2017. szeptember 27. 08:50

Pontosan 133 éve, 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a budapesti Operaház. Utoljára több mint 30 éve újították fel teljesen az épületet, a homlokzat, a nézőtér és az üzemterületek korszerűsítése és megóvása érdekében a munkálatok idén ősszel újra elindultak.

Írta: Fenyővári Bernadett, fotók: Lechner Tudásközpont fotótára, belső fotók: Dancs Enikő Bianka

 

Az 5383 négyzetméter alapterületű és közel 51 méter magas Operaház 133 éves fennállása alatt eddig két generális felújításon esett át. A legutóbbi az 1980-as évek elején volt, így 2017-ben ismételten szükségessé vált a homlokzat felújítása és a belső terek korszerűsítése. Az Operaház új logisztikai központtal is bővül, a céloknak megfelelően az egykori MÁV járműjavító épületét alakítják át. A munkálatok alatt az előadások átmenetileg az Erkel Színházban tekinthetők meg, és ha minden terv szerint halad, az Ybl-palota 2018 májusában várja újra a balett és az áriák rajongóit.

A kezdetek

A Nemzeti Színház egykori igazgatója, Orczy Bódog különösen nagy figyelmet szentelt intézményében az operaelőadásoknak, legtöbbször a dráma rovására. A probléma orvoslására a két műfaj szétválasztása mellett döntöttek, megoldásként pedig egy új épület megépítését határozták el, melyhez a szükséges kezdő költség fedezetét királyi adomány biztosította, helyszínül pedig az akkori Sugár út melletti Hermina tér szolgált, melyet ma Andrássy útként ismerünk. Az 1873-ban meghirdetett tervpályázatot Ybl Miklós nyerte meg. A kivitelezés 1875 októberében kezdődött el és 9 évig elhúzódott. Végül 1884. szeptember 27-én, azaz pontosan 133 éve nyitotta meg kapuit először az Operaház a nagyközönség előtt.

Az épület monumentalitását még tovább növelik a homlokzatot díszítő szobrok. Ide tartoznak az oldalbejáratok mellett fekvő márványszfinxek és a főbejárat melletti Liszt Ferencet és Erkel Ferencet ábrázoló nagyméretű szobrok, amelyek elkészítéséhez a két zeneszerző személyesen ült modellt Stróbl Alajosnak. A foyer ablakai előtt a múzsák, a homlokzat ballusztrádos főpárkányán pedig 16 zeneszerző szobra helyezkedik el. A komponisták szobrai eredetileg sóskúti mészkőből készültek, ami az 1930-as évekre elporladt. Pótlásuk 1965-ben történt meg; ekkor a szobrokat ábrázoló személyek összetételében is változás történt, ugyanis az aktuális politikai ideológia elvárásainak megfelelően szocialista országok zeneszerzői kaptak helyet az épületen. További hat, korai barokk stílusú mitológiai szoborpár is található a homlokzaton, amelyek tartalmilag előkészítik a díszlépcsőházat és a nézőteret a híres kupolafreskóval.

A belső terek tekintélyes dekorációja azzal a rejtett szándékkal kapott ekkora hangsúlyt, hogy a képzőművészeti alkotásokat nem feltétlen preferáló színházi közönség is műértővé és műkedvelővé váljon. A főbejárattól a díszes lépcsőn keresztül vezet az út Than Mór festményeinek kíséretében az épület ékkövéhez, a patkóalakú nézőtérhez. A gazdagon aranyozott és meggypiros bársonnyal díszített páholysorok között mintha megállt volna az idő az 1800-as évek végén. A színpadot a XIX. század legmodernebb technikai megoldásaival látták el, ide tartozott az Asphaleia társaság szabadalma, a vízhidraulikával működő színpadgépezet. További két, a világon először itt alkalmazott megoldást tudhatott magáénak az Operaház, az egyik a hidraulikus körhorizont függönymozgatás, a másik a színpad hátsó sarkában található bútor-, jelmez- és kellékszállításra használt szintén hidraulikus teherfelvonó volt.

Az első emeleti hatalmas egyterű büfébe a lépcsőház irányából két bejáraton keresztül érkezhetnek az operalátogatók. A barnás műmárvánnyal és bőséges aranyozással díszített foyer fényűző hangulata kiválóan alkalmazkodott az arisztokratikus elvárásokhoz, hiszen az Operaházat a kulturális funkció mellett a kor egyik legreprezentatívabb szórakozóhelyének is szánták. Könnyű magunk elé képzelni, ahogy a hölgyek turnűrös szoknyákban óriási bajuszt viselő férfiak társaságában pezsgőznek a felvonások közötti szünetekben. Természetesen a büfé is dúskál a műalkotásokban. Dionüszoszi jelképek segítik tudatosítani a terem funkcióját, így a szüretelő puttókon át a tigrisen ülő szatírgyermekig mindenkivel találkozhatunk. Az oldalfalak festményein Feszty Árpád vizuálisan jelenítette meg a legkülönfélébb természetes hangokat, mint például a kagylóbúgást vagy a patakcsörgedezést.

A nézőtér felett található kupola eklektikus, Olümposzt és isteneit ábrázoló freskója „A Zene megdicsőülése” címet kapta. A festmény közepéről az a Mainzban készült hatalmas csillár lóg le ma is, melyen a kezdetekben elektromos indukciós módon meggyújtható 500 gázláng égett. Ennek hátránya a légszeszvilágítás sajátosságának köszönhetően az volt, hogy az előadások alatt nem lehetett teljesen kioltani, így a darabokat félhomályban játszották.

Az Operaház kisebb felújításokon többször átesett kívül-belül egyaránt, azonban az első fontosabb korszerűsítést 28 évvel a megépülése után, 1912-ben Medgyaszay István tervei és irányítása alapján végezték el. A szükséges karbantartási munkálatok mellett a leglátványosabb változás az új ruhatár kialakítása volt, emellett javítottak az akusztikai és tűzbiztonsági követelményeken, növelték a nézőtéri férőhelyeket, és bővítették a kiszolgálótereket. Szerencsére a második világháború kevés sebet ejtett az épületen, így csak 1950-ben érkezett el az idő néhány kisebb felújításra.

Az Operaház az 1970-es években Juhász László felvételén (Forrás: Lechner Tudásközpont fotótára)

 

A nyolcvanas évekbeli nagy rekonstrukció

Az 1950-es évektől az Erkel Színház az Opera fennhatósága alá került, ezzel a művészi, gazdasági és műszaki létszám is megsokszorozódott. Az Erkel nem rendelkezett kellő méretű előkészítő és üzemi területtel, így a próbák túlnyomó többsége az Operaház falain belül zajlott. Első lépésként a színvonalas művészi munka körülményeinek javítására a 495 négyzetméteres, tizenkét szintes Hajós utcai Üzemház jött létre 1981-ben, 5 évnyi előkészület és tervezés, valamint további 4 évnyi építkezés eredményeként. Az épület az Operához földalatti alagúttal kapcsolódik, így megoldódott a közvetlen és zárt személyforgalom a két épület között.

Épül az Üzemházat és az Operaházat összekötő alagút az 1980-as évek elején (forrás: Lechner Tudásközpont fotótára)

 

A Középülettervező Vállalat 1981. június 24-én keltezett levélben kapott megbízást az Operaház rekonstrukciójához szükséges tervezési munkák elvégzésére. Az Ybl-palotán megkezdődött felújítások miatt az Opera társulata és az előadások átmenetileg átköltöztek az Erkel Színházba.

„Az értékes műemléki területeknél, amely a nézőteret a hozzá tartozó lépcsőházakat, előcsarnokot, ruhatárakat és büféket, közönségforgalmi wc-csoportokat foglalja magában, olyan általános felújítási munkákat terveztünk, amelyek e terület eredeti műszaki állapotát tervszerű állagmegóvási munkákkal továbbra is fenntartják és növelik az épületrész használhatóságát” – írja a Lechner Tudásközpont tervtárában található 1981-es építési engedélyezési tervdokumentáció. A belsőépítészetet tekintve az elsődleges cél a domináns műemléki környezethez illő egységes megjelenés volt. A márványokat, aranyozásokat és falképeket letisztították és felújították, szigorúan ragaszkodva az eredeti tervekben szereplő állapothoz. Az egyik legnagyobb mértékű, de kevésbé látványos átalakítás a nézőtéren történt, ahol lecserélték a kárpitokat, a zenekari árkot pedig süllyedő pódiummal látták el, amelynek a mérete és formája is megváltozott. A nézőtéri széksortengely távolságát 69-71 cm-ről 80 cm-re növelték, ezáltal kevesebben, de lényegesen kényelmesebben fértek el teltház esetén.

A színpad felújítása az 1980-as évek első felében (forrás: Lechner tudásközpont fotótára)

 

A nézőteret és a színpadot keretező szárnyakban elhelyezkedő öltözők, irodák, szociális és egyéb kiszolgáló helyiségek az épület nyolc szintjén helyezkednek el. Ezeken az üzemi részeken jelentős változások történtek, a főfalak és a homlokzati nyílások kivételével szinte minden átalakult. Az üzemházba költözött funkciók helyeinek kihasználásával, a korábban összekeveredett tevékenységek tereinek újrarendezésével jól szervezett, egymással kedvező szimbiózisban dolgozó „mikrovilágok” alakultak ki.

Az épület belső tereinek felújítása mellett elengedhetetlenné vált a homlokzat tisztítása is, ugyanis a város kénes levegője, a kémények füstje, az autók kipufogógázai megtámadták a sóskúti puha mészkő felületeket.

A felújítási munkálatok 1981 szeptemberében indultak meg és 3 évvel később, 1984-ben nyitotta meg az Operaház újra a kapuit. A hivatalos jubileumi megnyitót megelőzően a művészek szeptember 25-én díszelőadással köszöntötték az építőket. Szeptember 27-én, az épület fennállásának 100. évfordulóján nyílt meg újra az Operaház a nagyközönség előtt.

Források:

Középülettervező V.: A Magyar Állami Operaház rekonstrukciója, Építési engedélyezési tervdokumentációja, 1981. /Lechner Tudásközpont tervtára

Borsa Miklós – Tolnay Pál: Az ismeretlen Operaház

Czétényi Piroska – Szvoboda D. Gabriella – Bérczi Lóránt – Bérczi Gábor: Az Operaház

Fidelio.hu

Wikipedia.hu

Welovebudapest.hu

Építés - Építészettudomány – A MTA műszaki tudományok osztályának közleményei, 14. kötet (1982) 3 – 4. szám, Szirmai János: Az Operaház rekonstrukciója 70 évvel ezelőtt

Petőfi Népe, 1984. szeptember (39. évfolyam) 220. szám


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó