Stróbl Alajos

10 Mesterektől élményekig - A Várkert Bazár történetei_Fotó_Várkapitányság (1).jpg Mesterektől élményekig – Új szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban A Várkert Bazár idén ünnepli újjászületésének tizedik évfordulóját, a jubileum apropóján pedig egy új kiállítást rendeztek, mely a gyönyörű épületegyüttes változatos történetét mutatja be. Nevével ellentétben ugyanis nem mindig volt benne kert, és a bazárnak szánt helyiségeket sem csak boltok használták. A Glorietthez vezető északi rámpán felsétálva feltárul tehát a hely múltja, amelyből mi is adunk egy kis ízelítőt.
Az igazságos király szobrai – Hunyadi Mátyás emléke Budapesten Mátyás király a magyar történelem egyik legnagyszerűbb alakja, igazságos ítéleteivel egyúttal népmesei hőssé is vált. Ennek ellenére Budapesten mindössze három jelentősebb szobra látható, bár tervek születtek egy hatalmas és igazán méltó emlékműhöz is. Mátyás-napon – melyet február 24-én ünneplünk, de idén a szökőnap miatt február 25-re esik – ezeket az alkotásokat vesszük sorra.
Felavatták Zichy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt Zichy Mihály, a rajzolófejedelem. Bár évtizedeken át távol élt hazájától, a Fiumei úti sírkertben, a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron temették el. A most felújított síremlékének mellszobrát Stróbl Alajos készítette.
„A tölgyek alatt vágynám lenyugodni” – Arany János síremlékének története A Fiumei úti sírkertben ünnepélyesen felavatták Arany János felújított síremlékét, amelyet az eredeti állapotának megfelelően állították helyre. A jól ismert bronzszarkofágot és a talapzatát szakműhelyben restaurálták, a sírhely környezetét és kerítését is rendbe hozták. A felújítás és az avatás alkalmából felidézzük Arany János budapesti életét, és bemutatjuk a síremlék felállításának történetét.
Az Epreskert beépítési terve – Többszintes épületek övezték volna a parkot Terézváros egyik üde színfoltja az Epreskert, melynek fái jótékonyan javítják a sűrűn beépített környék hangulatát. Néhány pavilon ugyan betolakodott a kerítésen belülre, de azok harmonikus összhangban állnak a romantikus parkkal. Az 1940-as évek elején mégis felmerült az ötlet, hogy nagyobb épületeket helyeznek ide. A drasztikus beavatkozást a szükség diktálta volna, de az szerencsére nem volt olyan mérvű, hogy meg is valósuljanak a tervek.
Egy páratlan szobrász és az Arany-kultusz találkozása – Korrajz egy 130 éves híres pesti emlékmű segítségével Idén lesz 130 éve, hogy felavatták Arany János első köztéri szobrát a Magyar Nemzeti Múzeum főbejárata előtt. Egy most megjelent új könyvben nemcsak az emlékmű teljes története és az alkotó, Stróbl Alajos kalandos életútja tárul elénk, de beleláthatunk, hogyan gondolkodtak és vitáztak a XIX. századi emberek, mit tartottak szépnek és helyesnek, miben voltak mások vagy épp hasonlóak, mint mi. A képanyagban is gazdag kötet egyszerre színes ismertető és izgalmas korrajz.
Megnyílt a felújított Jókai tér A VI. kerületi Jókai téren a rekonstrukció során új utcabútorokat helyeztek ki, megújították a zöld felületet, fákat ültettek, és egy csobogót is elhelyeztek, a terület több irodalmi témájú utalást is kapott kőbe vésett idézetek formájában.
Az Országházzal szemben találtak méltó telket az Igazságügyi Palotának – 125 éves a Kúria épülete Hauszmann Alajos neve az utóbbi időben a várbeli építkezések miatt elsősorban a királyi palota építészeként forog a köztudatban, de számos más alkotás is fűződik a nevéhez Budapesten. Az egyik legnevezetesebb és legjobban sikerült műve a Kúria Kossuth téri épülete, melyet éppen 125 évvel ezelőtt, 1896. október 20-án adtak át ünnepélyes keretek között, a millenniumi ünnepségek keretében.
Akiről a Gellért-hegyet elnevezték: 975 éve halt mártírhalált Imre herceg tanítója Szent Gellért nevét, legendáját nemcsak a magyarok ismerik, de minden bizonnyal az ide látogató turisták is hallanak róla. Ha másért nem, azért, mert a keresztény Magyarország első vértanújának Gellért-hegyi szobra a budapesti városkép szerves része. A püspök több mint száztíz éve tartja magasba a keresztet a főváros felett. A 975 éve mártírhalált halt Gellért püspök emlékét nem pusztán a hegy, de számos más alkotás is őrzi a fővárosban.
A főváros legmeghatározóbb szobrait alkotta a 165 éve született Stróbl Alajos A 165 éve született Stróbl Alajos fővárosi szobrainak sokaságán szinte szédítő érzés végigtekinteni. Olyan jelentős műveket köszönhetünk neki, mint Szent István budavári lovas szobra, Arany János szobra a Nemzeti Múzeum előtt vagy épp a nemrég felújított budavári Mátyás-kút. De ő volt az is, akit kortársai „epreskerti várúr”-ként emlegettek, hiszen a művészetek otthonává varázsolta a terézvárosi Epreskertet, és még a lebontásra ítélt józsefvárosi kálváriát is odaszállíttatta, megmentve ezzel egy páratlan műemlékünket. Stróbl Alajos legszebb fővárosi alkotásait jártuk végig az évfordulón.
Évtizedekig csak tervben létezett, végül 1906-ra készült el Szent István első budapesti szobra Szent István szobra 115 éve áll a budai Várban, a Halászbástya mellett. Bár Magyarországon mindig nagy tisztelet övezte államalapító királyunkat, Stróbl Alajos nagyszerű alkotása elég hosszú idő alatt készült el, a kezdeményezés után közel 40 évvel, 1906-ban avatták csak fel István király első budapesti szobrát a Mátyás-templom szomszédságában.
Hamarosan visszatér eredeti helyére, a Kossuth téri Igazságügyi Palotába Justitia szobra Az igazságosság római istennőjét, Justitiát ábrázoló 1896-os márványszobor, Strobl Alajos alkotása 71 év után kerül vissza eredeti helyére, az Országházzal szemben álló Igazságügyi Palotába a Kúria Markó utcai épületéből. A szobor költözésének apropója, hogy a korábban a Néprajzi Múzeumnak otthont adó, Hauszmann Alajos tervezte Kossuth téri épületbe a Kúria költözik vissza. A palotát ennek megfelelően felújítják, a homlokzatok és a műemléki belső terek is visszanyerik egykori szépségüket.
Jókai leghűségesebb olvasói – Száz év után kerülhet a Jókai térre Stróbl Alajos Olvasó lányok című szobra Nemcsak a könyveknek, a szobroknak is megvan a maguk sorsa – erre gondolhatunk a terézvárosi Jókai tér most kezdődő felújításának terveit látva. Jókai Mór 1921-ben felállított szobrának árnyékában ugyanis feltűnik egy kisebb alkotás, mely a Városliget fái alól lehet ismerős sokunk számára. Az Olvasó lányok szobrát az alkotó Stróbl Alajos eredetileg is a Jókai téri Jókai-szobor mellékalakjainak szánta, ez a terv azonban akkor nem valósult meg. A végül csak később elkészült, 1929-ben felállított Olvasó lányok szobra most a Városligetből kerülhet át az eredetileg neki szánt helyre.
Már életében utcát neveztek el Pesten a haza bölcséről – 145 éve halt meg Deák Ferenc Kiemelkedő szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében, amelynek köszönhetően létrejött az Osztrák–Magyar Monarchiaként ismert dualista államalakulat, s ezt követően a Magyar Királyság rég nem látott fejlődésnek indult. Deák Ferenc, a „haza bölcse” 145 éve, 1876. január 28-án hunyt el. Az évforduló alkalmából felkerestük fővárosi emlékhelyeit.
Budavári Legendák: Hauszmann és Stróbl leszármazottai is megjelennek a Várkert Bazár izgalmas fotókiállításán Hauszmann Alajos, a Teleki család és Stróbl Alajos leszármazottai is visszatekintenek ránk azokról a portrékról, amelyekből csütörtökön nyílt kiállítás a Várkert Bazár déli panorámateraszán. A november 15-ig megtekinthető Budavári Legendák tárlat a Várhoz kötődő emberek izgalmas sorsán keresztül mutatja be, hogyan szövődik bele a budai Vár élete és történelme a nyüzsgő Budapestébe.
Hírességek nyomában két keréken – Kipróbáltuk az Iparművészeti Múzeum elektromos rolleres városi sétáját Az Iparművészeti Múzeum új, rendhagyó városi sétáján elektromos rollerre pattanva fedezhetjük fel, hol éltek, hogyan rendezték be házaikat, milyen társasági eseményeken vettek részt a XIX. század Budapestjének jelentős művészei, a kultúrtörténet szempontjából meghatározó alakjai. A séta programjából és Budapest elektromos rollerrel történő felderítésének élményéből egy rövidített program keretében a sajtó képviselői is ízelítőt kaphattak.
Átadták a teljesen felújított Mátyás kútját a budai Várban Ma délelőtt ünnepélyesen átadták az elmúlt hónapokban teljes műszaki és esztétikai felújításon átesett díszkutat, Stróbl Alajos eredetileg 1904-ben elkészült mesterművét. A munkálatok során a budai Vár Hunyadi-udvarán lévő Mátyás-kút teljes felújításon esett át, restaurálták a szobrokat, újjáépítették a medencét, kicserélték a gépészeti berendezéseket, és díszkivilágítást is kapott az alkotás. A magyar Trevi-kút újraavatásán Fodor Gergely kormánybiztos mellett részt vett Stróbl Alajos öt, még élő unokája is.
Megalapította Budát, de még emléktáblája sincs a Várnegyedben a 750 éve elhunyt IV. Bélának IV. Béla király a tatárjárás után alapította meg azt a várost, amelyet ma Budaként ismerünk. Olyan helyet keresett, amely egy következő mongol támadás idején bevehetetlen lesz. A Várhegy fennsíkját vastag falakkal vetette körül, a területet felparcelláztatta és benépesítette, kolostorokat, templomokat építtetett. IV. Béla Budája ma is megvan, várfalak, amelyeketket építtetett, utcák, amelyeken sétált, házfalak és ablakkeretek, amelyeket ő is láthatott, ülőfülkék, amelyeken ő is ülhetett, de még csak egy emléktábla sem őrzi itt alapítójának nevét.
Költészet napi séta – A legnagyobb magyar poéták budapesti szobrai Az idei költészet napján, április 11-én – József Attila születésnapján – elmaradtak a már hagyománnyá vált nyilvános közösségi versmondások, és most azt sem tehettük meg, hogy tiszteletünk, köszönetünk és hálánk jeléül felkeressük a legnagyobb magyar költők szobrait. Így mi is csak egy virtuális sétát ajánlunk a nemzeti nagyjainkat ábrázoló budapesti művek között.
Megszépül Mátyás kútja a budai Várban A háború óta hiányzó elemeket építenek vissza a Mátyás kútja szoborkompozícióba, amelynek nemrég megkezdődött a restaurálása a Budavári Palota Hunyadi-udvarában. Stróbl Alajos szobrászművész egyik legismertebb műve a palota kibővítésének befejező szakaszában, 1904-ben készült el, a kitűnő mester régi nagy álma volt a kompozíció elkészítése. Mint a munkálatokat végző szakemberektől megtudtuk, megmarad a szobrok zöld patinája, és teljes műszaki felújításon esik át maga a kútszerkezetet is.
Nők gyönyörű szobrait találjuk mindenütt Budapesten Nőnap alkalmából bejártuk egész Budapestet, hogy felkeressük és fotókon megörökítsük a hölgyeket ábrázoló legszebb szobrokat. A női szépség csodája számtalan alkotáson megjelenik a fővárosban, tereken, parkokban, kertekben, fürdőkben, közintézmények díszes palotáin. Legyen szó erényről, művészetről, tudományról, évszakról vagy bármi másról, ami az életben szép és jó, ezeket az értékeket művészeink allegorikus nőalakok formájában fogalmazták meg. Sétáljanak velünk!
Csipkerózsika vára – Sokan bírálták felépítésekor a ma 155 éves Pesti Vigadót Ma 155 éve nyitotta meg kapuit a Duna-korzón a romantikus építészet egyik gyöngyszeme, a Pesti Vigadó. Feszl Frigyes keleties stílusú, monumentális épülete sok kritikát kapott a kortársaktól, de a társadalmi, kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett.
Egy eltűnt világ szobrai – Hangulatos köztéri alkotások díszítették egykor a Döbrentei teret A Döbrentei tér az Erzsébet híd budai lejárójával most a város egyik közlekedési csomópontja. A Döbrentei Gáborról elnevezett közterület pontos elhelyezkedését a keresztül-kasul futó, kanyargó felüljárók között nehéz ma pontosan meghatározni. A területen 1945 előtt egy egészen más hangulatú park terült el, amelyet szobrok is díszítettek.
Különleges maradványok kerültek elő a budavári palotában az egykori Szent István-terem falkutatásakor Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív Szent István-teremben és környezetében.
Aki Buda látképét meghatározta – Száz éve hunyt el Schulek Frigyes, a műemlékvédő építész Száz évvel ezelőtt, 1919-ben számos nagy alakját vesztette el a magyar tudományos, irodalmi és művészeti élet. Csak hogy néhányat említsünk: Ady Endre, Eötvös Loránd, Csontváry Kosztka Tivadar, Szemere Miklós, Hopp Ferenc. És 100 éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el Schulek Frigyes egyetemi tanár is, az eklektikus építészet és a műemlékvédelem jelentős képviselője, mérnök és restaurátor. Nevéhez olyan emblematikus, Budapest városképét meghatározó épületek kötődnek, mint a Mátyás-templom, a Halászbástya és a János-hegyi Erzsébet-kilátó.
Epreskert: bárka a kőtengerben Milyen a szép park? Rendezett, szép, koros növényekkel tarkított, átlátható. Vagy éppen nem ilyen: kusza, folyton megújuló, házak közé ékelődő, dzsungelszerű. Az Epreskert, e felejthetetlen hely az utóbbi – Budapest nevezetes zöldterületeinek nyomában járva ezt fedeztük fel.
Kálvária, Pest, feltámadás A régi korok polgárai húsvétkor körmenetekkel idézték fel Jézus szenvedésének és feltámadásának a csodáját. Pesten ma már csak a Kálvária tér neve utal rá, hogy területén egykor zarándokok jártak – és az Epreskertben az az ódon barokk építmény, amely a történelem sok viharát átvészelve ma is hirdeti a régi város lakosainak buzgalmát.
Botrány a Baross Gábor szobrára kiírt pályázat eredményhirdetésekor A vasminiszter 1892-es váratlan halála után szinte azonnal mozgalom indult, hogy az életében nem túl népszerű, 44 évesen elhunyt miniszternek szobrot állítsanak. Azt mindenki érezte, hogy Baross halálával nem egy népszerűséget hajszoló politikust vesztett el az ország, hanem egy Széchenyi Istvánhoz fogható zsenit, aki bárhová nyúlt, ott a veszteséges, nem működő állami vagy állami pénzen fenntartott vízfejű intézményből hatékony, nyereséges és kitűnő szolgáltatást nyújtó szervezet jött létre. Olyan rendszereket tett rendbe pár év alatt, mint a magyar vasúthálózat, a Posta, az állami hajózás.
Arany a Múzeumkertben: megújul az egyik legszebb köztéri szobrunk Csütörtök óta leghíresebb szobra nélkül fogadja a látogatókat a Múzeumkert: Arany János legendás bronzalakját ugyanis restaurálás céljából elszállították, az alkotás története azonban ennél jóval izgalmasabb.

További cikkeink