2019. március 16. 14:00

Bár a Városliget közelében hamarosan megnyíló Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot az egész múzeumi szakma érdeklődéssel várja, legjobban mégis a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria munkatársai örülnek neki. Raktárak, restaurátorműhelyek, kutatóintézet, látogatóközpont – egy példaértékű barnamezős beruházás részletei az egykori Szabolcs utcai kórház területén.

 A Liget Budapest blogposztja

A Városliget közelében épülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központot (OMRRK) a legtöbb szakember a Liget Budapest Projekt „dolgozó, zakatoló szívének” nevezi. A Narmer Építészeti Stúdió tervei alapján épülő OMRRK-val ugyanis egy olyan centrum jön létre, amely korszerű tárolási, állagvédelmi és restaurálási körülményeket biztosít a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Néprajzi Múzeum műtárgyainak.

A 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesben a raktárak, restaurátor-műhelyek, kutatószobák és irodák mellett itt működik majd a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet és egy látogatóközpont, illetve egy, a nyitvatartási időben szabadon használható parkot is kialakítanak az épületegyüttes körül.

Az egykor itt álló Izraelita Kórház Freund Vilmos tervei alapján épült, 1889-ben. A két világháború között Budapest egyik legrangosabb klinikája volt, falai között kezdettől számos hazai és nemzetközi hírű tudós orvos dolgozott. A második világháború után az intézmény Orvostovábbképző Intézet lett, később egyetemi rangot kapott, 2000-ben pedig beolvadt a Semmelweis Orvostudományi Egyetembe. 2007-ben a rossz állapotban lévő kórházat bezárták, az addig ellátott tevékenységeit az Állami Egészségügyi Központ vette át.

Az OMRRK építési helyszíne 2018-ban

Az OMRRK-nak kiválasztott középső telekrészen két megmenthető állapotú eredeti épület állt, az egykori Bródy Adél Klinika és a volt zsidó imaház, az összes többi építményt elbontották. A telek Vágány utcai oldalán épülő raktárbázis központi eleme egy modern, nagyméretű épület, amely négy földalatti raktárszintből és a föld felett két emeletnyi irodai, műtermi és laborszintből áll.

Anyagában színezett, terrakotta nyersbeton homlokzatával rímel a régi kórházi épületekre, de egyértelműen mai alkotás. Az új központi épület földszintjén bejárható lesz két tanulmányi raktár: az egyikben a Néprajzi Múzeum nagyméretű tárgyakból álló gyűjteményét, a másikban a Szépművészeti Múzeum századfordulós gipsz szobormásolatait állítják ki.

A hímes tojástól a kétajtós szekrényig

Minden múzeum olyan, mint egy jéghegy: a felszínen, a kiállítótermekben csak az őrzött anyag töredéke látható, a gyűjtemény nagyobb része általában raktárban van, és csak egy-egy időszaki kiállítás alkalmával kerül elő. A raktározás ugyanakkor minden múzeum legnagyobb gondja, és igen gyakori probléma, hogy egy intézmény méltatlan körülmények közt kénytelen tárolni értékeit – külső raktárakban, amiket senkinek sem mutogatnak szívesen, vagy pincében-padláson.

Nem túlzás azt állítani, hogy az OMRRK megépítésével a Városligetbe költöző három intézmény raktározási és műtárgy-restaurálási problémai évtizedekre rendeződnek. Az alapkoncepció szerint egy közös bázis sokkal olcsóbban és hatékonyabban üzemeltethető, mintha mindegyik gyűjtemény maga látná el a feladatot, az új múzeumi épületek pedig tehermentesíthetők, ha ez a funkció kikerül belőlük. Ráadásul az OMRRK épületegyüttese nem kerül be a Városligetbe, hanem Budapest egyik legizgalmasabb, elhagyott, rozsdaövezeti helyszínén kap helyet – a park közvetlen közelében.

A három intézmény közül valószínűleg a Néprajzi Múzeum munkatársai várják legjobban az új háttérbázis átadását, ahol a hatalmas kollekció darabjait végre 21. századi körülmények között őrizhetik, vizsgálhatják, kutathatják. A Néprajzi gyűjteményének hányattatott sorsa nem meglepő, hiszen az intézmény eddigi, közel 150 éves fennállása alatt soha nem működött olyan épületben, amit néprajzi múzeumnak, sőt, egyáltalán múzeumnak terveztek volna. Ezt a régi adósságot is törleszti a Városliget szélén, a magyar Napur Architect építésziroda által tervezett és már épülő új épület.

A Néprajzi gyűjteményét tehát korábban mindig ideiglenesen helyezték el valahol – más kérdés, hogy ezek az ideiglenes elszállásolások aztán évtizedekre nyúltak. A kollekció első helyszíne a Nemzeti Múzeumban volt, innen rövid időre a Várkert Bazárba költözött, majd egy Csillag utcai bérházba került. A következő állomás a Városliget egyik millenniumi csarnoka volt, ezt követte a múlt század húszas éveiben a Könyves Kálmán körúti egykori gimnázium, és végül 1975-ben a Kúria, a Kossuth téren.

„Ez egy nagyon reprezentatív épület, szemben a Parlamenttel, imponáló belső terekkel, amelyek azonban nem alkalmasak múzeumi célokra, és különösen nem gyűjtemények tárolására. Komoly kreativitást jelentett az elődeinknek és nekünk is, hogy hol, milyen módon helyezzük el a műtárgyakat: az egykori tárgyalótermekben rendeztünk tárlatokat, a folyosókon dolgoztunk, a pincében és a padláson raktároztunk” – sorolja az elmúlt évtizedek legfőbb gondjait Kemecsi Lajos főigazgató. Utolsó tagmondata pontos magyarázat arra, miért örülnek különösen a Szabolcs utcai raktárépületnek a Néprajzi muzeológusai és restaurátorai.

Évtizedeken át sok ember dolgozott azon, hogy a Kossuth téri épületben az adottságokhoz mérten a lehető legjobban meg tudják oldani a raktározást. Csigalépcső vezet például a zegzugos padlásra, ahol a múzeum szokás- és az állattartás-gyűjtemények egy részét tárolták, és ahonnan az özönvízszerű esőzések alkalmával olykor bizony merni kellett a vizet. A Néprajzi Múzeum teljes gyűjteménye közel 260 ezer tárgyból áll, ami európai mércével nézve is óriási.

A textilkollekció több mint 40 ezer darabos (a legnagyobb Közép-Európában), a kerámiagyűjteményben pedig több mint 32 ezer tárgyat őriznek, de van tojásgyűjtemény is, nem beszélve a gazdag nemzetközi anyagról: körülbelül 50 ezer műtárgyat őriznek a világ minden tájáról. Ekkora mennyiségű, ilyen változatos méretű és anyagú kollekció költöztetése több mint embert próbáló feladat. Sőt, már a csomagolás is az, hiszen a gyűjtemény minden egyes darabját megvizsgálják, ha kell, restaurálják, lefényképezik, QR-kóddal látják el, és egyenként csomagolva szállítják majd őket az OMRRK új raktáraiba, illetve az új, városligeti épület kiállításiba.

Összetett és felelősségteljes munka ez, hiszen ugyanúgy egy tárgynak számít egy hímes tojás, mint egy kétajtós szekrény, és óriási kihívás ezt a kollekciót sérülés nélkül átköltöztetni. „Naponta új helyzetekkel, problémákkal találjuk szembe magunkat – mondja a főigazgató. – Van, hogy a munkatársaim hetekig gondolkoznak, hogy egy többféle anyagból készült tárgyat hogyan mozgassanak biztonságosan, és nagy öröm, ha egy műszaki megoldás, vagy állagvédelmi eljárás beválik, mert azt a későbbiekben is használhatjuk.

Vagyis, bár a csomagolás rengeteg felelősséggel jár, sok sikerélményben is van részünk.” A múzeum külső, törökbálinti raktárában található tárgyak már most költöztethető állapotban vannak, köztük például a teljes bútor- és gazdálkodásgyűjtemény. Számszerűen a törökbálinti a kisebb gyűjteményi rész, de ott vannak azok nagyméretű tárgyak, amelyeket az OMRRK földszintjén helyeznek majd el úgy, hogy a látogatók megnézhessék őket.

Nemzetközi szinten

Kemecsi Lajos állítja: az alapos dokumentálásnak köszönhetően a múzeum munkatársai olyan részletes tudással rendelkeznek a Néprajzi gyűjteményéről, amilyennel korábban soha senki. Legutóbb a ’70-es években költöztették a kollekciót, de az akkori nem a mostanihoz hasonló módszerrel és minőségben zajlott. „A rengeteg feladat mellett rengeteg pozitívummal is jár a költözés előkészítése, és úgy vélem, a tényleges költözés kezdetére a Néprajzi munkatársai tudnak majd a legtöbbet a múzeumok gyűjteményéről. Hihetetlen mélységig kutatják a gyűjteményeket, minden irattári, adattári dokumentumot átnéznek, és persze minden tárgy történetét külön regisztrálják, kiegészítik” – mondja a főigazgató.

És hogy ebből mit érzékel majd a látogató? Az majd az új, állandó kiállításban derül ki, hiszen mindaz a háttértudás, amit most megszereznek az ott dolgozók, az új állandó tárlat építésénél hasznosul. De ezen túl a nemzetközi, szakmai rész sem elhanyagolható, hiszen egy ekkora intézmény költöztetése nemzetközi szinten is számottevő, jegyezett procedúra. Jöttek is múzeumi szakemberek, eddig többek között Kínából, Bulgáriából, Németországból, Ausztriából, hogy a magyar kollégák megosszák velük tapasztalataikat.

A Szabolcs utcai raktáregyüttes építése előtt a muzeológusok és a restaurátorok is pontos leírást adtak a tervezőknek arról, hogy milyen műtárgyakat szeretnének ott korszerűen és biztonságosan tárolni. Megmondták azt is, mit lehet egymásba téve elhelyezni, mit függesztve, mi az, amit rácsfalra kell erősíteni, mit lehet gördülő rendszerben tárolni, vagy sűrű polcra tenni, illetve melyek azok a tárgyak, amelyeket ugyanabban az eszközben kell raktározni, amiben odaszállítják őket.

Nagyban megkönnyítette a helyzetet, hogy a vezető tervezőnek, Vasáros Zsolt építésznek komoly tudása van arról, hogy milyen követelményeknek kell megfelelnie egy mai kiállítótérnek, múzeumi raktárnak – könyvet is írt a témában Múzeumi tárlatok kézikönyve címmel –, ezért egyáltalán nem lepte meg, hogy a gyűjtemények vezetői, az állományvédelmi szakemberek milyen paraméterek mentén gondolkodnak. Alapvető követelmény volt természetesen, hogy a raktárak klimatizáltak legyenek, illetve a páratartalom és a világítás kialakításánál is a műtárgyak állagvédelme volt az elsődleges szempont.

A Néprajzi restaurátorai eddig olyan irodákban dolgoztak, ahol bár az ország egyik legszebb panorámájában gyönyörködhettek (ablakaik a Parlamentre néznek), de teljesen alkalmatlanok voltak műhelynek. Az új raktárbázis azonban modern restaurálási központ is lesz, ahol minden szakágnak (fa, fém, kerámia, bőr, textil, papír, műanyag) a szakemberek által megadott paraméterek és igények szerint alakítják ki a műhelyeket.

„Amikor a Szabolcs utcai épületek külső homlokzatának színéről volt szó, a restaurátorok elmondták, hogy a színhelyes restaurálási folyamat érdekében ők a kevésbé merész színű falakat preferálják – idézi fel Kemecsi Lajos. – Nem mindegy ugyanis, hogy milyen környezetben dolgoznak, például a munkaszobáik fala szürke színű lesz, mert ezt kérték, és a tervezők megértették a kérésüket.”

A Néprajzi gyűjteményei közül szinte mindegyik az OMRRK-ba költözik, egyetlen egység van, a kerámiakollekció, aminek egy részét (közel ötezer darabot) nem a Szabolcs utcába, hanem a Városliget szélére épülő múzeum kerámiaterébe helyezik el. Illetve nem költözik a Szabolcs utcába az archívum és a könyvtár sem – ezek az új múzeum földalatti részébe kerülnek.

Együtt gondolkodva

„Mivel az OMRRK építése zöld-, illetve barnamezős beruházás, egy vadonatúj tervbe kapcsolódhattunk be. A kezdetektől részt vettünk a tervezésben, mindent nagyon alaposan megbeszéltünk a tervezőkkel, így például a világítás és a klimatizálás kérdését, a térszervezés szempontjait, a munkaállomások kialakítását” – mondja Fáy András. A Szépművészeti Múzeum főrestaurátora szerint a tervezők nagyon jó és korszerű megoldásokat álmodtak meg, és valóban minden igényre, részletre odafigyeltek.

„Együtt gondolkodtunk az építészekkel, sőt, több külföldi tanulmányutat is közösen tettünk meg, melyek során az utóbbi években elkészült vagy még épülő restaurátorközpontokat látogattunk meg, tapasztalatszerzés céljából” – meséli Fáy András. Utóbbira példa a British Múzeum központja, ahol szintén a felszín alá helyezték el a raktárokat, melyeknek bizonyos része látogatható lesz.


Az OMRRK építési helyszíne 2018-ban

A szakember úgy látja, hogy bár az elmúlt években is voltak jelentős beszerzések és a Szépművészeti Múzeum komoly lépéseket tett a restaurátori munka előremozdítása érdekében, a restaurátorok most, az OMRRK megépítésével különleges lehetőséget kapnak, hogy a következő évtizedekben még innovatívabb munkát végezhessenek. A jövőben ugyanis a legmodernebb műszerekkel, világszínvonalú felszereléssel dolgozhatnak majd, amelyek segítségével nemcsak a mindennapi, műtárgyvédelmi feladataikat láthatják el könnyebben és pontosabban, hanem a különféle kutatások eredményessége is elősegíthető lesz, sőt, nemzetközi eredményekkel és példákkal is összevethető komoly adatbázis építhető ki.

Lesz például egy olyan laboratórium, ahol azokat a legnagyobb értékű műszereket helyezik el, amelyek elemi anyaganalízisre alkalmasak, de lesznek elektronmikroszkópok, spektrométerek – ugyancsak a legmodernebbek, hiszen egy olyan méretű és kvalitású gyűjtemény kutatása, dokumentálása és publikálása szempontjából, mint amilyen a Szépművészeti Múzeumé ezek a berendezések elengedhetetlenek.

„Az OMRRK új korszakot nyithat a szakmánkban, mivel olyan technikai lehetőségeink lesznek, amelyek korábban nem voltak” – hangsúlyozza Fáy András, hozzátéve: amint a neve is mutatja, ez egy országos központ lesz. Óriási igény van egy ilyen centrumra, amelynek restaurátori szolgáltatásait a tervek szerint más múzeumok vagy akár védett műtárgyak tulajdonosai is igénybe vehetik majd.

Kapcsolat a külvilággal

Utóbbi gondolathoz kapcsolódik Kovács Zoltán művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum főosztályvezetője is, amikor arról beszél, hogy a Szabolcs utcai komplexum egészénél az az egyik legfőbb cél, hogy eleven kapcsolatot ápoljon a külvilággal. A Szépművészeti elmúlt több mint száz évében az intézmény vezetői és az ott dolgozó szakemberek mindig arra törekedtek, hogy figyeljék a múzeumon kívüli műtárgyállományt, a műtárgypiacot, ismerték a jelentősebb magángyűjtőket, műkereskedőket, aukciósházakat.

Nem elzárt szigeten éltek tehát, hanem naprakész információik voltak arról, hogy milyen műtárgyak hol találhatók a múzeumi világon kívül. Ennek is köszönhető az a hatalmas mennyiségű iratanyag és dokumentáció, amelyet a Szabolcs utcában, a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézetben (KEMKI) helyeznek majd el.

„A Szépművészeti Múzeum az alapítása óta gyűjt archív forrásokat, dokumentációs céllal, s ez a mennyiség mostanra nemzetközi viszonylatban is igen jelentősre duzzadt, mintegy 3500 polcfolyóméternyi anyagról beszélhetünk” – mondja Kovács Zoltán, megjegyezve az is, hogy még inkább emeli a forrásanyag fontosságát, hogy nemcsak a magyar, hanem az európai művészetre vonatkozóan is őriz információkat.

A múzeumban 1920-ban létrejött Magyar Művészeti Archívum kifejezetten a hazai képzőművészetre és művészekre vonatkozó dokumentumok szisztematikus gyűjtését tűzte ki célul. A Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Galéria 1957-es kettéválásával a munka folytatódott, csak az intézményi profiloknak megfelelően kettévált: előbbi az európai, utóbbi a magyar művészetre koncentrált. Az archívumok létrejöttével a korábban megkezdett munka szervezett kereteket, majd a ’80-as években, Sinkó Katalin művészettörténész érkezésével új lendületet kapott. Sinkó Katalin a műkereskedelem felől jött a múzeumi világba, vagyis tapasztalatból ismerte ennek a munkának a fontosságát, és ő szervezte meg a Nemzeti Galériában azt a főosztályt is, amely most annak adattáraként működik.

Az intézmények újra egyesítésével aztán a dokumentációs gyűjtemények is egyesültek. Az így létrejött adattári és dokumentációs főosztályhoz néhány éve csatlakozott az Artpool Művészetkutató Központ kortárs művésztre fókuszáló, jelentős és nemzetközileg is elismert kollekciója, és ide került az egykori Képzőművészeti Lektorátus teljes, csaknem 500 folyóméternyi iratanyaga is.

A Szépművészeti Dokumentációs osztálya és elődei a kezdetektől 2008-ig foglalkoztak műtárgybírálati szolgáltatással, azaz bárki bevihette otthoni műtárgyát, műtárgyait a múzeum szakembereihez, véleményezésre. Természetesen ezekről a tárgyakról is őriznek szöveges és képi dokumentumokat, illetve a Szépművészetiben és a Nemzeti Galériában is nyilvántartást vezettek a védett alkotásokról.

Utóbbi hatalmas mennyiségű adat, hiszen a Szépművészeti körülbelül 14 ezer európai műtárgyat tarott nyilván védettként, a Nemzeti Galériában pedig egykor az 50 ezret is meghaladta ezek száma. De úgyszintén ezeknek a múzeumoknak a feladata volt évtizedeken át az aukciósházakban megfordult művek szakmai ellenőrzése, melynek során szintén jelentős, kutatásra érdemes iratanyag halmozódott fel. A KEMKI létrejöttével ezeket is egységes, rendezett gyűjteményben tudják tárolni, sőt, a tervek szerint ezek a források évek múlva egy nagy adatbázisban elérhetők és kutathatók lesznek.

Gyakorlati ismeretek

„Az intézet nevében a közép-európaiság arra vonatkozik, hogy erre a jelentős dokumentációs anyagra építve olyan kutatóbázist hozzunk létre, amivel a jövőben komoly nemzetközi kutatási projekteket is szervezhetünk Budapest központtal – mondja Kovács Zoltán. – Bár a digitalizálás terén a nyugat-európai országok fényévekkel előttünk járnak, de több közép-európai országban még ennél is rosszabb a helyzet. Ha viszont nálunk elkezdődhetnek nemzetközi projektek, azokhoz csatlakozhatnának a közép-európai térség országaiból múzeumok, társintézmények, kutatóintézetek. Kiemelkedő regionális központot szeretnénk létrehozni, hazai és külföldi partnerek bevonásával.”

Az elmúlt években az dokumentációs és adattári gyűjtemény művészi hagyatékokkal, személyes iratokkal, levelezéssel, naplókkal, vázlatkönyvekkel gazdagodott. A szakemberek élő, kortárs művészektől is igyekeznek dokumentumokat vásárolni, és több olyan magángyűjtővel is tárgyalnak, akik egy-egy művész örököseként a hozzá kötődő teljes irat- és dokumentációs anyag birtokosai.

„Nem szeretnénk elzárkózni a műgyűjtés és a műkereskedelem szereplőitől, folyamatos és jó kapcsolatokat próbálunk ápolni műgyűjtőkkel, aukciósházakkal és galériákkal is – magyarázza a művészettörténész. – A Szépművészeti Múzeum önként vállalt feladata, hogy nem kizárólag a saját gyűjteményével foglalkozik, hanem felvállalja a gyűjtőköréhez tartozó, határokon belül lévő, magánkézben, egyházi tulajdonban őrzött kiemelkedő műtárgyak szakmai gondozását, nyilvántartását, kutatását, adatok gyűjtését, esetenként szakszerű segítséget nyújtva állagmegóvásukban, vagy akár restaurálásukban is.”

A világban ma 6-8 olyan jelentős nemzetközi művészeti adatbázis működik, amelyet rendszeresen használnak is a kutatók. Közülük az egyik legrangosabb a holland művészettörténeti kutatóintézeté (RKD), azonban a közép-európai régiót illetően ők is információhiánnyal küzdenek: szeretnék tudni, milyen holland vagy flamand anyag van például Magyarországon, de nem közgyűjteményben, hiszen azt ismerik, hanem magánkézben vagy egyházi tulajdonban. Holland és flamand művészektől Magyarországon óvatos becslések szerint is több ezer műalkotás van magánkézben. Összehasonlításként: a Szépművészeti Régi Képtárának teljes gyűjteménye mintegy 3500 mű, a múzeumban lévő holland-flamand anyag pedig körülbelül 6-700 festmény.

Amint már jeleztük: a KEMKI a Szabolcs utcai kórház egykori szülészetének három szintes épületében kap helyet, ahol ideálisan elhelyezhető a meglévő anyag, és lesz elég hely a későbbi beszerzéseknek is. Jelenleg a dokumentumok – mintegy 30 millió oldalnyi papír – modern, savmentes archivális csomagolóanyagokba történő átcsomagolása zajlik. Korszerű, QR-kódos raktárnyilvántartó rendszert terveznek, amelynek köszönhetően nyomon követhető lesz minden egyes irat őrzési helye és esetleges mozgása.

Az intézet ezeken kívül az egyetemekkel együttműködve szeretne segítséget nyújtani a hazai művészettörténész-képzésben, amelynek révén az elméleti oktatás gyakorlati ismeretekkel egészülhetne ki. Hiszen ha valahol, akkor itt biztosan meg lehet tanulni, hogyan kell szakmai szemmel megnézni egy festményt, megvizsgálni egy szignót, vagy hogyan zajlik és mire való például az infrakamerás vizsgálat – tehát mindazt, amit az egyetemen nem, hanem csakis múzeumban, de leginkább műtárgyak között lehet igazán megfigyelni és megérteni.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó