2019. december 2. 08:00

Budapest ékszerdobozának játékos megismerésére invitál a Mesélő Budapest zsebkönyvsorozatának első kötete, a Várnegyed titkai.

Írta: F. Nagy Veronika

A Mesélő Budapest című családi útikönyv sikere nyomán a szerző, Tittel Kinga és a Kolibri Kiadó a folytatás mellett döntöttek. A közös munka eredménye a kisebb, kezelhetőbb formátumban, de ugyanolyan könnyed, játékos stílusban megjelenő zsebkönyvsorozat lett, amelynek részei a főváros egy-egy területét gazdagabban mutatják be. A most megjelent első kötet a Várnegyed emlékeinek és a mögöttük megbúvó érdekes történeteknek a felfedezésében segít.

A szerző célja, hogy a lehetőségekhez mérten minél részletesebben mutassa be a főváros ékességét, illetve annak szűkebb és tágabb környezetét. A terjedelmi korlátok miatt a történelmi események felsorolása helyett a jelenkori állapotokra, a kevésbé ismert érdekességekre fókuszál.

Egy rövid történelmi bevezető után a Bécsi kapu tértől indulva halad az útikalauz a Királyi Palota felé, és azon túl a Várkert Bazáron keresztül a Clark Ádám térig. A barangolást a borító és a hátlap belső oldalán található térkép mellett a nagyobb csomópontoknál, mint a Bécsi kapu tér, a Szentháromság tér, a Szent György tér és a Várkert Bazár, Kecskés Judit vidám térkép-illusztrációi segítik.

A látványosságok és épületek mellett az utcákat, szobrokat is megismerhetjük. Az érdekes információkra külön kiemelve hívja fel a figyelmünket a szerző. Megtudhatjuk például, honnan ered a Savanyúleves bástya elnevezés, minek az emléke a császári rés a várfalon, miért uralkodó szín a sárga a Várnegyedben, hol található Buda egyetlen megmaradt utcahídja.

Konkrét sétaútvonalak helyett játékos kincskeresésre invitál a zsebkönyv. Sőt, buzdít arra, hogy merjünk letérni a bejáratott útvonalakról és saját tempónkban, kalandozva ismerjük meg a Várnegyedet. Ezt segíti a kötet végén található Keresd meg! is, amely játékos formában ösztönöz arra, hogy nyitott szemmel járjunk és a kevésbé népszerű épületdíszeket, műemlékeket is észrevegyük.

A zsebben is könnyen elférő útikalauz nyelvezete alapján elsősorban gyerekeknek, családoknak szól, de a játékos kedvű felnőtteknek is társa lehet a felfedezésben.


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó