Hírek

200888_avaroshaza2_1_.jpg Budapest közműveinek történetét mutatja be egy kiállítás a Margit-szigeten Nonstop Budapest – A fővárosi közműszolgáltatások 150 éve címmel nyílt kiállítás a közműcégek történetéről a Margit-szigeten. Archív fotókon, tájékoztató táblákon mutatják be a városüzemeltetésben mérföldkövet jelentő változásokat, de a látogatók olyan különleges tárgyakat is megtekinthetnek, amelyek a közműszolgáltatók tevékenységét szemléltetik, sőt egyenruhákat, munkaruhákat is felpróbálhatnak a tárlatnak helyet biztosító Kristály Színtérben, amely a Sportuszoda mellett található.
Zsolnay-kiállítás nyílt a szecessziós Kőrössy-villában Zsolnay-kiállítás nyílt Közép-Európa egyik legszebb szecessziós villájában a Városligeti fasorban. A Kőrössy Albert Kálmán építész által saját maga számára tervezett, néhány éve felújított épület most kiállítóközpontként nyitotta meg kapuit. A tárlaton a Zsolnay-gyár aranykorának mintegy ötszáz kerámiája látható, valamint több ismert festőművész alkotása is megtekinthető.
Felújították a Jáki kápolnát a Városligetben A honfoglalás 1000 éves évfordulójára, az 1896-os millenniumi kiállításra készült el a Városligetben az építészeti örökséget bemutató történelmi főcsoport pavilonegyüttese, amelyet Alpár Ignác tervezett. Látványos sikert aratott, így később tartós anyagokból újra felépítettek. A Vajdahunyadvárként ismert épületegyüttes része a most felújított Jáki kápolna, amelyet 1915-ben szenteltek fel.
Rangos nemzetközi díjat nyert a Pénzmúzeum A European Museum Academy fődíját nyerte el a Széll Kálmán téren található Pénzmúzeum, ezzel magyar intézmény először kapta meg a rangos nemzetközi elismerést. A Sándy Gyula tervei szerint 1926-ban megépült egykori Postapalota épületében működő Pénzmúzeum eddig több mint 135 ezer látogatót fogadott.
Felavatták Zichy Mihály felújított síremlékét a Fiumei úti sírkertben A magyar képzőművészet kiemelkedő alkotója volt Zichy Mihály, a rajzolófejedelem. Bár évtizedeken át távol élt hazájától, a Fiumei úti sírkertben, a Deák-mauzóleumhoz vezető díszsoron temették el. A most felújított síremlékének mellszobrát Stróbl Alajos készítette.
Megnézhetjük maketten is, milyen lesz az Igazságügyi Palota és az Agrárminisztérium épülete Eredeti állapotuknak megfelelően állítják helyre a Hauszmann Alajos tervezte Igazságügyi Palota és a Bukovics Gyula tervezte Agrárminisztérium épületét a Kossuth téren, mindkét rekonstrukció jelenleg is folyamatban van. Mától a helyszínen tekinthető meg a két épület makettje, amelyeken láthatjuk, miben változik a két palota a helyreállítás után.
Átadták a felújított Hild teret a Belvárosban Megújult a belvárosi Hild tér, amelyen közösségi teret és parkot alakítottak ki, és készült egy új tematikus játszótér is. A területen 13 új fát ültettek el, köztük több nagy méretű, 20-25 éves, 15-20 méter magas egyedet, de a park új cserjékkel, évelő növényekkel is gazdagodott.
Az államosításkor kerültek Klösz György fotói a levéltárba A Klösz György és fia által alapított fényképészeti vállalatot 1948-ban államosították, ezt követően került a levéltárba az az általa készített 1100 fotó, amely Budapestet és a főváros eseményeit örökítette meg. Ez is elhangzott a Fiumei úti sírkertben a fotográfus síremlékénél, amelyet halálának 110. évfordulója alkalmából újítottak fel.
Megnyílt a látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt Elkészült a Szentendrei úti látványsétány az Aquincumi Múzeum előtt, aki pedig belép az intézmény kapuján, a római katonasághoz köthető régészeti leleteket is megismerheti a múzeum most kialakított új kiállítási terében.
A város hangjai – Beszélgetések Budapestről A városegyesítés 150. évfordulója alkalmából beszélgetéssorozat indul a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban Budapestről. A városfejlesztéssel kapcsolatos tervek mellett szó lesz arról, kik költöztek a fővárosba a városegyesítés korában, téma lesz a lakhatás, a személyes emlékek, de megjelenik a város fényképeken is.
Sétányt neveztek el Kopp Máriáról a Normafánál Átadták a Kopp Mária sétányt, amelyet a Normafánál, a XII. kerületi Eötvös út forgalomtól elzárt szakaszán alakítottak ki. Az eseményen felavatták a 2012-ben elhunyt neves orvos, pszichológus emléktábláját, illetve a Normafa családi pihenőpadját, valamint elültették a magyar családok fáját is.
Ilyen volt a régi város – Klösz György Budapestet bemutató fotóiból nyílik szabadtéri kiállítás Különleges helyszínen, a Fiumei úti sírkertben nyílik kiállítás Klösz György Budapestet bemutató korabeli fotóiból a fényképész halálának 110. és Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A szabadtéri tárlat a Klösz György síremléke melletti területen kereshető fel szeptember 14-től.
Különleges épületek nyílnak meg a hétvégén a Kulturális Örökség Napjain Hétvégén olyan épületeket is felkereshetünk, amelyek máskor nem látogathatók. Bejuthatunk a Belügyminisztérium Széchenyi téri székházába, a Fővárosi Törvényszék és az Országos Mentőszolgálat Markó utcai épületeibe, a pesti Vármegyeházára vagy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának épületébe is.
Egyetemi épület készült a Z generációnak Átadták a Budapesti Gazdasági Egyetem 6,3 milliárd forint állami forrásból felépült új, multifunkcionális hallgatói centrumát. A felsőoktatási intézmény zuglói telephelyén található épület a XXI. századi igényeknek megfelelően készült el.
Átadták a Testnevelési Egyetem Csörsz utcai új sportközpontját A napokban hivatalosan is átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem új sportközpontját a XII. kerületi Csörsz utcában. A létesítményt az atlétikai világbajnokságra készülő sportolók már használták augusztusban, szeptember elejétől pedig az egyetemisták vehették birtokba.
Átadták a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új épületét A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság új hírközléstechnikai épületegyüttese a XIII. kerületi Visegrádi utcában épült fel. Az itt kialakított mérőlaborok a hírközlési eszközökben és szolgáltatásokban zavart okozó berendezések kiszűrését szolgálják, ezért az új létesítmény a tudományos és a mindennapi életben is kiemelt helyet foglal el.
Egy XXI. századi iskola – Ilyen lett az újjászületett Jedlik Ányos Gimnázium Átadták a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felújított és kibővített épületét. Az ország egyik legmodernebb iskolájában színháztermet, sportcsarnokot, szaktantermeket, könyvtárat, központi aulát és kápolnát is kialakítottak.
Hetvenöt éve indult meg a forgalom a Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton A Széchenyi-hegyi Gyermekvasút idén ünnepli 75. születésnapját. A budai helyekben kanyargó – egykori nevén – Úttörővasúton 1948. július 31-én indult el az első vonat utasokkal.
Pénteken délben megnyitják a Lánchidat a gyalogosok előtt Augusztus 4-én, pénteken déltől megnyílik a Lánchíd a gyalogosok előtt. A felújított híd mindkét oldalán használható lesz a járda, és átadják a hídfőkben lévő aluljárókat is. A Lánchídon a gyalogosokon kívül továbbra is csak a BKK autóbuszai, a taxik, a motorosok, a biciklisek és a rolleresek közlekedhetnek, autók nem hajthatnak át rajta.
Átadták a forgalomnak a megújult Arany János utcát Közel 100 új fa, víztakarékos öntözőrendszer, zöldbuszmegálló, esővízgyűjtő ciszterna és a talajvizet hasznosító fúrt kút is található a teljesen felújított Arany János utcában. A belvárosi utca megújulása a klímatudatos várostervezés jegyében valósult meg.
Sokan szeretnék megtervezni a Magyar Építészeti Múzeum új épületét A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesen, a volt BM-kórház területén két XIX. század végi szanatórium integrálásával készül majd el a Magyar Építészeti Múzeum új otthona. A tervpályázat sok építész érdeklődését felkeltette, 39-en nyújtották be érvényesen a jelentkezésüket, főként tervezőirodák.
Megnyílt a budai Várban Karakas pasa tornya A Budavári Palotanegyedben, a Csikós-udvar északi végében álló Karakas pasa tornya kívül-belül megújult, a nagyközönség számára most először megnyitották. Az épületben információs pontot, kávézót és ajándékboltot alakítottak ki.
Emlékérmén a Magyar Nemzeti Levéltár Az önálló magyar levéltár létrehozását elrendelő törvény elfogadásának 300. évfordulója, valamint a budavári levéltári palota felépítésének 100. évfordulója alkalmából emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmék egyik oldalán az országláda látható, amelyben egykor az okiratokat őrizték, a másik oldalán a Pecz Samu tervezte központi levéltár épülete jelenik meg.
Elárverezik a Lánchíd kandelábereit Elektronikus árverésen értékesíti a Lánchíd tizennégy kandeláberét Budapest Főváros Önkormányzata. Az árverési hirdetményt a Fővárosi Vagyonkezelő honlapján tették közzé, a legdrágább kandeláber 1,1 millió forint plusz áfa induló áron szerepel az árverési tételek között.
Európa legjobb turisztikai fejlesztése – Újabb díj a Liget Budapestnek A Városliget megújítása, amely az elmúlt években több nemzetközi elismerést kapott, a napokban újabb díjat nyert. Ezúttal Európa legjobb turisztikai fejlesztésének választották az utazás, az idegenforgalom és a vendéglátás területén működő vállalkozások tevékenységét értékelő International Travel Awards díjátadóján, Dubaiban.
Új szabadidőparkot adtak át a csepeli ifjúsági tábor helyén Az egykori ifjúsági tábor átépítésével és felújításával új szabadidőparkot alakítottak ki Csepelen, a Kis-Duna mellett. A 4,5 hektáros Hollandi úti területre korábban lakóparkot, majd szállodákat terveztek, de végül köztulajdonban maradt és megszépült: az elavult pavilonokat elbontották, új szállásépületet emeltek, zöld felületeket, sétányokat, sportpályákat létesítettek. A szabadidőközpontot Kolonics Györgyről nevezték el.
Már kétszáz híres ember síremlékéhez navigál a FiumeiGuide A modern kori Magyarország szabadtéri történelemkönyve a Fiumei úti sírkert, ahol a legnagyobb magyarok sírjai, mauzóleumai kereshetők fel. Pár éve már nem csak idegenvezetők kíséretében ismerkedhetünk meg a síremlékekkel, de saját sétáink során is, ha letöltjük a FuimeiGuide mobilalkalmazást. Az új fejlesztéseknek köszönhetően mostantól immár kétszáz híres ember sírját kereshetjük fel a segítségével, sőt 27 tematikus séta közül is választhatunk, a síremlékeknél pedig QR-kód segítségével olvashatunk ismertetéseket az ott nyugvókról.
Állványok között az északi szárny: olyan lesz a Budavári Palota, mint Hauszmann idejében A Budavári Palota Szent György tér felőli, északi szárnyának helyreállítási munkáiban újabb fejlemény, hogy immár a Hunyadi udvar felőli oldalon is dolgoznak a szakemberek. A palotát az eredeti állapotában állítják helyre, így az 1960-as évek hozzáépítését elbontják, az építési törmeléket elszállítják. Nemrég a palota eredeti homlokzati vakolatának egy darabját is megtalálták, ez segíti majd a hiteles rekonstrukciót.
Velocipéd, tricikli, bicikli: kerékpár-kiállítás nyílt az Északi Járműjavítóban Nosztalgiavillamossal is érkezhetnek a látogatók az Északi Járműjavítóba a Múzeumok éjszakáján, ahol a kerékpározás történetével ismerkedhetnek meg a velocipédtől a csúcskategóriás versenybicikliig. A tegnap nyílt kiállításon magángyűjtemények különleges darabjai is láthatók. Megtekinthető a Weiss Manfréd által gyártott Pálma, a magyar diplomamunkaként készült összecsuktató Félegyházi, az egyedi tervezésű Dózsa, de speciális célokra átalakított járművekkel is megismerkedhetünk.
Budapest közlekedésének történetét mutatják be A Deák téri Földalatti Vasúti Múzeumban új kiállításon mutatják be az elmúlt másfél évszázad fővárosi közösségi közlekedésének történetét. A tárlat felidézi az újításokat, a különböző közlekedési eszközök megjelenését, a legmeghatározóbb járműveket. A 150 év jelképesen 150 tárgyi emléken, illetve ezek mellett fotókon, filmeken kel életre. A Múzeumok éjszakáján éjfélig várják a látogatókat.

További cikkeink