2019. január 7. 14:25

Hivatalosan ezekben a napokban veszi birtokba új székhelyét a Miniszterelnökség a Várban. Ennek apropóján összefoglaltuk, mi mindent érdemes tudni a különleges épületegyüttesről.

Írta: Bukovszki Péter

 

A Várszínházként is ismert épület évtizedekig pihent csendesen a Sándor-palota szomszédságában: kopottas, sárga homlokzata egykedvűen meredt egyik oldalon a Szent György térre, másikon pedig a pesti oldalra. A kissé mellőzött ház csak az utóbbi években került ismét a figyelem középpontjába, akkor, amikor kiderült, hogy ide költözik a Miniszterelnökség.

Bár az épületet gyakran emlegetik Karmelita kolostorként is, valójában két házból álló épületegyüttesről van szó: az egykori templomról, és a vele egybeépült kolostorról. A kettősség kívülről is jól látszik: az épületegyüttes Sándor-palotához közeli, magasabb, Várszínházként ismert épületrésze eredetileg templom volt, a tőle északra elterülő szárny pedig a kolostor.

Ez a terület azonban csak a török kiűzését követően, 1692-ben került a karmeliták birtokába, akik 1734-re építették fel templomukat (amelyet más források szerint csak 1763-ban szenteltek fel) és a kolostort, amelyeket ma ismerünk. Előttük, a török időkben azonban a budai pasák palotája állt a helyen, megközelítőleg a Karmelita-udvar területén. 

A török uralmat megelőzően a helyszín szintén egy szerzetesrendet szolgált, de nem a karmelitákat, hanem a ferenceseket, akik 1270 körül építették föl templomukat és a hozzá tartozó kolostort. A XX. századi régészeti feltárások rávilágítottak, hogy a ferencesek Szent Jánosról elnevezett temploma megközelítőleg ugyanott állt, mint később a karmelitáké, a kolostoruk azonban attól nem északra, hanem délre, az 1806-ra elkészült Sándor-palota helyén terült el. A ferencesek kolostorához több jelentős esemény is kötődik. A legfontosabb, hogy 1301-ben itt temették el utolsó Árpád-házi királyunkat, III. Andrást (régiesen Endrét), itt fogadták 1455-ben Kapisztrán Jánost, és egyes irodalomtörténészek szerint itt írhatták a Képes Krónikát is. A Szent János-kolostor a középkorban tehát igen jelentős szerepet tölthetett be. 

A Buda felszabadítása után beköltöző karmeliták nem működhettek túl sokáig az épületben, hiszen nem sokkal a kalapos király, II. József szerzetesrendeket feloszlató rendeletét követően, 1787-ben el kellett hagyniuk a kolostort, amelyet az uralkodó állami funkcióra kívánt használni: lakásokat alakítottak ki benne és kaszinót, végül katonai parancsnokság költözött bele. Az átalakítást azonban a templom sem úszta meg. 

A Várszínház épülete a XIX. század végén Klösz György fényképén (Fotó: Budapest Főváros Levéltára)

Mivel Buda városának egyre nagyobb szüksége volt egy állandó kőszínházra, a királyi engedélyt követően a karmeliták egykori templomát átengedték erre a célra. Az átépítést a sakkautomatájáról híres Kempelen Farkas és Hikisch Kristóf végezte. Megszületett a Várszínház, amely 1787-ben meg is nyílt. A város első állandó színháza jelentős eseményeknek adott helyet: 1790. október 25-én itt tartotta meg Kelemen László magyar színtársulata az első magyar nyelvű előadást, itt koncertezett 1800-ban Beethoven, itt adták elő Budán először a Bánk Bánt 1835-ben. A többször felújított és átépített épület azonban 1924-re siralmas állapotba került, s miután a karzat leszakadt, be is zárták. A háború után szerkezetileg helyreállított épületet színházként csak a hetvenes években nyitották újra, A kolostorban 1945 után különféle intézmények irodái működtek. 

Beköltözik a Miniszterelnökség

A karmelita épületegyüttes tehát hosszú története során legrövidebb ideig a szerzeteseket szolgálta (szemben a telekegyüttessel, amelynek talaja a ferencesek emlékét is őrzi), ám többnyire különféle állami és kulturális intézmények működtek benne. A miniszterelnökség beköltözése azonban előbb merült fel, mint sokan gondolnák: ahogyan korábbi cikkünkben megírtuk, a XIX. század végén az akkori sajtó tényként kezelte, hogy az épületegyüttest a Sándor-palotával együtt lebontják, és helyükre egy új, jóval tágasabb, reprezentatív miniszterelnökséget építenek. Bár a tervekből akkor semmi nem lett, más formában bár, de száz év után mégis megvalósult a kormányfői hivatal beköltözése. 

Buda régi címere a felújított épületen is megmaradt, a "Várszínház" felirat helyére pedig a "Karmelita" került (Fotó: Kozics Júlia)

Mint ismert, a történelmi épület átépítésével Zoboki Gábor irodáját bízták meg. Ma már a kész épületet elnézve bátran kijelenthetjük: az építészeknek mesterien sikerült megoldaniuk a feladatot. Az épületegyüttesre alapvetően a harmónia jellemző: a restaurált régi és a kortárs új részletek világosan elkülönülnek egymástól, mégis összetartozónak tűnnek, a talán indokolatlanul sokat bírált, Dunára néző erkély például közel sem hivalkodó, és egyértelműen megkülönböztethető az eredeti épületelemektől. 

A felújított épület belső udvara (Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda)

Ugyanez jellemzi a Miniszterelnökség másik, kolostorral szomszédos, a Püspökkert helyén épült új épületét is: bár kortárs alkotás, tökéletesen simul bele a történelmi környezetbe, a sarkán nemrégiben elhelyezett Szent Mihály-szobor pedig a Szentháromság téri régi budai városháza Pallasz Athéné-szobrát idézi elénk. Ez az épület egyébként főként a kiszolgálóhelyiségeknek és irodáknak ad majd helyet, pinceszintjén működik majd a 300 adagos konyha, földszintjén pedig a dolgozói étterem, és egyéb konyhai helyiségek. 

Szent Mihály arkangyal szobra a Miniszterelnökség új épületén, amelyet a karmelita kolostor mellett emeltek (Fotó: Kozics Júlia)

Elegáns egyszerűséget rejtenek a falak

Az felújítás tiszteletben tartja az épület múltját, amit több részlet is szépen megjelenít. Az egykori Várszínház homlokzatán meghagyták Buda régi címerét (nem cserélték ki másra, például a magyar állami címerre), és a belső térben is az eredeti, XVIII. századi hangulatot és stílust igyekeztek megőrizni. 

A belső térben leginkább a kolostori puritanizmus az uralkodó: a fehér falak elegánsan magukba zárják a falfűtést, kellemes kontrasztot alkotva a sötét fapadlóval. A posztmodern világítás a képek tanúsága szerint jól betölti a funkcióját, a bútorok (amelyek egy része eredeti, más része hiteles másolat) pedig visszafogottak, egyszerűek, minőségiek és elegánsak, ahogyan ez a gyönyörű könyvtárszobában is látható. A festményeket és a szőnyegeket nem vásárolták meg, hanem kölcsönzik, jellemzően a Nemzeti Galéria és az Iparművészeti Múzeum nem kiállított darabjai közül, minden bizonnyal ebbe a körbe tartozik a miniszterelnöki dolgozószoba falán függő Bethlen István-portré is. 

Az épületről összességében elmondható, hogy jól sikerült felújítás eredménye, harmonikus, visszafogott kialakítású, nem jellemzi sem barokkos túldíszítettség, sem posztmodern diszharmónia.  Kijelenthetjük, hogy a felújítás méltó mind az épületegyüttes kalandos történetéhez, mind pedig a mindenkori magyar miniszterelnök és hivatala részére. 

Nyitókép: Kozics Júlia


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó