A magyar vasúthálózat már eléggé kiterjedt volt 1873-ban, hiszen a sínek az ország nagy részére elértek. Azonban volt egy érdekes sajátossága a hazai hálózatnak: a vasútvonalak Budapestnél futottak össze. Az Alföld és Bécs felé az Osztrák Államvasút indóházából futottak ki a vonatok (ez nagyjából a mai Nyugati pályaudvar helyén állt), és ide is érkeztek.

Létezett már a MÁV is, de annak vasútvonalai Északkelet-Magyarország felé haladtak, és a mai Józsefvárosi pályaudvarra futottak be. A Dunántúlra a Déli Vasút szerelvényei közlekedtek, a mai Déli pályaudvar helyén állt pályaudvarról. A Dunán ekkor még nem volt vasúti összeköttetés, az ezt szolgáló híd még csak épült.

A magyar vasúton korábban is történtek kisebb-nagyobb balesetek, de az addigi legnagyob szerencsétlenség egy munkásokat szállító járatot érintett 1873-ban, Budapesten. A vonat Szeged felől érkezett, és az Osztrák Államvasút pályaudvarára, vagyis a mai Nyugati felé tartott. A munkások a mai Szlovéniába, az akkori Krajnába tartottak, és ugyan Szegedről indultak, de vasúton csak Budapesten keresztül tudtak hazajutni, akár a Déli vasúttal, akár Bécsen keresztül kívántak továbbutazni. A baleset 1873. május 6-án történt a pesti indóház közelében, a mai Állatkert magasságában, reggel 11 órakor. A Vasárnapi Ujság 1873. május 11-én arról számolt be, hogy soha nem történt még Magyarországon ekkora vasúti szerencsétlenség:

„E hó 6-án a Czeglédről érkező vonat valami 180 munkást szállított Budapest felé. Alig voltak már néhány ölnyire a főváros pályaudvarától, mikor egyszer csak elfogyott alattok az uj vágány, a „Ménes" nevű gőzmozdony lezökkent s oly mélyen fúrta be magát a homokba, hogy egy pillanat alatt megállott, magára rántva az utána jövő kocsikat, ugy hogy toronymagasságnyira torlódtak föléje. A középső kocsik oly izzéporrá törtek s hullottak jobbra-balra az árokba, hogy emberderék vastagságú gerendák oly apróra törtek, mint a fogpiszkálók. Mintha egy óriási vaskéz markolta volna őket össze. Európában is ritkán, de Magyarországon még soha sem történt ekkora vasúti szerencsétlenség.”

A balesetnek 26 halálos áldozata és 21 sérültje volt, köztük sok súlyos. Az egyik halott a mozdony fűtője volt, míg a mozdonyvezető le tudott ugrani a mozdonyról.

Az Első Erdélyi Vasút MÉNES sorozatú mozdonya 1891 körül (Fotó: Lányi Ernő, Lovász István, Mohay László, Szontagh Gáspár és Villányi György.szerk.: Dr. Czére Béla és Dr. Vaszkó Ákos: Nagyvasúti vontatójárművek Magyarországon. Budapest: Közlekedési Múzeum)

Az utasok, ahogy írtuk szlovén, krajnai munkások voltak, akik Szegedről, egy ottani nagyobb építkezésről utaztak hazafelé, egyben vitték haza az addigi keresményüket. A katasztrófát döbbenetes módon egy hihetetlen emberi mulasztás okozta, nevezetesen a kőbányai állomáson szolgálatot teljesítő Biedermann nevű vasutas, aki, miután a vonat elhagyta az akkori Kőbánya állomást, nagyjából a mai Kőbánya-Alsót, olyan pályára engedte a vonatot, amelyet épp akkor szedtek fel, mert a síneket cserélték.

A nevezett vasutast ugyan korábban értesítették, hogy az a vágány nem használható, mégis rossz irányba terelte a szerelvényt. A vasutast természetesen azonnal letartóztatták. A börtönben a tudósítások szerint többször is sikertelen öngyilkosságot kísérelt meg. (A morva származású Biedermann keresztnevében van némi bizonytalanság, mert a Vasúti és Közlekedési Közlöny 1874. április 9-i számában ugyanabban a cikkben egyszer Lipótnak, másszor Gusztávnak írták.)

A Vasárnapi Ujság következő száma május 18-án már arról írt, ez a baleset rávilágított arra, hogy a vasúttársaságoknak akkor Magyarországon nem volt semmiféle kártérítési kötelezettségük a balesetek áldozatai felé, míg Angliában már 1846 óta, Ausztriában 1869 óta léteztek ilyen törvények. Magyarországon egy 1840-es törvény szabályozta a fuvaros felelősségét, de az csak az árura terjedt ki, furcsa módon az utasra nem. Azaz a konkrét baleset esetén a sérültek, illetve a halottak hozzátartozói semmiféle kártérítést nem kaptak.

Egy korabeli mozdony (Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeuim, Ltsz: TFGY 7330.1) 

Az Országgyűlésben Horn Ede képviselő már május 12-én felszólalt az ügyben, és rámutatott, mióta Angliában bevezették a kártérítési kötelezettséget, azóta a vasúti balesetek esetén a halálesetek arányszáma a felével csökkent. A Hon című lap május 12-i száma idézte a képviselő interpellációját és az arra adott választ:

„Bátor vagyok a n. t. igazságügyér úrhoz azon kérdést intézni: Szándékozik-e még ez ülésszak folyamában törvényjavaslatot beterjeszteni, mely a vasúti társulatok személysértési kártérítés kötelezettségének megállapítása által, az utazó közönséget legalább a bűnös hanyagságból eredhető vasúti szerencsétlenségek ellen meglehetősen biztosítja?

Pauler (Tivadar igazságügy miniszter) erre nézve kijelenti, hogy ilynemű törvény megalkotására már megtette a szükséges előintézkedéseket.”

A baleset miatt végül hat embert állítottak bíróság elé, és Biedermannra a bíróság két év börtönt szabott ki. Ugyanekkora büntetést kapott Lihoczky József pályafelügyelő, aki átadta a szolgálatot Biedermann-nak, de neki lett volna feladata a pálya mellett jelzést elhelyeztetni, hogy a vágány nem használható. A per 1874 szeptemberében zárult, erről a Magyar Ujság 1874. szeptember 29-i száma ezt írta:

„Az első bíróság ítélete szerint Biedermann Gusztáv és Lehoczky József két évi börtönre, Lobstein Jakab másfél évi Najedli Gusztáv, ki pusztán időkimélés czéljából az utasítás ellenére azon jószágszállító kocsikat, melyekben a krajnai munkások helyeztettek el, mindjárt a teherhez kapcsolta, egy évi börtönre. Sikán Frigyes és Pohle Antal 3—3 havi fogságra ítéltetett vétkes vigyázatlanságból származott emberölés miatt. A királyi tábla a két első vádlottnak büntetésébe a vizsgálati fogságot betudta, Lobsteint és Najedlit csak 6–6 havi börtönre ítélte, Sikán Frigyest és Pohle Antalt pedig felmentette.”

A vasúttársaságok kártérítési kötelezettségét a balesetet követő évben, 1874-ben törvényben szabályozták, ekkor fogadták el az 1874. évi XVIII. törvényt, amely „a vaspályák által okozott halál vagy testi sértés iránti felelősségről” szólt.

Nyitókép: A baleset rajza a Vasárnapi Ujság 1873. május 18-i számában