Gyakran érezhetjük úgy, hogy zavaros korban és zajos világban élünk, de elég fellapoznunk a régi újságokat ahhoz, hogy rádöbbenjünk: régen talán csak lassabb volt az élet, nem unalmasabb. Az önmagát ismétlő történelem 1924 februárjában számos olyan eseményt produkált, amely ma is aktuális lehetne. A válságok szabdalta, folyton „fokozódó nemzetközi helyzet” mellett az élet egyéb területein is hasonló kérdések foglalkoztatták elődeinket, mint minket.
A 8 Órai Ujság 1924. február 1-i száma például a 4. oldalán meglepően aktuális témáról ír: a hektikus időjárásról.
„Évről-évre furcsább az időjárás Magyarországon. Egyszer dideregve járunk, olyan rettenetes hideg van, hogy cikkek jelennek meg az abnormáls időjárásról, de mire a cikket kinyomtatják, már tavaszi szél lengedez és valósággal ibolyaillat suhan a levegőben”.
A lap kérdésére a Meteorológiai Intézet igazgatósága azonban leszögezte, tévedés, hogy az időjárás abnormális lett volna azon a télen, azt azonban elismerték, hogy régen volt olyan szokatlanul állandó és tartós hideg, mint 1924 januárjában, noha, tették hozzá, az időnként érkező enyhe idő is teljesen normális. Ma, száz évvel később, amikor a tartós hó Budapesten már igencsak ritka vendég, a szeszélyes időjárás témája nem is lehetne aktuálisabb: bár a klíma megváltozása már nemcsak holmi érzet, hanem tény.
Hasonló déjà vu élményt okozhat a klasszikus irodalmi művek magyar újrafordításának kérdésköre is. Időről időre felmerül ugyanis – száz éve és ma is –, hogy a régi magyar változatok részint hibásak, részint elavultak, újra kéne fordítani a külföldi műveket, amire gyakran heves ellenállás a válasz. Ugyancsak a 8 Órai Ujság február 1-i lapszámában olvashatjuk a következő címet: „Nem nyulnak Vörösmarty, Petőfi és Arany Shakespeare-fordításaihoz.” A cikkben Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója, az új fordítások egyik támogatója az ötlet által kiváltott megütközés hatására kénytelen volt visszakozni, és kijelenteni: „a Hamlet, a Szentivánéji álom, János király, Lear király, Julius Caesar és Coriolanus fordításához mégsem akarnak nyúlni, s nem akarják másokkal helyettesíteni.” Új fordítások persze születettek azután és azóta is, ám a vita és az érvek egy évszázad múlva is hasonlóak.
Optimista beszámoló jelent meg a lap következő oldalán a „VII. kerületi elöljárósági palota és két városi bérház” építkezéséről. Mint olvashatjuk, a főváros városgazdálkodási tanácsának ülésén az az elhatározás született, hogy hozzájárulnak az építkezések megindításához, így a Dob utca és a Csengery utca sarkán lévő nagy telken végre felépülhet a kerület vezetésének új központja, amelyben elhelyezhetik az anyakönyvi és az adóhivatalt is, és két új bérház is épül. Bár a témával időről időre később is foglalkoztak a lapok, a tervből, ma már tudjuk, nem lett semmi; olyannyira nem, hogy az Erzsébetvárosi Önkormányzat számára azóta sem épült saját épület. A hivatal 1919-től 1956-ig (milyen beszédes dátumok!) a Csengery utca 11-ből irányította a kerületet, akkor költözött át az Erzsébet körút 6. szám alatti épületbe, ahol a mai napig működik.
1924. februárjának első napjaiban az újságok többsége a „földreformnovellával”, a később Nagyatádi-Szabó István-féle földreform néven ismert intézkedéssorozattal foglalkozott, kijelentve, ha a törvény tárgyalása ilyen lassan halad, „húsvétig sem készülnek el vele” (Budapesti Hirlap, 1924. február 2.). Mint tudjuk, a törvényt még abban az évben elfogadták, bár messze nem hozott akkora változást, amekkorát sokan vártak tőle. Az újságok hasábjainak jelentős részét ekkor uraló nemzetközi politikai és gazdasági hírek, így Szovjetunió Anglia általi elismerése, Woodrow Wilson amerikai elnök halála, a gyengélkedő magyar fizetőeszköz, a korona gondjai mellett azért a magyar kultúrának is jutott hely az oldalakon. Az Est február 2-i száma például a színházi hírek között örömmel számolt be róla, hogy
„Móricz Zsigmondnak, a nagynevű magyar regényírónak a Renaissance Színházban színrehozott háromfelvonásos színdarabja, a Búzakalász könyv alakban is megjelent.”
Mint írják, a kitűnő színdarab minden alakja a magyar néplélek vágyait, összeütközéseit és diadalmas erejét testesíti meg, éppen ezért az Athenaeum kiadványa nem hiányozhat egyetlen magyar ember könyvespolcáról sem. A Renaissance Színház a Nagymező utca 22.-ben működött 1920 és 1926 között, ahol ma a Thália Színházat találjuk. A rövid életű teátrumban olyan színészeket is láthatott a közönség, mint a Búzakalászban fellépő Simonyi Erzsi, de Somlay Artúr és Csortos Gyula is a társulathoz tartozott.
Ekkorra már több mozi is működött Budapesten (hiszen az első fővárosi filmszínház, az Ikonográf már 1896-ban megnyílt), a Móricz-könyvet beharangozó hír melletti képes hirdetés az 1916-ban megnyílt Uránia mozi egyik érdekes programját reklámozta: Molnár Ferenc Az ördög című regényéből készült színmű február 8-i filmfelvételére válthattak jegyet az érdeklődők.
Február 2-án, szombaton nagy esemény színhelye volt a jelenleg felújítás alatt álló Gellért Szálló is, amelynek „összes termeiben tartotta a Kelenföld-Lágymányosi Katholikus Kör jótékony célú táncestjét, melyen Kelenföld színe-java részt vett”, ahogy a Pesti Hírlap február 5-i számában olvashatjuk. Mint írják, a farsang egyik legsikerültebb bálján „meleg és lelkes hangulat uralkodott, a táncot 10 óra körül „Ha bemegyek, ha bemegyek a templomba ..... dallamára nyitották meg, s az a késő reggeli órákig tartotta együtt a díszes társaságot", amelynek hölgy tagjait tételesen is felsorolta a lap, innen tudhatjuk, hogy köztük volt például Huszár Károly korábbi miniszterelnök felesége is.
Bár száz éve hazánk sokkal válságosabb időket élt, mint most mi: gondoljunk bele, alig négy év telt el a trianoni katasztrófa óta, a lapokból mégis egy bajokkal küszködő, de bizakodó, talpra állni képes, működő ország rajzolódik ki. Reméljük, ha újabb száz év múlva valaki belepillant a mai hírekbe, a sok színvonaltalan tartalom mellett észreveheti majd a valóban fontos híreket is.
Nyitókép: Az Est 1924. február 2-i számának címlapja
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció