2019. június 1. 14:00

Az elsők között látogattunk el a május elején nyitott Vár-barlangba, hogy a két órás túra során bejárjuk a világon egyedülálló természeti értéknek számító barlangrendszer jelentős részét. A Várnegyed utcái alatt sétálva lépésről lépésre bontakozott ki előttünk egy különleges föld alatti világ, feltárva több száz ezer éves titkait.

Írta: Putz Orsolya

Időutazásra invitáljuk az olvasót, hogy velünk együtt fedezze fel, mit mesélnek a budai Várnegyed alatt húzódó barlang üregei, kútjai, megerősített támfalai és a hajdan itt élő mamutok maradványai. Mamutfogra, emberi és állati csontokra, török kori oszlopokra bukkanhat, aki velünk tart az alábbi budai Vár-barlangi túrán.

Budapest: a barlangok fővárosa

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Budapest a maga több mint százhetven barlangjával és csaknem hatvan kilométernyi barlangjáratával egyedülállónak számít a világ fővárosai között. A föld alatti ritka természeti értékek egyikét, a Vár-barlangot május eleje óta saját szemünkkel is megcsodálhatjuk. A 3300 méter hosszú barlangrendszernek a felét járhatják be az érdeklődők a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai által vezetett kétórás túrákon.

Hosszú lejárat vezet a Vár-barlangba (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A barlangot nem először nyitják meg a nagyközönség előtt. A Várnegyed alatt húzódó különleges természeti értéket Kadić Ottokár, horvát származású magyar geológus ismerte fel. A hazai barlangkutatás atyjaként emlegetett tudós volt az, aki rájött, hogy a budai Vár alatt található pincék eredetileg természetes barlangok voltak.

A tudós éveket szentelt a természeti képződmény tanulmányozására, a járatok kitakarítására és védelmére. Az ő javaslatára nyitották meg 1935-ben először a barlang egy szakaszát mint idegenforgalmi látványosságot a lakosság előtt, az irányítása alatt végzett előkészítő munkálatokat követően. 

Kadić Ottokár, geológus, a hazai barlangkutatás atyjának nevét emléktábla őrzi (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A látogatók nem sokáig gyönyörködhettek a természetnek ebben a csodájában, ugyanis a második világháború közbeszólt. Bár a háborúnak vége lett, a barlang egyre elhagyatottabbá vált, míg az 1960-as, 1970-es évekre teljesen leromlott az állapota. Az 1990-es évek elején kezdtek el ismét figyelmet szentelni neki, majd az 1994-es második megnyitót egy újbóli hanyatlás követett. Egészen mostanáig kellett várnunk, hogy a barlang méltó módon fogadhassa az érdeklődőket, és elkezdődjön a turisták befogadására egyaránt alkalmas látogatóközpont kiépítése.

Vissza a jégkorszakba

Tizenöt fős kis csapatunkkal a Szentháromság szobor előtt gyülekezve csak találgatjuk, hogy vajon merre fogunk indulni, a Várnegyed mely részeit fogjuk a föld alatt bejárni és milyen mélyen fogunk kalandozni a Várhegy gyomrában. Kérdéseinkre hamar választ kapunk, ugyanis kiderül, hogy utunknak a Régi Városháza, a 16-os busz megállója melletti üvegkalitka és a Hadik szobor alatt is van egy-egy állomása.

Mindannyiunk megkönnyebbülésére gyorsan elérjük az Országház utcáról nyíló barlang bejáratát, ami kellemes menedéket nyújt a zuhogó eső elől. Kiderül, hogy valójában az első pinceszintre érkeztünk, amely már évszázadok óta többek között borospinceként és jégveremként funkcionált.

Sok kutat ástak a barlangban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Egyre lejjebb és lejjebb ereszkedünk, míg 8-10 méter mélységben el nem érjük a 3. szintet, azaz magát a barlangrendszert. Az a benyomásunk, mintha egy pincébe csöppentünk volna. Felettünk édesvízi mészkő, alattunk pedig a budai márga, amelyek elengedhetetlen hozzávalói voltak a – később összekötött – pici üregek kialakulásának. Mi is történt pontosan? Hogyan alakultak ki az üregek?

Körülbelül 360 ezer évvel ezelőtt (a pleisztocén földtörténei kor idején) a hegy tetején hatalmas meleg vizű források fakadtak, melyek az ott lévő márgafelszínt 8-10 méter vastagságban édesvízi mészkővel borították be. Ez a kemény édesvízi mészkősapka védte meg aztán a Várhegyet attól, hogy a Duna, valamint az Ördögárok bevágódásakor lepusztuljon. Később ezek a meleg vizű források már nem törtek a felszínre, hanem a mészkő és a márga határán ahhoz hasonló üregeket vájtak a hegy belsejében, amilyeneket az ementáli sajtban láthatunk. Ebből a sok-sok természetes üregből alakult ki a barlang.

A mennyezeten a meleg vízű források nyoma (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Emberi kéz nyoma

Az emberek hamar rábukkantak a barlangüregre, amelyen minden kor rajtahagyta a saját kézjegyét. Könnyen lehetséges, hogy a Várnegyed lakói, miközben kutat ástak a házuk alá, egy-egy természetes üregben találták magukat. Mivel a budai márga egy erősen agyagos, üledékes kőzet, ezért könnyen alakítható. Erre hamar rájöttek a helyiek is, akik elkezdték a természetes üregeket kiszélesíteni és összekötni. A kőzetnek nagy előnye tehát a puhasága, de egyúttal ez a hátránya is, ugyanis ez azt jelenti, hogy könnyen porlik.

Az omlás megszűntetésére és megelőzésére a mennyezetet fokozatosan megerősítették. A megrogyott kőzetet falazással és boltívekkel támasztották meg, amelyeket ha alaposan megfigyelünk, az egyes korszakok jellegzetes építészeti eljárásaira bukkanunk. Sétánk során különböző szerkezettartó elemeket tanulmányozhatunk: a török időkből megmaradt hatszögletű vékonytéglás oszlopokat, vörös márványból és kibontott lépcsőkből álló falakat, monogrammal ellátott, vésett, faragott köveket, illetve huszadik századi vasbeton pilléreket.

Monogrammal ellátott vésett kövek (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Olykor-olykor érdemes nemcsak a fejünk felé, hanem a lábunk alá is pillantani, ugyanis ritka jelenséggel találkozhatunk az egyik teremben. Első pillantásra azt hihetnénk, hogy két tükörtojás borult a padlóra egy serpenyőből, de a mennyezetet szemügyre véve kisvártatva rájövünk, hogy egy antropogén cseppkővel van dolgunk. A habarcsból a víz kioldotta a cementet, elindítva így a cseppkőképződést.

A habarcsból a víz kioldott a cementet, elindítva a cseppkőképződést (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A mennyezetről sárga színű cseppkövek lógnak le (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Mesélő kutak

Már a túra kezdetén felfigyelhetünk egy vissza-vissza térő jelenségre: a föld alatti járatok tele vannak kutakkal. A Várhegy rendkívül jó természeti adottságának köszönhetően sok vízréteget rejt, amelyeket ráadásul könnyű megközelíteni, hiszen – mint már korábban szó volt róla – a budai márga olyan puha kőzet, hogy kis erőfeszítéssel lehet bele lyukat ásni.

A föld alatti járatok tele vannak kutakkal (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nem véletlen tehát, hogy elődeink nem a Gellérthegyet lakták be, hanem a Várhegyet, ugyanis az előbbi esetén egészen a Duna szintjéig kellett volna leásniuk, hogy vizet találjanak. Ezek után azon sem csodálkozunk, hogy a középkori Várnegyedben álló 300 ház közül 280-nak volt saját kútja, így szinte minden lakó egyszerűen jutott ivóvízhez. Azonban a kutak, amellett, hogy megkönnyítették a helyiek életét, számos veszélyt is rejtettek. Egy-egy járvány kitörésekor például csak fokozták a betegség elterjedését, ugyanis – ahogyan ez a középkori pestis idején is történt – nagyon könnyen visszafertőződtek.

A budai márga olyan puha kőzet, hogy könnyen lehet bele kutat ásni (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A barlang folyosóin sétálva két meglepő jelenségre is felfigyelhetünk. Egyrészt van olyan kút, amelynek nincsen folytatása fölfelé, azaz nincs összeköttetése a felszínnel. Ezeket a kutakat a 3. szinten – tehát 8-10 méterrel a felszín alatt – fúrták 4-5 méter mélységben. A házhoz tartozó pince tulajdonosainak nem kellett mást tenniük, minthogy lesétáljanak a házból nyíló lépcsőn a pincébe és friss vizet vegyenek az ott kiásott kútból. A másik érdekesség, hogy a barlang egyes falain szellőzőket figyelhetünk meg, amelyek eredetileg szintén kutak voltak, csak átalakították őket.

Mamutok és csontok nyomában

E különleges föld alatti világnak minél több részlete tárul a szemünk elé, annál inkább azt érezzük, mintha egy jól felépített akciófilmet látnánk, ahol a legizgalmasabb jeleneteket az utolsó képkockákra tartogatja a rendező. A természet és a történelem épp ilyen érzékkel alakította az utolsó termeket. Míg alaposan körbe nem nézünk az utolsó üregek egyikében, azt hihetnénk, hogy éppen olyan, mint amilyeneket eddig láttunk.

De ekkor egy különleges lenyomaton akad meg a szemünk: a fal egy mamut fogának lenyomatát rejti. Jól felkészült idegenvezetőnknek köszönhetően megbizonyosodhatunk róla, hogy a nyomat tényleg a jégkorszakban élő hatalmas állat nyomát őrzi.

Egy mamut fogának lenyomata látható a falban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A következő terembe lépve meglepő kép tárul elénk: csont hátán csont hever egy kő talapzaton egy pici elkerített helyen. Hamar megtudjuk, hogy az emberi és állati csontokat halstatti mintára Kadić Ottokár gyűjtötte össze. A kiállított darabok nemcsak a barlangban talált maradványokat tartalmazzák, hanem a Mária Magdolna templom osszáriumából származókat is.

Emberi és állati csontok láthatóak kő talapzaton egy pici elkerített helyen (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az utolsó terem látványa tovább növeli meglepettségünket. A parancsnoki teremnek nevezett, ember által megerősített üregben egy vascső fut keresztül. Kiderül, hogy a cső hosszan futott a barlangon keresztül, egészen a felszíntől, hogy friss levegőt szállítson a terembe. A 2. világháború idején egy kézi ventilátor segítségével biztosították a terem szellőzését az itt tanácskozó parancsnokoknak.

Egy vascső fut végig a barlangon keresztül (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Ebben az időben ugyanis a barlang óvóhelyként szolgált, ami jelentős emberi beavatkozást eredményezett az eredetileg természeti környezetbe. A vizesblokkok és zuhanyzók maradványát, illetve a vascső hálózatot látva megfogalmazódik bennünk a kérdés, hogy nincs-e igaza Kadić  Ottokárnak, aki geológusként a második világháborús átalakításokat természetkárosításnak minősítette.

Az egykori óvóhely maradványai (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az óvóhely zuhanyzója és vizesblokkja (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nyitókép: Megerősített támfal a barlangban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
időrendben | fordított időrendben | értékelés szerint


Nemcsak nyers barlangok vannak a vár alatt, hanem ezekből kiépített komoly óvóhelyek is. A német csapatok nemcsak a csővel ellátott teremben voltak, sőt a legkevésbé ott.
Ime:
https://www.youtube.com/watch?..


Az Uri u. 72, azaz MNB óvóhelyéhez egy nagyon személyes emlék köt: 1945.jan.9.-én az óvóhelyen születtem,a vár ostroma idején.Anyámat a szülés előtt könyörgésre beengedték,apámat helyhiány miatt nem./Ostrom utcából/.Az óvóhely tele volt sebesültekkel,haldoklókkal.Apám jeget hozott/időnként beengedték/ hogy legyen viz.6 hetesen vittek fel,csont és bőr voltam.Szüleimnek azt is jelentette,hogy ahol a halál arat,született egy uj élet.Részletesebb leirás anyám életrajzában.



Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó