Egész éves programsorozattal ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a pesterzsébeti Csili Művelődési Központ.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a programsorozatról tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Csili Művelődési Központ Budapest és az ország kulturális infrastruktúrájának jelentős emblémájává vált az elmúlt száz év alatt.

Emlékeztetett arra, hogy Budapest és számos kerülete is az 1900-as évek első felében a kultúra nyomvonalán épült. Ezekben a pezsgő évtizedekben jött létre a főváros számos olyan emblematikus épülete, amely ma is az ország kulturális infrastruktúrájának gerincéhez tartozik –mondta, kiemelve: ennek a kornak a hagyatéka a századfordulós pesterzsébeti városháza vagy a megújult csónakház, amely a most kezdődő programsorozat egyik impozáns helyszíne lesz. 

Elmondta: három és fél évvel ezelőtt a kulturális államtitkárság azt a célt tűzte ki maga elé, hogy minél több emberhez eljutassa az igényes kultúra, a közművelődés lehetőségét. A minisztérium kiemelkedő szerepet szán a közművelődés területének, ezért is fordított az elmúlt években jelentős összegeket különféle pályázatok és programok útján ezeknek a közösségnek az újjáélesztésére. 

Szabados Ákos, a kerület polgármestere arról beszélt, hogy a Csili egy összetartó erő, közösséget építő és teremtő létesítmény, amelynek szellemisége jelentős hatással volt Pesterzsébet felnövekvő generációira. Hozzátette: az elmúlt évek során komoly fejlődésen ment keresztül a kerület és ebben a munkában komoly szerepet játszott a Csili Művelődési Központ is.

Várhalmi András, a művelődési központ igazgatója felidézte: 1918. március 2-án nyílt meg az egykori Csillag utcai Vasas Munkásotthon, amelyet lassan száz éve csak Csiliként becéznek. Az utca neve rövidesen megváltozott és már 75 éve Nagy Győry István, a kerület első kiváló jegyzője és polgármester-helyettese nevét viseli. 

Több nevet is kapott a művelődési központ az elmúlt száz évben, volt munkás-, művelődési és kultúrotthon, kultúrház, de kulturális központ is. Az elmúlt száz év alatt az épület is sokat változott, több bővítésen ment keresztül, új szárnyak épültek. Az elmúlt tíz év során pedig sokan fordultak meg a házban, sok ezer program zajlott le és sok száz közösség talált itt igazi otthonra - mondta az igazgató. Kiemelte: „nem csupán lezárni szeretnénk egy évszázadot, hanem egyben megnyitni egy újat is, elsősorban olyan rendezvényekben és programokban gondolkodunk, amelyek hagyománnyá válhatnak a kerületünkben”.

A centenáriumi programok között szerepel színházi előadás, operettgála, bál, nemzetközi sakkverseny, énekverseny, kórusünnep, rockmaraton és táncos rekordkísérlet is.

(MTI)