Corvin Palace néven nyit meg augusztus végén a felújított Corvin Áruház a budapesti Blaha Lujza téren, az eredeti állapotban helyreállított homlokzatot takaró háló június 6-án ünnepélyes keretek között került le az épületről – írja az MTI.

Az 1926-ban átadott áruház régi-új homlokzatának bemutatása után a tulajdonos és üzemeltető Corvin Áruház Kft. egyik tulajdonosa, Balogh Viktor újságíróknak elmondta: az épület felújítása összesen mintegy 8 milliárd forintba kerül, amit saját forrásból, illetve a Raiffeisen Bank finanszírozásával valósítanak meg. A homlokzat helyreállítására körülbelül 1 milliárd forintot fordítottak.

Leleplezik az eredeti állapotban helyreállított homlokzatú, felújított budapesti Corvin Áruház épületét 2023. június 6-án. Az épületben augusztus végén nyílik meg a Corvin Palace (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Az épületben a közösségi terek mellett üzletek és irodák lesznek, az üzletek nagyobb része már bérbe van adva, az irodák többségéről még folynak a tárgyalások. A 16 ezer négyzetméternyi területnek nagyjából a fele lesz üzlet, a másik fele iroda.

A homlokzat ünnepélyes felfedése előtt Pikó András, a főváros VIII. kerületének polgármestere megköszönte a Corvin Palace tulajdonosainak és csapatának az értékmentő és értékteremtő munkát. Kiemelte, hogy az áruház jól illeszkedik majd a megújult Somogyi Béla utcához, a Blaha Lujza térhez, illetve a Palotanegyedhez, segít otthonossá tenni a várost.

A megújult homlokzaton látható a Corvin felirat (Fotó: Budapest Városháza Facebook-oldala)

Szobrok az eredeti állapotban helyreállított homlokzatú, felújított budapesti Corvin Áruházon (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere úgy fogalmazott: a Blaha Lujza tér ellen „történelmi bűnöket” követtek el korábban, ezek közé sorolta az egykor itt álló Nemzeti Színház lebontását, „autópályányi” forgalom bevezetését a belvárosba és a Corvin áruház eredeti külsejének eltakarását alumínium homlokzattal.

A főpolgármester szimbolikusnak nevezte a városi traumák közös feldolgozását, ezek között említve, hogy a budapestiek visszakapják az áruház eredeti homlokzatát. A főpolgármester hangsúlyozta: a progresszív politika a sokszínűségben hisz, ami a múlt értékeinek felismerésével és újraépítésével őrizhető meg.  

Forrás: MTI

Nyitókép: Leleplezték a Corvin Áruház felújított homlokzatát (Fotó: Sára Botond Facebook-oldala)

KORÁBBI CIKKEK:

A Corvin Áruház újjászületése: ismét palota lett a konzervdobozból

A Corvin Áruház csodái – Kívül és belül is igényes díszítéseket rejtett a város egykori büszkesége