2019. november 8. 09:00

Kilencven éve szűnt meg az omnibuszközlekedés Budapesten. Az egykori omnibuszokra ma már nem sok minden emlékeztet, de valamikor a főváros meghatározó járművei voltak.

Írta: Domonkos Csaba

Az omnibusz volt az első tömegközlekedési eszköz a városokban. A járművekre mindenki felszálhatott, ha megvette a jegyét. Erre utalt a neve is, hiszen az „omnibus” latin szó jelentése „minden, mindenki”. Hasonlóan a mostani autóbuszokhoz, kötött úton közlekedtek, és meghatározott menetrend szerint, bár megállói nem voltak, a kocsikat bárhol le lehetett inteni.

Budán és Pesten 1832-ben indultak el az első omnibuszok. A legnépszerűbb irány a Városliget volt, de idővel az egész várost behálózták a járatok. 

A Lánchídon omnibusz, alatta a villamos. Két kor találkozása 1905-ben (Fotó: Fortepan/MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM/ERDÉLYI MÓR CÉGE)


Természetesen sokkal kevesebb ember fért be, mint a mai buszokba, egy kocsi 8-14 utast tudott szállítani. Az 1884-ben a főváros szabályt alkotott az omnibuszok méreteiről, így azok maximum 7,5 méter hosszúak, és 2,5 méter szélesek lehettek, a külső részüket lakkozni kellett, a belsőt kényelmesen kellett kialakítani. Erre azért volt szükség, mert a közlekedést sok kis cég, egyéni vállalkozás tartotta kézben. 

A XIX. században még természetes velejárói voltak a városoknak, sőt a század végén már emeletes omnibuszok közlekedtek. A XX. században már egy kihaló, a régi időkre emlékeztető szolgáltatás. Erre is utal az ismert dalszöveg refrénje:

 „Éjjel az omnibusz tetején, / emlékszel kicsikém, de csuda volt. /Lent nyikorogtak a kerekek, /s felettünk nevetett a telihold. / Miközben a lovacskák bandukoltak Budán át, / eloltottam égő ajkad, s a lámpát, / Éjjel az omnibusz tetején, / emlékszel kicsikém, de csuda volt.”

Amikor Szilágyi László és Zerkovitz Béla megírták a fentebbi dalocskát, a városban már automobilok, villamosok, sőt földalatti villamos és 1915-től autóbuszok jelentették a fővárosi tömegközlekedés gerincét. 

Az I. világháború után még jártak az omnibuszok, az 1915-ben megindult és 1917-ben ideiglenesen felfüggesztett buszközlekedés a háború után lassan tért magához, mert a budapesti autóbuszállományt benzin-, kenőanyag- és gumiabroncshiány hátráltatta. Javulás csak az 1920-as években kezdődött, amikor új járművek érkeztek. 

Az omnibusz, bár veszteséges volt az üzemeltetése, azonban még kitartott, mert mindenütt még nem tudták autóbuszokkal leváltani. 1923-ban szétvált az omnibusz- és az autóbuszüzem, és az autóbuszok egyre több helyen váltották le a régi lóvontatta járműveket. 1926-ban már csak négy kocsi volt üzemben.

Az omnibuszok egyike a Közlekedési Múzeum egy korábbi kiállításán (Fotó: Közlekedési Múzeum) 


Legtovább Budán, a Villányi úton jártak az omnibuszok. A környéken ekkor kezdődtek a komolyabb építkezések, az útvonal mentén hatalmas iskolaépületek (a mai Szent Margit és Szent Imre gimnáziumok), a Szent Imre plébániatemplom épült, és a Gellérthegy oldalán is egyre több új épület emelkedett.

A Villányi út tehát fejlődött, a külvárosi vidék átalakult. Éppen ezért a háború után az egyre csökkenő omnibuszviszonylatok mellett itt létesült egyedül új omnibuszvonal, igaz ezt eleve ideiglenesnek szánták, azt minél gyorsabban autóbuszra szerették volna cserélni a főváros vezetői. 
 Az út azonban nem autóbuszt, hanem villamosvonalat kapott, így az itteni omnibuszközlekedés valóban értelmetlenné vált. Az utolsó járat 1929. november 5-én gördült végig a Villányi úton. 

Nyitókép: Omnibusz a Belvárosban, 1900-ban (Fotó: Fortepan, Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.158)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó