Már csak néhány nap, és bezár a Planetárium. Ha megszületik az ígért döntés, ősszel talán elkezdődhetnek a tetőfelújítási munkálatok, és akkor valóban csak néhány hónapig kell nélkülöznie a közönségnek Magyarország és a környező országok legnagyobb égboltszínházát.

Nélkülözni, hiszen a bezárás hírét hozó cikkünk megjelenése óta szinte tömegesen érkeznek a látogatók. Bár a felújításról és a jövőbeni tervekről egyelőre nem nyilatkoznak, azt megtudtuk Lőrincz Henriktől, a TIT Budapesti Planetárium csillagászától, hogy az elmúlt egy hónapban több olyan nézőjük lett, aki egy héten többször is eljött, és annyi műsort megnézett, amennyi csak belefért az idejébe. Sok az olyan is, aki a gyerekkori emlékét igyekszik még gyorsan feleleveníteni egy újabb látogatással.

Cikkünk megjelenése után a pestbuda.hu is megkapta kérdéseire a választ az Emberi Erőforrások Minisztériumától. „Már elkészült az a javaslat, hogy a kormány a tetőfelújításhoz és az állagmegóvó munkálatokhoz kormányzati támogatást biztosítson a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) részére. A kormány támogatása esetén állami támogatással csak a tulajdonviszonyok rendezését követően kerülhet sor a teljes megújításra, melynek forrásigénye mintegy hárommilliárd forint, mert a 31,78 hektáros ingatlanrész, amelyen a Planetárium épülete található, a Fővárosi Önkormányzat, a Magyar Állam, a X. kerületi önkormányzat és a BKV Zrt. osztatlan közös tulajdonában van” – írja válaszában az EMMI.

Azt is megtudtuk, hogy a minisztérium az ügyben a felelős előkészítést magára vállalta és folyamatosan végzi. Mint mondják, a felújításba uniós forrás nem vonható be, ezért az ilyen és ehhez hasonló nagyobb infrastrukturális fejlesztéseket az eredményes gazdaságpolitika következményeként a magyar gazdaságnak kell kitermelnie, csakúgy, mint a Budai Vigadó, az Iparművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum, a Közlekedési Múzeum és más fejlesztések esetében. Utóbbiak azonban állami fenntartású intézmények. De ígérik, hogy a kormányzati szervek mindent megtesznek a probléma megoldása érdekében, amit 2016 óta kiemelt figyelemmel kezelnek. „Bízunk benne, hogy a folyamat pozitív döntéssel zárul, és az állagmegóvásra mielőbb sor kerülhet” – olvashatjuk az EMMI lapunknak küldött válaszában.