Pesterzsébeten a Kis-Duna-part teljes hossza pezsgő élettel telik meg, ha megvalósul a Duna sétány kialakítása. Az önkormányzat tervei szerint jövőre a jódos-sós gyógyfürdőtől a XX. kerület közigazgatásai határáig, 900 méter hosszan sétálható lesz a part – írja a Pesterzsébet című újság.

A megvalósításra 2018-ban a Fővárosi Önkormányzat TÉR_ KÖZ pályázatának elnyerésével nyílt lehetősége az önkormányzatnak, amelynek vezetése úgy döntött, hogy a sétány közösségi tervezéssel épüljön meg. Idén áprilisban lakossági konzultációt tartottak a sétányról, majd online kérdőívben is kikérték az itt élők véleményét.

Teljesen bejárható lesz az új parti sétány a Gubacsi-hídtól a soroksári kerülethatárig (Forrás: pesterzsebet.hu)

A közös gondolkodás június 20-án egy tervegyeztetéssel folytatódott, ahol az érdeklődők megismerhették a tervezési terület határait, az elnyert fővárosi pályázat feltételeit és az eddigi egyeztetéseket. Ezt követően bemutatták a tervezők által készített koncepciójavaslatot, amely egybecseng a kérdőívezés eredményével és az önkormányzat elképzeléseivel, azaz jöjjön létre egy teljesen bejárható parti sétány a Gubacsi-hídtól a soroksári kerülethatárig tartó 900 méteres részen.

Ezen a területen jelenleg több helyen kerítés osztja fel a Duna-partot, így nem átjárható a partszakasz. A sétány a jódos-sós  gyógyfürdőtől kezdve a csónakházak és éttermek előtt fut majd, és a jelenleginél jóval egyszerűbben, több helyen lehet majd megközelíteni a Vízisport utca felől.

A vízközeli élmény növelésére a tervezők a sétányhoz sok „vízi sétányt” álmodtak meg, vagyis olyan stégeket, amelyek a part menti gyalogútból indulnak ki, és néhány 10 méter után abba is érnek vissza.

A kerékpárosoknak a Vízisport utcában alakítanak majd ki külön sávot (Forrás: pesterzsebet.hu)

A sétány kialakítása kapcsolódik a területen korábbi években megvalósult és megkezdett fejlesztésekhez, ilyen például a Hullám Csónakházak felújításai, a játszótér és a közösségi terek kialakítása. A stégeken napozóteraszok lesznek, egyes stégek közé pedig hálókat helyeznének el, amelyeken szintén pihenni lehetne. A sétány teljes hosszában kiépítik a közvilágítást, és térfigyelő kamerákat is kihelyeznek – írja a kerületi lap.

A tervekben új funkciók létrehozása és a régiek megújítása is szerepel, így a vizes játszóteret felújítanák és új elemekkel – többek között egy bárkával – bővítenék, a játszótér mellett pedig kültéri fitneszpark és piknikező hely létesülne. Mivel a sétány szélessége nem engedi, ott csak gyalogosan lehet majd közlekedni, a kerékpárosoknak a Vízisport utcában alakítanak majd ki külön sávot.

 A stégekről a víz is elérhető lesz, napozóteraszokat is kialakítanak a parkban (Forrás: pesterzsebet.hu)

A képviselő-testület július 11-ei ülésén úgy döntött, hogy a kétféle koncepcióterv közül az integrált vonalvezetésű, a költséghatékonyság miatt a meglévő rendszereket figyelembe vevő, jó minőségű színes térkővel burkolt sétány épüljön meg fa stégekkel, hullámos formákkal. A parti sáv illeszkedni fog a növényvilághoz, valamint az eddig megépült utakhoz, a játszótérhez.

A döntést követően kezdődhet a kiviteli tervek készítése, majd – a szükséges engedélyek beszerzése után – az építkezés. A pályázat értelmében a megvalósítási határidő két év, az önkormányzat azonban már jövő nyáron meg szeretné nyitni a sétányt.

Nyitókép: A pesterzsébeti Duna sétány látványterve (Forrás: pesterzsebet.hu)