2017. szeptember 15. 10:08

Felújítás miatt a következő öt évben nem lesz látogatható a főváros egyik legizgalmasabb múzeumépülete. A Látóhatár Kiadó által megjelentetett Lechner összes könyvvel a kezünkben (szerzők: Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia) ezúttal azt vesszük számba, mitől búcsúzunk egy időre – no meg azt is, hogy mit szeretnénk megújulva viszontlátni.

Írta: Viczián Zsófia, fotók: Ludmann Mihály (a Lechner összes című kötethez készült képek)

 

Keletre magyar! Ez volt a jeligéje annak a pályázatnak, amelyet Lechner Ödön és Pártos Gyula nyújtott be 1891-ben egy új iparművészeti múzeum és iskola, illetve a kapcsolódó szolgálati lakások számára létesítendő épületegyüttes tervezésére. Az eredmény valóban keletiesre sikerült – az épület pedig ma is ámulatba ejti az arra járókat. Az alábbiakban tizenkét pontban szedtük össze, mitől olyan nagyszerű ez az alkotás, illetve azt is, hogy eredeti fénye hogyan kopott meg itt-ott. Átmeneti búcsú ez a felújítás miatt most lezárt épülettől, és egyúttal reményteli előre tekintés is.

 

1. A Lechner-épületek hangsúlyos eleme: a Zsolnay-tető

Zöld és sárga tetőcserepek, mívesen kidolgozott kémények: Lechner számára fontos volt a tető

Lechner Ödön épületeinek általában hangsúlyos eleme a tető: itt is így van ez. Kígyóbőrként simuló zöld és sárga tetőcserepek, mívesen kidolgozott kémények, hullámzó sárga él- és csúcsdíszek váltakoznak odafönn. Mind a Zsolnay gyár terméke, százezres nagyságrendben. Sok évtizedet, két világháborút és egy súlyos 1956-os pusztítást is átvészeltek, de bizony mostanra már sok megérett a cserére. A felújítás egyik nagyszerű hozadéka lesz a tetőteraszok megnyitása: így közelebbről is megcsodálhatjuk majd a tetőzet szépségét.

 

2. „Fejlettségünkről fog tanúskodni”: az utcai homlokzat

Wlassics Gyula korabeli kultuszminiszter is támogatta a pirogránit használatát a homlokzaton

A főhomlokzat erőteljes középrizalitját mázas, virágmintás Zsolnay-kerámia fedi, de a homlokzat többi része is pirogránit borítást kapott. „A Zsolnay-gyárban készülő pyrogranit hazai iparunk oly sajátos és a külfölddel szemben is haladást jelző terméke, hogy az iparművészeti múzeum és iskola épületén már az anyag magában is e téren elért fejlettségünkről fog tanúskodni; míg ellenkezőleg az iparművészeti palotának a bevakolása annak kezdetleges és alacsony fokára engedne következtetést” – így érvelt Wlassics Gyula, korabeli kultuszminiszter, hogy miért érdemes kifizetni ezért a tetemes vételárat. És valóban: a burkolat tartósnak bizonyult. Sajnos azt az előnyét, hogy ez egyúttal egy jól lemosható felület is, kevéssé használták ki az elmúlt évtizedekben, így a míves pirogránitot most vastag szürke por fedi. Reméljük a megújulás után erre is lesz megoldás.

 

3. Az iparművészet allegorikus alakjai: szobrok a kupola alatt

Textilművészet, kerámia-műipar, dekoratív szobrászat és ötvösművesség: ezt ábrázolják a szobrok

Az épület falait fenn főpárkány és oldalt ívelt orommező zárja. A figyelmes szemlélő az említett kerámiaburkolaton túl még más díszítő elemeket is megfigyelhet. Így a kupola alján álló négy nemzeti viseletben álló szobrot is, melyek a textilművészetet, a kerámia-műipart, a dekoratív szobrászatot és az ötvösművességet szimbolizálják.

 

4. Színkavalkád és formai sokszínűség: a nyitott előcsarnok

Itt alkalmazták először kültéren a Zsolnay gyár egyedülálló újítását, az eozinmázat

A három irányban nyitott előcsarnokba dől be a fény. Van is mit megvilágítania: itt olyan színkavalkád és formai sokszínűség fogadja a látogatót, hogy meg is kell rögtön állnia. A Zsolnay-kerámia „bemutatóterme” ez, és egyúttal a két keletre figyelő alkotó, Lechner Ödön és Zsolnay Vilmos találkozásának csodás produktuma. Ipartörténeti pillanat is: itt, a nyitott előcsarnokban alkalmazták először kültéren, a gyár egyedülálló újítását, az eozinmázat, amely ezután a Zsolnayt az egész világon ismertté tette. Egészen lenyűgöző a mennyezeten feltűnő stilizált növény- és virágmintás díszítés is.

 

5. Ferenc József, személyesen: emléktábla az épületen

Ferenc József 1896. október 25-én avatta fel a csaknem kész épületet

Az építés a terveket követően két évvel, 1893 őszén kezdődött meg. 1895-ben már a szakipari munkák és a belső berendezések kivitelezésére hirdettek pályázatot: versenyfutás volt az idővel, hogy az ország nagy millenniumi ünnepére minden a helyére kerüljön. De az épület a tervezett határidőre sajnos nem készült el. A hivatalos megnyitás mégis a lehető legünnepélyesebb volt: maga az uralkodó, Ferenc József avatta fel Wlassics Gyula kultuszminiszter jelenlétében 1896. október 25-én – bár a belső festés és berendezés még hiányzott. A tényleges átadás egy jó évvel később, 1897. november 20-án történt meg.

 

6. Elakad a lélegzet: a belső előcsarnok

Az 1920-as évek végén a színes belső falfelületeket fehérre festették. Felújítást után visszakapják a belső tér az eredeti színezést

Ez az a tér, ahová az ajtón belépve megérkezik a látogató – és itt el is akad a lélegzete a feltáruló látványtól. A vastag, díszes oszlopkötegekkel határolt tér sajátos atmoszférát áraszt. A tekintet pedig keresi a beeső fény forrását: az emeleteket áttörő nyíláson át innen pillanthatjuk meg az épület felejthetetlen felülvilágító üvegkupoláját. Valamikor minden gazdagon díszített volt, de aztán az 1920-as évek végén az eredeti belső festéseket lefestették. Így ma a fehér szín az uralkodó, amely a különleges formavilággal és a stukkókkal párosulva az egész épületnek csipkeszerű hatást ad. Ez az egyöntetű fehérség a felújítás után el fog tűnni: az eredetit egykori fényképek és vázlatok alapján rekonstruálják.

 

7. Művészi elemmé vált az ipari forma: a kiállítási csarnok üvegteteje

Eredetileg az üvegtető fal melletti sávjában színes, virágdíszes üvegek voltak

A nagy kiállítási csarnok rövidebb oldala tizennyolc, hosszabbik huszonhét méteres. Egy ekkora tér fedése és megfelelő megvilágítása már komoly építészeti feladvány: de Lechnerék ezt is sikerrel vették. Korábban csak ipari épületeknél, vásárcsarnokoknál vagy pályaudvaroknál alkalmaztak acélszerkezetes üvegtetőket. Az ipari forma itt művészi elemmé vált, díszes konzolai méltó párjai a kő boltíveknek. Eredetileg az üvegtető fal melletti sávjában színes (virágdíszes) üvegek voltak, de amikor a II. világháború után (1949-ben) helyreállították, már csak sima üvegtáblákkal helyettesítették. A felújítás után a tervek szerint újra a szélein virágmintás tetőüvegezésben gyönyörködhetünk.

 

8. Csodálatos részletek: lépcsőházak és folyosók

A felújítás után az épület belülről is körbejárható lesz

Oszlopkötegek, hullámzó szamárhát-ív és golyós díszítés – az épületben sétáló látogató újra meg újra csodálatos részleteket fedezhet fel. A folyosók rendszerét a felújítás során is megőrzik, az épület belülről is körbejárható lesz.

 

9. Mintás öntött kő: a padlózat

A nagy kiállítási csarnokban is helyreállítják a gyönyörű eredeti padlózatot

A mintás öntött kő valamikor számos budapesti épületben látható burkolási megoldás volt. Az Iparművészeti Múzeumban is ilyen a padlózat – már ahol megmaradt. Persze ez is felújításra szorul, mert itt-ott már repedezett, törött. Ha hihetünk a látványterveknek, a nagy kiállítási csarnokban is helyreállítják: a mostani nem túl elegáns sárga szín helyett keleti szőnyeget idéző padlózatban gyönyörködhetünk majd.

 

10. Siralmas kép: az udvari homlokzat

Évtizedek óta nem tatarozták az épületet

Az épület az utcáról nézve sincs fényes állapotban, de az udvar felől sajnos még siralmasabb kép tárul fel. Omló vakolat, évtizedek óta nem tatarozott falak, ötletszerűen kivezetett vezetékek és szellőzők. Pedig ez az udvari oldali homlokzat is figyelemre méltó, ha nem is olyan díszes, mint a másik. Az itt alkalmazott viszonylag olcsó, de látványos téglaszalagos ablakkeretezés, Lechner egyik újítása, a megnyitást következő években sorra megjelent az új budapesti épületeken.

 

11. A hiányzó korona: a laterna

A laterna 2011-re olyan rossz állapotba került, hogy le kellett bontani; csak több darabban tudták leemelni

A laternát sajnos már jó ideje hiányolnunk kell az épület látványából. A múzeum hangsúlyos, fő kupoláját nyolc borda osztja részekre. Ezek felül egy (értelemszerűen) nyolcszög alakú opeionba futnak össze, amely azután egy díszes, tizenegy és fél méteres laternában folytatódott. Különleges alakjával, feltűnő aranysárga színével valóban koronája volt az épületnek: egészen 2011-ig, amikorra már olyan rossz állapotba került, hogy le kellett emelni. A műveletnél majdnem baj is történt, hisz senki nem tudta, hogy egy korábbi javítás során egyszerűen betonnal erősítették meg a szerkezetet, így annak súlya lényegesen nagyobb lett, mint amihez a leemelő-darut tervezték: ezért csak több darabban lehetett leszedni. A laterna azután a múzeum udvarán hevert (illetve idén a Sziget-fesztiválon is turnézott). Reméljük, 2020-ban újra a kupola tetején látjuk.

 

12. Lechner tervezte, most megépítjük: az új épületszárny a tákolmányok helyén

Új épületszárny készül a Hőgyes Endre utcában, Lechner eredeti terveit csak a külső homlokzat idézi

Az eredeti tervek szerint az épületegyüttes négyszöget zárt volna be egy kisebb és egy nagyobb belső udvarral. A kisebbik ezek közül meg is épült, a nagyobbik azonban csonka maradt – a pénz is elfogyott, de az eredeti funkcióra, azaz a néprajzi tárgyak elhelyezésére se volt szükség már, ezért se épült fel. Az űrt idővel szerényebb toldaléképületek töltötték ki. Ezek helyére, közel 130 évvel a tervek után, most felépülhet végre az eredeti tervekben szereplő épület: így teljessé válik majd a nagy mű. Igazából persze „csak” az utcai homlokzat lesz Lechnert idéző, belülről és az udvar felől egy kortárs múzeumépületet vehetnek majd birtokba a látogatók – valamikor 2022 táján. A tervek szerint (http://lukacsesvikar.hu/projektek/6/62) az udvarok is élettel telhetnek meg: már most biztosak vagyunk benne, hogy ez lesz a város egyik legjobb helye.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó