A Magyar Építők arról ír: kormányhatározatban döntöttek a Nemzeti Korcsolyázó Központ megépítéséről, kiírták a projekt tervpályázatát is. Várhatóan 2021-re készül el az épület.

Többfunkciós sportcsarnokot építenek a fővárosi Istvánmezőn: 2021-ig építik fel a tízezer szurkoló befogadására képes centrumot, melynek központi eleme egy 400 méteres fedett gyorskorcsolyapálya lesz. A létesítmény kialakításáról kormányhatározat született, amit Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke jelentett be.

A Nemzeti Korcsolyázó Központban kialakítanak 4 darab 60x30 méteres gyakorló jégpályát is, valamint parkolókat, kerékpártárolókat építenek, illetve a telken belüli és a közúthálózathoz kapcsolódó utakat is elkészítik. 2017-re legfeljebb 1,6 milliárd forintot különítenek el a költségvetésből a projektre, amely több évig fog tartani – írja a Magyar Építők.

A lap emlékeztet: Orendi Mihály, a MOKSZ ügyvezető igazgatója korábban arról beszélt, jelenleg létesítménygondok miatt nehéz Magyarországra hozni olyan világversenyt, mint például a szeptember 28. és október 1. között esedékes olimpiai kvalifikációs világkupa-forduló, ezért is lesz hatalmas könnyebbség, amikor elkészül a jégpalota.

(Forrás: Magyar Építők)