Népliget

2023. május 24. 12:00
Parkokba és fasorokba több mint hatszáz új fát telepítettek a Főkert munkatársai tavasszal, a Népligetbe, a Feneketlen-tó mellé, a Pünkösdfürdő parkba és a Gesztenyéskertbe a fiatal csemeték mellett huszonöt évesnél idősebb fákat is ültettek. A fővárosi erdők kilencszáz erdészeti facsemetével gazdagodtak.
2023. január 19. 19:00
Tizenhat pályamű érkezett a Népliget tájépítészeti ötletpályázatára, amely a mai napon lezárult. Bár hamarosan megkezdődik az értékelés, Budapest 130 hektáros közparkjának megújítására még jó pár évet várni kell: csak 2027-re tervezték be az első ütem megvalósítását a fővárosi Radó Dezső-tervben.
2022. augusztus 18. 16:00
Budapesten jelenleg nem működik a Planetárium, az 1977. augusztus 20-án megnyílt épület ugyanis egyszerűen tönkrement, a vetítőgép pedig végzetesen elavult. A felújítás évek óta csúszik.
2022. augusztus 2. 19:00
A Népliget megújítására írt ki pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, a feladatra olyan tervezőcsapatok jelentkezhetnek, amelyeknek legalább egy tagja tájépítész. A Népligetről tavaly elfogadott stratégiai terv alapján kell megfogalmazniuk, hogyan képzelnék el Budapest 130 hektáros, 2005 óta védett közparkjának a jövőjét.
2022. március 17. 13:00
Megkezdődhet az FTC új Népligeti Sportközpontjának tervezése. A beruházás keretében több új sportlétesítmény is épülhet a meglévő területen: egy 5000 négyzetméteres futballcsarnok és egy szintén ekkora kézilabda-aréna, de vízilabda- és jégkorongarénát is terveznek.
2022. január 20. 09:00
A Népligettel szemben egy olyan katonai objektum állt több mint száz évig, melynek látványa nagymértékben meghatározta az Üllői út, Könyves Kálmán körút kereszteződését. Helyén ma hatalmas kézilabdacsarnok áll, amelyben éppen most zajlik az első nemzetközi sportesemény. Az új épületnek még nagyon rövid a története, de jó alkalmat kínál ahhoz, hogy megismerkedjünk a régiével.
2021. december 14. 17:30
Befejeződött a Budapesti Multifunkcionális Sport- és Rendezvénycsarnok építése a IX. kerületi Üllő úton, a Népliget autóbusz-pályaudvar mellett. Az 50 000 négyzetméter belterületű csarnok sportesemények, kiállítások, konferenciák helyszínéül szolgál majd, elsőként a január 13-án kezdődő férfikézilabda-EB egyik otthona lesz. Az aréna környezetében 15 hektárnyi gondozatlan területet alakítottak át parkos zöld területté.
2021. július 15. 17:30
A Kőbányai úti Északi Járműjavító egy különleges időszaki kiállítással búcsúzik: az épület októberig megtekinthető jelenlegi állapotában, a tárlaton pedig nem pusztán az egykori üzem életét, hanem az itt létesítendő új Közlekedési Múzeum terveit is bemutatják. A 2009-ben bezár járműjavítóból alakítják ki azt az új kulturális negyedet, amelynek központja a múzeum és a már meglévő Eiffel Műhelyház. A területet összekötik a Népligettel is, és a tervek szerint új vasúti megálló is épül majd.
2021. június 27. 09:00
A legrangosabb autóverseny ma a Forma–1, amelynek 1986 óta vannak futamai hazánkban. Azonban a Forma–1 előtt 50 évvel, 1936-ban már rendeztek Grand Prix-t Magyarországon, mégpedig a Népligetben. A verseny sportszempontból sikeres volt, üzletileg katasztrófa.
2021. január 16. 16:00
Indul a Déli Körvasút harmadik új megállójának tervezése, miután kiválasztották a tervezőt. A vonatokról metróra és távolsági buszokra is egyszerűbben lehet majd átszállni.
2020. december 16. 11:00
A Népliget közparki fejlesztését, a park természeti értékeinek védelmét közösségi tervezéssel készíti el a Fővárosi Önkormányzat. Év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról.
2020. október 15. 19:30
A 2019 áprilisában kezdődött és nemrég elkészült rekonstrukció során felújították a szakasz négy állomását, megújultak az alagúti terek, a pályahálózat, a vasúti és a biztonsági berendezések, a tájékoztató elemek és a metróvonal elektronikai hálózata is. A 3-as metró felújított déli szakaszát október 22-én, csütörtökön, 17 órakor adják át az utazóközönségnek. Az átadást követően a metró a teljes vonalon jár majd, de továbbra sem áll meg a Semmelweis klinikák, Corvin Negyed és Ferenciek tere és Arany János utca állomásokon.
2020. július 30. 14:00
A 20 ezer néző befogadására alkalmas IX. kerületi aréna a sportesemények mellett koncertek, rendezvények, kiállítások helyszíne is lesz. A csarnokot 2021-ben adják át, mutatjuk a látványterveket.
2018. november 11. 08:00
Budapest nevezetes fáiról szóló sorozatunkban ezúttal a Népliget érdekességeiről szólunk. A Népliget ligetnek liget, csakhogy éppen a nép hiányzik belőle: elhagyott, elhanyagolt vidék a nyüzsgő város morajlásával körülvéve.
2017. június 16. 11:37
​Tavaly nyár óta igyekszik megoldást találni az Emberi Erőforrások Minisztériuma a TIT Budapesti Planetárium megmentésére, állagmegóvási munkálataira. Rohamosan közeledik azonban június 18., a bezárás napja, és a hátralévő időben tömegével érkeztek a látogatók, hogy még egyszer láthassák a Planetárium előadásait.
2016. augusztus 23. 13:24
Az esőzések miatt életveszélyessé vált a Tudományos Ismeretterjesztő Társaság népligeti Planetáriuma, ezért bezárják.
2016. augusztus 15. 10:12
Budapest legnagyobb, majd 130 hektáros, évtizedes Csipkerózsika-álmát alvó közparkja igazán hatalmas. Ráadásul a nagyjából 100 hektáros Városligetnél és az ugyanekkora Margit-szigetnél jóval változatosabb növényállománnyal rendelkezik, valóságos botanikus kert. A képet azonban sok minden árnyalja: drogosok, épületromok és funkciótlanság. A Népligetre ezért igencsak ráfér a nemrégiben bejelentett felújítás.
2016. július 26. 08:28
A kormány elé tárja a főváros a Népliget átalakítási tervét – írja a Magyar Idők.