Füvészkert
Felavatták az első magyar botanikusnő emlékhelyét a Füvészkertnél
2024. június 7. 17:00
A növényvilág tudományos ábrázolásának művésze, a Búvár zsebkönyvek, a Kis növényhatározó és számos más ismeretterjesztő könyv illusztrátora volt Csapody Vera, aki élete legnagyobb részében a Józsefvárosban, a Baross utca 4. szám alatt élt és alkotott. A napokban emléket állítottak a tiszteletére a Füvészkertnél.
70 éve hunyt el Molnár Ferenc, A Pál utcai fiúk szerzője
2022. április 2. 9:00
Molnár Ferenc a XIX. század végi Józsefvárosban született, szépirodalmi műveiben a VIII. kerület miliője rendszerint megjelenik. A világhírű író számos módon kötődik a fővároshoz, élt az Üllői úton, a József körúton, munkái egy részét a Centrál kávéházban írta, majd a harmincas években Budán vásárolt villát, ahova New York-i emigrációja miatt már soha nem költözött be. Legismertebb regénye, az 1907-ben kötetben kiadott, mára 37 nyelvre lefordított A Pál utcai fiúk hiteles részletességgel mutatja be a századforduló Budapestjének hangulatát és társadalmát, a grundon keresztül a gyerekek mindennapjait.
A Magyar Értéktárba került az ELTE Füvészkertje
2022. január 26. 15:30
A Hungarikum Bizottság friss döntése értelmében felvették a Magyar Értéktárba az ELTE Füvészkertet. Ezzel az 1771-ben alapított botanikus kert a „hungarikumok előszobájába” került, és azon értékek egyike lett, amelyek nemzeti szempontból meghatározó jelentőségűek és hírnevünket világszerte öregbítik.
Valaha öt tó volt a területén – Tíz érdekes kép a 250 éves Füvészkertről
2021. április 26. 9:00
Jelenlegi helyén már 174 éve működik, legidősebb fái, a páfrányfenyők 200 tavaszt is megéltek már, tündérrózsáit hajdan a királyi család tagjai is csodálták. Területén, amely egykor a Festetics-kastély parkja volt, valaha 5 tó terült el, pálmaházát pedig generációk ismerték meg A Pál utcai fiúkból. Tíz érdekes kép alapján mesélünk az idén 250 éves Füvészkertről.
Egy méltatlanul elfeledett építész nyomában – 145 éve halt meg Diescher József
2019. december 27. 9:00
A történelem szeret csak a nagyokkal foglalkozni, akik valami újat vagy grandiózusat alkottak. Amikor a XIX. századi építészetre gondolunk, akkor is a leghíresebb mesterek szoktak az eszünkbe jutni: leginkább Hild József, Ybl Miklós vagy Lechner Ödön. Holott rajtuk kívül számtalan jeles alkotó volt, akik formálták Budapest arculatát. Egy ilyen (szinte elfeledett)építész volt Diescher József is, akinek idén van halálának a 145. évfordulója. Cikkünkkel az ő életének és munkásságának kívánunk emléket állítani.
A Füvészkert medencéjében helyezték el Nemecsek Ernő szobrát
2019. augusztus 18. 15:00
Az ELTE Füvészkertben, a Viktória-ház medencéjében kapott helyet a Pál utcai fiúk című regény tragikus sorsú főhősének, Nemecsek Ernőnek a szobra.
50 éve mutatták be a Pál utcai fiúkat
2019. április 18. 7:40
A Pál utcai fiúk kultikus regény, egyértelműen magyar és budapesti. A film jeleneteit azonban nem tudták az eredeti helyszíneken felvenni, hiszen a Pál utca azóta beépült, és a Füvészkert is megváltozott.
Három pesti öreg – avagy tavaszváró séta a Füvészkertben
2019. március 2. 22:00
Könnyű beleszeretni a Füvészkertbe: a város dübörgő kőrengetegében igazi oázist jelent. És könnyű megtorpanni a kertben a három hatalmas gingkofa törzsénél: még így, lombfakadás előtt is impozáns látványt nyújtanak. Budapest nevezetes fáinak nyomában most ezt a három öregurat (vagy inkább két öregurat és egy hölgyet) mutatjuk be.
Mátyás király, a pestbudai vadász – Mátyás és Budapest III. rész
2018. december 21. 17:33
Ünnepélyes keretek közt zárták az idei Mátyás király emlékévet a Szent István-bazilikában. A pestbuda.hu oldalán mi is búcsúzunk a királytól sorozatunk záró darabjával: ismerjék meg az igazságost mint vadászt!
De hol voltak a király vadaskertjei? – Mátyás és Budapest, II. rész
2018. szeptember 6. 16:01
Mátyás király és utódai korában Pest és Buda környékén több vadaskert is a kiváltságosak rendelkezésére állt. De hol voltak ezek a vadaskertek? Cikkünkben ennek jártunk utána.
Emléktáblát kapott a Füvészkertben Priszter Szaniszló botnikus
2017. szeptember 20. 21:18
A botanikus kert egykori igazgatója áldozatosan végezte munkáját.
Természetfotós játszótér létesült a Füvészkertben
2016. március 27. 12:25
Máté Bence világhírű természetfotós segítségével természetfotós játszóteret alakítottak ki a budapesti Füvészkertben.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.