesz kiemelt nemzeti ügyekből mellékes téma, egykor országos hírű műalkotásokból félreeső zugokba száműzött, elfeledett érdekesség, amit csak a legelszántabbak ismernek.

Bár Ferenc József feleségének, a legendás Sisinek a Döbrentei tér mellett álló szobrát az arra járók gyakran felismerik, mai helye jóindulattal sem nevezhető ideálisnak. Az Erzsébet híd budai hídfőjének forgalmas lehajtói által körbezárt, zajos kis terecske ugyanis minden, csak nem idilli: a burkolat sok helyen koszos és töredezett (bár nem tűnik nagyon réginek), gyakori a szemét, az embereknek ezért legtöbbször eszébe sem jut megállni vagy leülni itt, inkább továbbmennek a Tabán vagy a Gellérthegy irányába. (Az egyetlen pozitívum, hogy a téren viszonylag sok, gondozott növény és frissen ültetett virág található, ez azonban nem képes ellensúlyozni a hátrányokat.)

A terület kiváló példa a különböző érdekek összeütközésére: itt éppen a közlekedés szempontja győzedelmeskedett a pihenő funkció fölött, sőt mi több, egyenesen leigázta azt. Ez önmagában még nem is lenne baj, hiszen Budapest egyik legfontosabb közlekedési útvonaláról van szó; az azonban, hogy az egyik legszebb és legjelentősebb Zala György-alkotásnak éppen itt kell sínylődnie, már igencsak méltatlan helyet.

Ilyen is lehetett volna az Erzsébet-szobor

 

Húsz év, négy sikertelen pályázat

Ahhoz, hogy a problémát jobban megérthessük, egészen 1898-ig kell visszamennünk az időben. Az év szeptemberében ugyanis valamennyi újság döbbent hangnemben számolt be a szomorú hírről: Ferenc József felesége, Sisi merénylet áldozata lett. Mivel a királyné már ekkoriban is közkedvelt volt a magyarok körében, azonnal felmerült szoborállítás gondolata; így némi vita után, 1901-ben országos pályázatot hirdettek, amelyre a legnagyobb hazai művészek jelentkezhettek, olyan alkotók, mint Fadrusz János, Stróbl Alajos vagy éppen Zala György.

A szoborállításhoz kapcsolódóan gyűjtés is szerveződött, amin több mint másfél millió korona gyűlt össze, a bírálóbizottságban pedig a kor legnagyobbjai foglaltak helyet, köztük például a New York-i Szabadság-szobrot alkotó Auguste Bartholdi. A látványos külsőségek és az óriási sajtóvisszhang ellenére azonban az ügy meglehetősen nehezen haladt előre: már a helyszínválasztás során komoly viták adódtak. Bár korabeli lapok sokáig tényként kezelték, hogy a leendő szobor a budavári Szent György téren, esetleg a várhegy valamelyik pest felé eső lejtőjén kaphat helyet, az elképzelés végül csak terv maradt.

A Sisi-szobor pavilonja a háború előtt

 

Költözések sorozata

Erzsébet királyné szobra tehát már azelőtt többször költözött, mielőtt elkészült volna; az avatás dátuma azonban még nagyon messze volt. Az első, sikertelen pályázatot ugyanis még négy hasonló követte, míg végül csak az ötödik, 1920-ra lezárult pályázat lett sikeres, Zala György szobrász és Hikisch Rezső műépítész közös terve, amire meg is kötötték a szerződést, az alkotás 1924-re készült el. A felavatásra azonban további 8 évet kellett várni, pénzügyi gondok miatt ugyanis a terv a napirendről ideiglenesen le, a szobor pedig raktárba került, és ott is maradt 1932-ig.

Az alkotást az akkori Eskü (ma Március 15-e) téren avatták fel, ünnepélyes keretek között. A szobor fölött, a kompozíció részeként ekkor még egy kerek, gloriette-szerű építmény magasodott, ami állandó viták tárgyává vált: voltak, akik teljes stíluszavarnak titulálták; mások szerint túl templomszerű volt; és olyanok is akadtak, akik azzal érveltek, hogy az emlékmű túlságosan nagy tömege elvonja a figyelmet az Erzsébet hídról és a Belvárosi Plébániatemplomról.

A szobor ma

 

Nyugtalan jelen

A valaha volt egyik legtöbb pénzt felemésztő, leghosszabb ideig tervezgetett szobor tehát elkészülte után sem nyugtatta meg a közönséget. A háborút meglepő épségben átvészelő alkotást hosszas vitát követően, végül 1958-ban elbontották, a kerek építmény teljesen megsemmisült, a szobor pedig ideiglenesnek szánt kényszerpihenőre vonult a Kiscelli Múzeumba, majd Sülysápra. Innen végül csak 1986-ban tért vissza, ám ekkor sem eredeti helyére, hanem a Duna szemközti oldalára, a Döbrentei tér mellé, ahol ma is látható.

Az egyik legszebb budapesti szobor kálváriája sajnos igazi huszadik századi történet, vitákkal, szocialista városépítészettel, méltatlan, félreeső helyszínnel, elfeledett jelennel. A gondolatban sokszor, a valóságban „csak” 3-szor költöző szobor igazán megérdemelne egy szépségéhez méltóbb helyet, ahol végre valóban kiteljesedhetne.  


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó