Az előzményekről és az átépítés részleteiről Bogárdi Szabó István püspök, az egyházközség lelkészi vezetője nyilatkozott a Hegyvidék című lapnak.

A Böszörményi úton és környékén álló házak többsége a 1930-as években épült. A Böszörményi út és a Gaál (ma Beethoven) utca sarkán egy Amerikából hazatért magyar vállalkozó hozott lére Claridge néven mulatót étteremmel, kávéházzal, bridzsklubbal, valamint a lapos tetőn egy terasszal. A hely a gazdasági világválság idején csődbe ment, az épületet pedig 1935-ben megvette a négy évvel korábban alapított egyházközség, ez mindmáig a gyülekezet otthona.

A Claridge étterem 1934-ben (Forrás: Fortepan)

Az egyházközség a kezdeti időszakban különböző bérleményekben működött. Az istentiszteleteket hosszabb ideig a Márvány utcai iskola tornatermében tartották.

A közösség ideiglenes elhelyezésként tekintett az egykori mulató épületére, a terv ugyanis az volt, hogy a közelben megkapott telken, a mai MOM Kulturális Központ helyén épül majd fel a templom, amint meglesz rá az anyagi fedezet. Ám jött a világháború, majd a kommunizmus: 1948-ban a II. Kerületi Tanács elvette legelső határozataként elvette az egyházközség telkét. Csak az 1980-as években vetődhetett fel újra a gyülekezeti ház bővítésének, templom jellegűvé formálásának gondolata.

A rendszerváltás után a meglévő épületet átalakították 1995-1996-ban. Teljesen új templom kialakítására nem volt lehetőség, elkészült ugyanakkor a karzatos templomtér, a sátortető a korábbi lapos tető helyén, valamint az erdélyi templomokra emlékeztető saroktorony. Ezt azért építették így, mert a harmincas évektől kezdődően elég sok Erdélyből elszármazott református telepedett le a környéken.

A templomépület látványtervei (Forrás: budahegyvidek.hu)

A most zajló átépítés fő oka, hogy kinőtték az épületet, de a helyszűke mellett műszaki okai is vannak a beruházásnak. A kilencvenes évek közepén lezajló bővítéskor, a meglévő elavult szerkezetek, nyílászárók, szigetelések és a gépészet korszerűsítése nem történt meg.

A templom alapterületét hatvankét négyzetméterrel növelik meg, így nyolcvannal több férőhelyet tudnak biztosítani. Az alagsori szint ugyanekkora területtel bővül, így négy korszerű hitoktatótermet alakítanak ki és a cserkészek is nagyobb teret kapnak. Bár nem lesz magasabb, a jelenlegi saroktorony is átépül. Ennek helyén egy új, falazott torony készül. További fontos változás, hogy az épület akadálymentes lesz. Várhatóan szeptemberre épül fel a templom, Ezután rendezik a kertet, karácsonyra reményeik szerint minden elkészül.

(Forrás: Hegyvidék, 2019. február 12.)

Nyitókép: A Böszörményi úti református templom jelenlegi épülete és látványterve (Forrás: budahegyvidek.hu)