2018. május 8. 14:49

Van egy víztorony a Svábhegyen. Azt az érzést kelti a látogatóban, mintha köré szerveződne a tér minden eleme. Ez persze így nem igaz. Az építmény csupán száztizenöt éves, de valóban fontos a környéken élők számára, ugyanis a Széchenyi-hegy, Csillebérc és János-hegy vízellátását adja.

Írta: Osgyán Edina

 

A svábhegyi Eötvös úton több épület áll kihasználatlanul, üresen. Egyelőre az enyészeté például az Eötvös út és a Karthauzi utca által határolt hatalmas telken lévő egykori vízgyógyintézet, de említhetnénk a 32. szám alatti elhanyagolt századeleji villaépületet is. Az Olimpia szállót most bontják, a 48. szám alatti Rajk-villa – ami a háború előtt Förster Aurél klasszika-filológus professzoré, akadémikusé volt, majd később a Rajk-per vádlottjait hurcolták ide és kínozták – a fogaskerekű központi információs épülete lesz hamarosan. Az öreg víztorony szerepe azonban stabil, viszonylag jó állapotban is van, működik, és garantálja a terület tiszta vízét az itt élőknek.

Érdekes, hogy a Svábhegyről a forrásvizet már a XV. században vezetékek szállították a Budai Várba, miközben itt egészen a XIX. század végéig megoldatlan volt a vízellátás. A Svábhegy ugyanis nemcsak a vadhúst biztosította az udvarnak (Mátyás ide járt vadászni), a vizet is. Abban az időben a legtöbb ásott kút vize alkalmatlan volt emberi fogyasztásra Budán, a Duna vize sem volt olyan tiszta (a dunai vizet az éppen átadás előbbi Ybl Kioszkból juttatták fel a palotába), mint a forrásvíz. Siklóssy László Svábhegy című könyvében kiemeli, hogy a budai hegyek közül egyedül a mai XII. kerületi Svábhegy volt gazdag lelőhely, keleti oldalában három helyen is víz tört fel a föld mélyéről. Ezek közül a Város-kút és a Béla király kútja ma is létezik. A mai Diana utca alsó szakaszánál lévő Sváb-forrás a kerület beépítésekor elapadt.

Visszatérve Mátyásra: 1470-ben megbízta a firenzei építészt, Chimenti Canicia-t, hogy tervezzen vízvezetéket a Svábhegytől a Várba. A közel hat kilométeres vízvezeték agyagból, ólomból és kátrányos fenyőfából készült. A vízellátás folyamatossá vált, majd a török időkben a vezeték feledésbe merült, de Buda visszavívását követően újra használatba állították.

Mindeközben magának a Svábhegynek a vízellátásáról csak 1879-ben készült átfogó terv, miután a főváros képviselő-testülete elhatározta a budai, jobb parti területek önálló és végleges vízművel való ellátását, és a hegyvidéket is érintő terv kidolgozásával Wein János igazgatót bízta meg.

A svábhegyi víztorony tervezője Zielinszki Szilárd műegyetemi tanár volt (1860-1924), ő jegyezte egyebek mellett a margitszigeti víztornyot is. Mindkét víztorony nyolcszög alaprajzú, vasbeton pillérek alkotják a fő tartószerkezetet. (A margitszigeti esetében beszélhetünk múlt időről, a torony ma már csak kilátótoronyként vagy kiállító teremként üzemel).

A svábhegyi torony harminc méter magas. Nyolcszög sarkain álló pilléreken fekvő gerendarácson helyezkedik el a kétszáz köbméter víz befogadására szolgáló, több mint hat méter belső átmérőjű vasbeton medence, melyet körgyűrűszerűen két egyenlő befogadóképességű részre osztott tervezője. A toronymedencét a Diana úti gépház tölti, ma már automatikus üzemben. A torony földszintjén a nyomásfokozó berendezés a János-hegyi kilátóig emeli a vizet.

Az itt élők kiemelik: sehol nem olyan tiszta a víz főváros szerte, mint a Svábhegyen – bár a víz folyásának sajnos sok akadálya lett: leaszfaltozták a Csermely utat, ahol korábban szabadon csordogált a friss forrás, a Zalai út árkát felöltötték, ahol a nagy esőzéskor akadály nélkül elfolyt a víz. A Diós-árok hatalmas vízelvezető mélyedésére lakóházak, lakóparkok épültek.

A víztornyot érdemes a koraesti órákban megnézni, amikor a legszebb részletek is kirajzolódnak a körüljárható építményen.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó