Keresés az archívumban

Könyvtárt újítanak fel Békásmegyeren Egy 1940-es években épült sarokházat újítanak fel Békásmegyeren, hogy helyet biztosítsanak a könyvtári szolgáltatásoknak, amelyekre nagy igény mutatkozik a III. kerületben.
Kollégiummal bővül a Halassy Olivér Sportközpont Az elsődleges cél a honi ökölvívó-utánpótlás nevelése.
Fábián Gáspár: a historizmus elfeledett építőművésze A Szent Margit Gimnázium neobarokk palotája méltóságteljesen uralja a Villányi út látképét, az épület tervezőjét azonban, bár egykor ismert és elismert építésznek számított, ma már kevesen ismerik. Hatvanöt éve halt meg Fábián Gáspár.
Ez lesz Budán 2018-ban Az év elején igyekszünk mérleget vonni: mit hozott Budapestnek a 2017-es év, és milyen kilátásai vannak a 2018-as esztendőre. A sokféle projektre tekintettel elsőként a budai oldalt vesszük szemügyre.
Tehetség és áldozat: száz éve halt meg Mende Valér építész Azok az építészek, akik az 1880-as években születtek bízva hihették, amikor iskolát választottak, hogy bőven lesz munkájuk a gyarapodó és gazdagodó Magyarországon. A nagy háború azonban minden reményt lerombolt, és jelentős áldozatokat is követelt. Száz éve, 1918. január 7-én, 32 évesen halt meg a tehetséges építész, Mende Valér.
Miért omlott be 150 éve a Bazilika kupolája? Miért omolhatott be 150 évvel ezelőtt, 1868-ban a Bazilika kupolája? Mikor derült ki, hogy valami baj van az épülettel? Miképp látta Ybl Miklós a katasztrófát? Nálunk elolvashatja.
Rómaiak, ÁVH, MDF és irodabiznisz: a Radetzky laktanya sűrű története A rómaiaktól a Monarchia hadseregén és az ÁVH-n át az MDF-ig és a vitatott irodaháztervekeig. Olvassa el nálunk a Radetzky laktanya történetét!
Felújítják az egykori Pénzügyminisztériumot Átalakítják a Mátyás templom melletti egykori pénzügyminisztériumi épületet, az NGM költözik majd a falai közé.
Új épületet kaptak a baptisták Missziós, oktatási és szociális célokra kaptak a baptisták egy új épületet a kormánytól a Benczúr utcában.
Kőbányán is fejlesztik az egészségügyet Új szakorvosi rendelőépületet kap Kőbánya az Egészséges Budapest Program keretében.
Negyvenöt éve nem jár villamos a Rákóczi úton A főváros egyik legfontosabb kelet-nyugati közlekedési útvonalán egykor 5 villamosfővonal is keresztülhaladt, ma azonban már egy sem. Hogyan történt mindez, és mi történt azóta?
Sör, gábli és szalontüdő – 140 éve épült a Ferenciek Bazára Többek között a patinás Kárpátia Étteremnek is helyet ad a Ferenciek Bazára: a 140 éves tömbnek és benne a Kárpátiának izgalmas története van, olvassa el nálunk!
Katolikus campus nyílt Pesterzsébeten Budapesti campusszal bővült a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola.
Felújítják a budapesti Városháza homlokzatát Restaurálják a barokk palota hatalmas homlokzatát.
Ráépült a hotel a trafóházra A IX. kerületi Nagyvásárcsarnok mögött szálloda épült egy szűk telekre, ráépülve a hatvanas évekbeli trafóházra.
Emléktábla került a lóvasúti indóházra Mostantól emléktábla is hirdeti a Váci úti indóház jelentőségét.
Kőbányán valósulhat meg a Közlekedési Múzeum Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – írja a Magyar Idők.
A Liget: két évszázadnyi jókedv Sokat beszélnek manapság a Városligetről – de ha igazán szórakoztató, hiteles, alapos képet akarunk kapni e páratlan park múltjáról, most Budapest Főváros Levéltárába kell mennünk. A november közepe óta itt látható tárlaton ugyanis kiderül, miért járnak a pesti (és budai) polgárok már évszázadok óta a Ligetbe.
