Hírek

157604_barlang.jpg Fejlesztik a Budapest környéki védett zöldterületeket Természetvédelmi bemutatóhelyeket fejlesztenek és barlangokat is helyreállítanak egy több száz milliós uniós és kormányzati támogatásból.
Tolsztoj nevét viselheti egy tér a XII. kerületben A Németvölgyi út és a Bürök utca kereszteződésénél újonnan kialakítandó tér kaphatja a nagy orosz író nevét.
Itt a Szent László-év Elkezdődnek a Szent László-év eseményei.
Trianon körülményeit vizsgálják Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, így például az első világháború utáni katonai összeomlást és a haderő leszerelését, a közellátás problémáit és Trianon emlékezetét. Az Ablonczy Balázs történész vezetésével tavaly létrejött MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportról az Akadémia honlapján olvasható tájékoztató.
Emlékművet kapnak a Szovjetunióba hurcoltak A tervek szerint november végére készül el a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékműve, amely Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett kap helyet – írta keddi számában a Magyar Idők.
Történelmi emlékhellyé avatták a Trefort-kertet Trefort Ágoston születésének kétszázadik évfordulója alkalmából történelmi emlékhellyé nyílvánították Budapest belvárosában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának híres kampuszát. Az emlékhelyet jelölő sztélé avatóünnepségén beszédet mondott Kovács Ákos András, Dr. Erdődy Gábor és Dr. Borhy László. A megemlékezésen kórusműveket adott elő az ELTE Zenei Tanszékének Pro Musica vegyeskara, amelyet Mindszenty Zsuzsanna vezetett.
Hidat építenek a Rákos-patakra Gyalogos-kerékpáros híd épül a Rákos-patak fölé az úszó világbajnokság miatt.
Sűrű éve lesz a Nemzeti Galériának Mások mellett Georg Baselitz, Korniss Péter és Madarász Viktor életművéből nyílik kiállítás idén a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), amelynek kincsei újabb külföldi helyszíneken is bemutatkoznak.
Máté Péterre emlékeztek Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lett volna 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.
Európai díjért versenyez a Jászai téri platán Idén 16 ország fája mellett a magyarországi Év Fája verseny győztesére, a Jászai Mari téri platánra is lehet szavazni az Európai Év Fája versenyen február végéig a kezdeményezés honlapján.
Földig bontották a Közlekedési Múzeumot Befejezték a Közlekedési Múzeum bontását, új formában épül majd újjá a Liget Budapest keretében.
Évszázados magyar film kerül haza Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. Az alkotás hamarosan átkerülhet a Magyar Nemzeti Filmarchívum gyűjteményébe, ahol restaurálják és digitalizálják.
Kétmilliárdos múzeumi és könyvtári program indul Országos múzeumi és könyvtári fejlesztési program indult kétmilliárd forint értékben – jelentette be csütörtökön Szentendrén Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.
Szálloda épülhet a Baross tér foghíjára A Keleti pályaudvar előtti tér foghíjas déli házsora egy új szállodával egészülhet ki.
Megújul a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Megújuló kiállításokkal, új időszaki kiállításokkal és a fegyver-látványraktár megnyitásával is készül a szerdán újranyitó Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeuma (HIM).
Új P+R parkoló Kelenföldön Átadták a negyedik, utolsó P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál, az új parkolót kedd délután egy órától lehet ingyenesen igénybe venni.
Száz éve halt meg Zrumeczky Dezső – a legnagyobb építészek között a helye Száz éve, 1917. január 31-én halt meg Zrumeczky Dezső, akinek építésztársai szerint olyan nagyságok mellett van a helye a magyar építészet panteonjában, mint Lechner Ödön. Többek között az Állatkertet és a Wekerle-telepet is gazdagította munkáival.
Új tanösvény lehet Pesthidegkúton A haragossiklót és az ürgét is bemutató új tanösvényt tervez a Jane Goodall Intézet és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a budai tájvédelmi körzetben.
Megújul a csillaghegyi strand 2018 tavaszára várható az új csillaghegyi fürdőegység megnyitása.
Háromszáz éves a Piarista Gimnázium Kiállításon, konferencián mutatják be a piarista rend életét és oktatói munkáját a Piarista Gimnázium 300. évfordulóján.
Új Hilton nyílik Budapesten A VI. kerületi Lázár utcában nyílik a Hilton harmadik budapesti szállodája.
Aranyra emlékezik a Versünnep Fesztivál A művészi versmondást népszerűsítő, immáron 12 éve elindult fesztivál döntőjét április 9-én rendezik meg a Nemzeti Színházban.
Az olimpia helyszínekről döntöttek Elfogadta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslat végleges változatát a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
Jogerős: a Radetzky-laktanya műemlék Jogerősen is kimondta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, hogy a volt Radetzky-laktanya épülete műemléki védelem alatt áll; az ingatlanra kiadott építési engedély jogszabálysértő volt.
Szmogriadó után: részben ingyenes tömegközlekedés Részben ingyenessé teszik a budapesti tömegközlekedést a szmogriadó idejére.
Fejlesztik az ELTE épületeit Ötmilliárd forintból korszerűsítik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) több épületének energetikai rendszerét.
Az európai kultúráról vitatkoznak Beyond the Obvious – Europe, Quo Vadis? (Túl a nyilvánvalón – Európa, merre tartasz?) címmel magyarországi és európai civil kulturális szervezetek és települések vezető képviselői tanácskoznak a kontinens jövőjéről csütörtöktől szombatig a budapesti Bálna kulturális centrumban.
Új könyvtárt kapott Pestszentimre Átadták hétfőn, a magyar kultúra napjához kapcsolódóan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) pestszentimrei fiókját a Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK) emeletén. A 130 négyzetméteren az olvasórészleg mellett egy gyereksarok is kialakításra került.
Teret kapott Edison a XIII. kerületben Dagálysétány, Edison tér, Tripolisz tér: új neveket kaptak közterületek a XIII. kerületben.
Új hajózási kiállítás a Kossuth Múzeumhajón Megújult gőzhajózástörténeti kiállítást nyitott a Közlekedési Múzeum a különleges műemlék kiállítóhelyén, a Vigadó téri Kossuth Múzeumhajón.

További cikkeink