
Hírek

2017. március 29. 16:28
Memento vivere néven adták át Erzsébetváros új 1956-os szobrát.
Több száz fotó a Magyar Sajtófotó Kiállításon
2017. március 27. 16:01
Több mint 360 fénykép látható a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a 35. Magyar Sajtófotó Kiállításon – mondta el Szigeti Tamás, a kiállítás kurátora hétfőn Budapesten.
Ilyen lesz a megújult Postapalota
2017. március 23. 16:34
Buda Palota néven lesz irodaház a Széll Kálmán téri Postapalota.
Megnyílik a Mesepark az Állatkertben
2017. március 22. 17:01
Még idén megnyílhat a Mesevár és a Mesepark a Fővárosi Állat- és Növénykertben a jelenleg zajló fejlesztések eredményeként. Bemutatták az intézmény két új jegesmedvéjét, számos állatfaj gazdagodott új egyeddel, Persányi Miklós főigazgató ugyanakkor azt mondta, a közönség ebben a szezonban minden bizonnyal már nem láthat koalát.
Fordulat: lebontják a rózsadombi SZOT-üdülőt
2017. március 22. 16:51
A II. kerületben található egykori SZOT-üdülő helyére 100 lakásos társasházat építenek.
Százötven éves a Fővárosi Kertészet
2017. március 21. 13:43
Az 1867-ben alapított Fővárosi Kertészet 2017-ben ünnepli fennállásának 150. évfordulóját. Így az idei jubileumi év lesz a vállalat életében, amelyet méltó ünnepi eseményekkel szeretne emlékezetessé tenni a társaság. Az emlékév Tarlós István főpolgármester fővédnökségével részben a FŐKERT 150 éves történetéről szól, de szándékok szerint a jövő felé is építkezik.
Föld órája: Lekapcsolják Budapest díszvilágítását
2017. március 21. 13:30
Szombat este egy óra erejéig lekapcsolják Budapest díszvilágítását a Föld órája alkalmából.
Ujjé, a Ligetben újjászülettek a pavilonok
2017. március 19. 20:17
Áprilisban adják át a Városliget Feszl Frigyes tervei alapján újjászületett pavilonjait.
Népszavazást kezdeményeztek a Római-partról
2017. március 17. 16:53
Óbuda-Békásmegyer hat képviselője helyi népszavazást kezdeményezett a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelméről.
Budapest építészetét mutatják be Párizsban
2017. március 17. 16:47
Kiállítás Párizsban azok emlékére, akik munkájukkal döntő módon járultak hozzá a XIX. századi Budapest világvárossá fejlődéséhez.
Zöldbe borulva üdvözöljük az íreket
2017. március 16. 17:09
A Lánchíd, a Müpa, a Tüskecsarnok, a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kap pénteken este Szent Patrik napja alkalmából, amelyet vasárnap immáron hetedik alkalommal felvonulással is megünnepelnek a magyar fővárosban – közölte a budapesti ír nagykövetség az MTI-vel csütörtökön.
Felújítás előtt az Alagút és a Lánchíd
2017. március 16. 17:04
Alakulnak a Lánchíd és az Alagút felújításának tervei.
Kossuth szemébe nézhetünk
2017. március 14. 15:25
Első alkalommal mutatja be március 15. alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum a Kossuth Lajosról 1852-ben készült dagerrotípiát. A szabadságharc vezetőjét közelről és csaknem teljesen szemből ábrázoló felvétel segítségével a látogatók szinte egyenesen Kossuth szemébe nézhetnek – mondta Varga Benedek főigazgató Budapesten.
Feltárul a kőbányai víztároló kapuja
2017. március 14. 15:00
Március 22-én, a víz világnapja alkalmából a Fővárosi Vízművek két napra megnyitja a kőbányai víztároló medencéjét a látogatók előtt – írja a Travelo.
Számos programmal vár a Budapesti Tavaszi Fesztivál
2017. március 13. 12:46
Több mint 150 program: koncertek, kiállítások, színházi és táncelőadások, számos világsztár fellépése várja csaknem 40 helyszínen a 37. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) közönségét március 31. és április 23. között.
Meghosszabbítanának két HÉV-vonalat
2017. március 12. 11:40
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tervezői pályázatot írt ki a ráckevei (H6-os) és a csepeli (H7-es) HÉV fejlesztésére és meghosszabbítására. Az építkezés legkorábban 2019-ben kezdődhet el.
Sok száz javaslat érkezett a Városligetre
2017. március 10. 23:12
Széleskörű társadalmi egyeztetés eredményeként félezer javaslat érkezett a Városliget parkjának fejlesztésére – közölte Persányi Miklós.
Tervezik az új Nemzeti Táncszínházat
2017. március 10. 23:00
Készülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új, Millenáris Parkba kerülő játszóhelyéhez.
Fejlesztik a békásmegyeri piacot
2017. március 8. 16:19
Óbuda egyik legjelentősebb projektje lesz a békásmegyeri piac fejlesztése.
Szakmai döntés születik a Római-partról
2017. március 8. 16:03
A szakma álláspontja alapján dönt majd a római-parti védmű nyomvonaláról a Fővárosi Közgyűlés – mondta a főpolgármester szerdán a Karc FM Hangoló című műsorában.
Indulhat a 3-as metró felújítása nyáron
2017. március 6. 22:54
Júniusban indulhatnak meg a 3-as metróvonal felújításának kivitelezési munkálatai – mondta a főpolgármester hétfő este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.
Duna-parti védelmet javasol a Római-parton a BME
2017. március 6. 22:50
A római-parti árvízvédelmi nyomvonalat javasolja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Helyükre kerültek a kővitézek másolatai a Halászbástyán
2017. március 5. 19:12
Az eredeti vitézek védett helyre kerültek, a másolataik viszont immár a Halászbástyán láthatók.
Walesi díszpolgár lett Arany János
2017. március 5. 19:05
Montgomery Szabad Polgára címmel tüntették ki posztumusz a most 200 éve született Arany Jánost A walesi bárdok című műve miatt.
Ilyen lesz az új reptéri utasmóló
2017. március 2. 19:59
Látványtervek készültek a Liszt Ferenc Repülőtér 220 méter hosszú új szárnyáról.
Időkapszulát találtak a Szépművészetiben
2017. március 1. 16:42
1904-es időkapszulát találtak a Szépművészeti Múzeum felújítás alatt lévő Román Csarnokában.
Arany-emlékév: támogatást kap a PIM
2017. március 1. 16:30
Négyszázmilliós fejlesztési támogatást kap a Petőfi Irodalmi Múzeum.
Kodályra emlékeznek a Zeneakadémián
2017. február 27. 15:17
Koncerttel tisztelegnek Kodály Zoltán előtt halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok vasárnap a Zeneakadémián.
Felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet Budapesten
2017. február 26. 19:29
A ferencvárosi vasútállomásnál felavatták a Málenkij Robot Emlékhelyet.
Fuzionál a Nemzeti és a Semmelweis Múzeum
2017. február 26. 13:18
2017 februárjától társintézményként működik tovább a Magyar Nemzeti Múzeum és a Semmelweis Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOMKL).
További cikkeink