Megújult a József Attila Színház Az elmúlt hat évben 700 millió forintot költöttek a munkálatokra.
Új raktárat kap a Széchényi Könyvtár A raktárbázist Piliscsabán alakítják ki egy több mint 11 ezer négyzetméter alapterületű ingatlanban.
Felújítják a Kandó-kollégiumot a Bécsi úton – íme, a látványtervek Az óbudai épület több mint tíz éve meredezett üres torzóként, ám hamarosan hipermodern, többfunkciós diákszállásként születik újjá.
Ilyen lesz az új Néprajzi: nézze meg videón! Itt van a videó a Néprajzi Múzeum új, városligeti épületéről, melynek építése még idén elkezdődik.
Kezdődik az új Néprajzi Múzeum építése a Városligetben Az intézmény 145 év után először kap korszerű, kifejezetten erre a célra tervezett, világszínvonalú épületet. Kemecsi Lajos főigazgató elárulta: az új belső tér – szemben a Kossuth téri palota gyönyörű, ám múzeumi célokra teljesen alkalmatlan épületével – maximálisan megfelel majd a mai kor szigorú elvárásainak.
Áll Budavár még Felismerik a nyitóképünkön látható épületet? A Budavári Palota 1875-ből, az 1890-ben elkezdődött Ybl–Hauszmann-féle átépítés előtt, amikor még a Várkert Bazár sem állt. A Budavári séták című könyvvel a kézben a múltban kalandozhatunk, megismerhetjük, milyen épületek álltak régen a várfalakon belül, és miért, hogyan pusztultak el.
Több ezren búcsúztak a régi Néprajzitól Bezár a Kossuth Lajos téren a Néprajzi Múzeum, hogy a Városliget melletti új épületben nyisson majd ki újra.
Veszélyben egy neoreneszánsz lakóház – Mi lesz a Paulay u. 52. sorsa? Eredetileg november 30-án döntött volna Terézváros Önkormányzata a Paulay Ede utca 52. számú neoreneszánsz ház kiemelt védettségének megszüntetéséről, de az ügyet levették a napirendről. Ennek az is oka lehet, hogy több írás is napvilágot látott, amely tiltakozott az épület tervezett elbontása ellen. De mi a ház története? Nálunk elolvashatják.
Mit csináltak a magyarok az 1867-es világkiállításon? Épp 150 éve ért véget az 1867-es párizsi világkiállítás, az első világraszóló ipari-gazdasági seregszemle, amin több mint 300 magyar kiállító vett részt a zongoráktól a gyapjún át a borokig.
Bővül a Heim Pál Gyermekkórház Helikopterleszállót is kialakítanak a dél-pesti kórháztömbben.
Tizenhét fát ültetnek a Városligetben Megkezdődött a Városliget 100 hektáros parkja kert- és tájépítészeti megújításának első üteme.
Átadják a hegyvidéki Makovecz-emlékházat Hamarosan a nagyközönség számára is látogatható lesz a Makovecz Központ és Archívum, amelyben három dimenzióban láthatók majd a neves építész meg nem valósult tervei. A hivatalos megnyitóünnepséget november 20-án, hétfőn tartják Budapesten, a XII. kerületi Városkúti úton.
A Palatinus is nyert a Média Építészeti Díján A zsűri különdíját nyerte el a Palatinus fürdő minőségi felújítása a Média Építészeti Díjának átadóján.
Hit és Herminamező: nyolcvan éves a Szentlélek-plébániatemplom A neoromán, háromhajós, kereszthajóval ellátott herminamezői templom felszentelése Serédi Jusztinián (1884–1945) hercegprímás, érsek szolgálatával történt 1937. november 14-én. Olvassa el a történetét!
Rózsakerttel fog újjászületni az Olof Palme Ház Millenium Háza néven, a századforduló Budapestjére emlékezve és új rózsakert kialakításával újul meg az Olof Palme Ház.
Ilyen állapotban van most az Olof Palme Ház A felújítás megkezdése előtti utolsó pillanatban jártuk be a városligeti Olof Palme Ház elhagyatott, lelakott épületét. 2019-ben a Millenium Házaként fog újjászületni az épület.
A Millenium Házaként születik újjá az Olof Palme Ház Kiállítóhelyként, kulturális közösségi térként nyílik meg Millenium Háza néven 2019-ben az újjászülető Olof Palme Ház a Városligetben.
Több pénz az Operaház felújítására A felújított Operaház megnyitásának határideje 2019. január 1-jére módosult.
A kegyesrendiek Pesten: 300 éves a piarista oktatás és a gimnázium A piarista rend négy tagja nem sokkal a török háborúk és kuruc szabadságharcok után, 1717 októberének végén érkezett meg Pestre, a belvárosi templom szentélyének sarkában álló rozzant házikóba. Hogyan jutottak el a piaristák egy kis viskóból a modern oktatási központig Pest belvárosában?
A hatvanas évek művészete a Várban A Magyar Nemzeti Galéria „Keretek között – A hatvanas évek művészete Magyarországon” címmel mutatja be új kiállítását november 17-től.
Zöldell már az új bölcsőde Zuglóban Az Erzsébet királyné útján nyílt meg a Mesevonat bölcsőde 2016-ban, mostanra már belakták a bölcsisek – és kívülről a növények.
Rendészeti kollégium épült a Ludovika Campuson A VIII. kerületi Diószeghy utcában régi és új épületekből alakították ki a rendészeti kollégiumot.
Száz éve halt meg Holló Barnabás, Budapest meghatározó köztéri szobrásza Életműve a századforduló fontos szobrászi teljesítménye, művei ma is ott állnak a köztereinken. Holló Barnabás szobrászművész száz éve hunyt el.
A Róheim-villa titka: 99 éve gyilkolták meg Tisza Istvánt Panamázó fakereskedő, francia neoreneszánsz díszítés, fali hímzések, márvány női aktszobor a kertben, Tisza-gyilkosság, Almássy Denise ellőtt orra és az ÁVH. Hogyan férnek meg ezek együtt a négy fal között?
Turbán a síron: Buda török temetőinek nyomában Hova lettek a turbános sírkövek a budai Vár déli lejtőjéről? Gyermekkorunkban még sok volt belőlük, messziről látni lehetett őket. Utánajártunk.
Kezdődik a Városliget parkjának felújítása Az első ütemben azok a fejlesztések valósulnak meg, amelyek a látássérültek, a környező iskolák, illetve a „kutyások” igényeit szolgálják. Mindezek mellett megújul a Szépművészeti Múzeum zöld környezete is, hogy az épület felújításának befejezésével az azt övező természeti környezet is betölthesse funkcióját.
Száznegyven éves a Nyugati pályaudvar Az ország első pályaudvarának helyén 1877-ben épült fel a Nyugati pályaudvar, amely ma is az egyik kulcsfontosságú csomópontja a hazai vasúthálózatoknak és a budapesti közlekedésnek. Az Eiffel-cég kivitelezési közreműködésével a pályaudvart éppen 140 éve, október 28-án nyitották meg.
Átfogóan újítják fel az Iparművészetit Az átfogó műemléki rekonstrukció mellett a múzeum épületéhez új épületrészek is készülnek.
Utópiablues Kőbányán – a Liget téri üzletház pusztulása Lebontják a X. kerületben a társadalmi utópiára alapozott üzletházat, ami évtizedekig hiába várt a metróra. A terület a munkálatok után közparkként újul meg. Ugorjunk bele a szocialista várostervezés mély vízébe!
Megújulnak a Margitsziget szállodái A margitszigeti Danubius és a Grand hotel is megújul a közeljövőben.
Megújul a Vakok kertje A Vakok kertje eredetileg 1972-ben létesült, ideje fejleszteni a Városliget parkrészletét.
Megvalósult a Testnevelési első fejlesztése Átadták a Testnevelési Egyetem (TE) Sport-táplálkozástudományi Központját, amely a megújuló felsőoktatási intézmény első befejezett rekonstrukciója.