2018. július 23. 15:52

A Vértanúk terén álló szobor a XIII. kerületben találhat új otthonra.

A Jászai Mari térre kerülhet Nagy Imre mártír miniszterelnöknek a Vértanúk terén álló szobra – tudatta Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az MTI-vel. Mint mondta, javaslata alapján a Jászai Mari tér lehet az új helyszín, ahová az alkotóval folytatott egyeztetés és a szükséges engedélyek beszerzése után állíthatják fel Nagy Imre szobrát.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának délelőtti zárt ülésén a közbeszerzésekről szóló törvény hatálya alóli mentesítés iránti kérelmek sorában elfogadták a Vértanúk tere beruházással kapcsolatos kérelmet is. Wachsler Tamás az ülés zárt jellegére tekintettel a megbeszélés részleteit firtató kérdésre nem válaszolt, ugyanakkor elmondta, hogy hamarosan megkezdődnek az előkészítő munkák, és várhatóan 2019 végére a megújuló Vértanúk tere a gyalogosoké lesz. 

A környéken lakók igényei, valamint turisztikai szempontok figyelembevételével kialakított új forgalmi rend szerint – a tömegközlekedés járatainak kivételével – gépjárművek nem hajthatnak majd át a téren – mondta a vezérigazgató.

Jelezte, a bizottság ülésén kapott kérdést a Nagy Imre-szobor sorsáról is. Wachsler Tamás álláspontja szerint – az Országgyűlés vonatkozó határozata szellemében –a Vértanúk tere rehabilitációja során a második világháború utáni szoborrombolásokat megelőző képzőművészeti arculatot kell visszaállítani. Ennek megfelelően az 1936-ben felavatott és 1945 szeptemberéig a téren álló Nemzeti vértanúk emlékművét korabeli fényképek, dokumentumok alapján tervezik rekonstruálni. A jelenleg itt álló Nagy Imre-szobor új, méltó helyre kerül – mondta Wachsler Tamás.

(MTI)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó