Ha annyit mondunk csak: „liget”, persze, hogy mindenki a Városligetre gondol. Nem csak azért, mert most ennek a fejlesztése, átépítése van soron, hanem azért is, mert ez a patinás, régi közpark Budapest zöld szíve, melyet közrefog a város vérkeringése. A Népliget viszont csak amolyan szegény, proli rokonként szokott szóba kerülni – hát az is éppen park, de hát…
És itt most egy „pedig” kezdetű mondatnak kéne következnie – de sajnos, bejárva a Népligetet, jelenlegi formáját tekintve igazat kell adnunk a közvélekedésnek. Valóban nem fogható se gondozottságban, se elhelyezkedésben, de még elvi koncepciójában se a Városligethez.
Ugyanakkor jobban rászolgál a „liget” névre, hisz valóban olyan, mintha a régmúltból egy ligetes-erdős terület maradt volna itt a pesti síkon. Igaz, jelentősen gazdagabb fajgazdagságban, mint az természetes környezetben elvárható volna… Az egyes facsoporzatok afféle faiskolai rendben, gyűjteményként állnak egymás mellett, alig érzékelni az angolparkokra jellemző (és a Városligetben is jól látható) tájképi alakítást. Tisztás, nagyobb rét alig van benne, komolyabb játszóteret vagy más közteret se keressünk: még leginkább fasorai szembetűnők, de az utakat köztük sok helyen már alig lehet felismerni.
Látogató kevés, az utakat belepi az avar (Fotó: Viczián Zsófia)
Őserdőszerű hangulat a főváros közepén (Fotó: Viczián Zsófia)
Ennek ellenére vagy éppen ezért a Népliget végtelen nyugalmat árasztó helyszín, főleg a mostani csodálatos őszi fényben. A fák törzsére sokfelé felfutó borostyánkötegek, a bokáig érő avar, az itt-ott kidőlt fatörzsek valami őserdőszerű hangulatot árasztanak, mintha az egész egy ember utáni táj lenne, ahol a betont lassan feltöri a gaz (néhol ténylegesen is), és az uralmat újra átveszik az állatok. A nagyvárosi jelenlétre csak az állandó moraj utal, amely a környező utak – a város fő ütőerei – felől hallatszik. Meg néhány kétes alak a padokon.
Homok és akác
A Népliget tulajdonképpen nem is parknak indult. Sokkal prózaibb oka volt itt a fásításnak: meg kellett kötni a homokot. Eredetileg egy szélfútta, művelésre aligha alkalmas terület lehetett, amelyet már IV. Béla Pestnek adományozott. Az 1850-es években próbálták akácokkal megkötni (eleinte sikertelenül).
Ekkoriban a nagy része „városi haszonbérbe adott marhajárás” volt. Erre nagyon is szükség lehetett, hisz a közelben, a mai Tisztviselőtelep helyén volt a marhavásártér. Északi parcelláiban pedig haszonbéres földek voltak, majd egy részén, nagyjából a mai Vajda Péter utca – Reguly Antal utca vonala által kijelölt területen faiskola kezdett működni, amely később mind nagyobb és nagyobb területet foglalt el.
A liget legöregebb fája ebből az időből való: egy egylevelű akác, az 1855 telepítés utolsó mohikánja. A Hell Miksa sétányon haladva bukkanhatunk rá az ősöreg, már meglehetősen odvas törzsre, amelyet abronccsal segítenek összetartani.
A XIX. század utolsó évtizedeiben gyorsan terjeszkedő város kezdte megközelíteni a Népligetet. Az építkezésekhez homokra volt szükség, amelyet itt bányásztak – a visszfuvarral pedig érkezett a sitt. A zavaros állapotok felszámolására Petz Ármin műkertész készített terveket (ő volt a közeli Orczy-kert kertésze is), de elképzelése sajnos nem valósult meg. A következő évtizedben Ilenczfalvy Sárkány József fővárosi képviselő indítványozta a parkosítást: munkájáról emlékkő tudósít a Planetárium előtt. A Népligetet az 1870-es évekből származó térképeken még Gyár-dűlőnek jelölik, csak a század vége felé nyerte el mai nevét.
A népligeti Nagyvendéglő az 1910-es években (Forrás: FSZEK Budapest-képarchívum)
A liget legöregebb fái a platánok (Fotó: Viczián Zsófia)
A millennium éveire már nagy részét parkosították: ebből a korból származnak a ma is meglévő gyönyörű platánok, tölgyek, ostorfák és zöld juharok. Addigra már a város is kezdte körül nőni, a rohamosan fejlődő József- és Ferencváros lakói, no meg a kőbányaiak is igényelték a zöldet, nem is beszélve helyőrségi honvédok nyalka szolgálattevőiről, akiknek a közelben épült fel laktanyájuk. A Közmunkatanács 1889-ben leköveztette az Üllői utat, de a mai Könyves Kálmán körút (akkori nevén, tekintettel a marhavásárokra, Hajcsár út) esetében erre csak a századforduló után került sor. 1893-ban saját víztornya épült, rá két évre pedig beindult a Nagyvendéglőben is a vendéglátás. Egyszóval a századforduló körül igazi városi parkká fejlődött, a lapok is sokat foglalkoztak vele, szép jövő előtt állt.
Erre az időre kialakult a Városliget és közte a szereposztás. Ide, a Népligetbe, a vurstli került, a tömegek egyszerű szórakoztatása, és ez a szerepe megmaradt a II. világháborúig, sőt, még azután is. Elég ha csak utalunk a legendás autó- és motorversenyekre, a mutatványosokra vagy a későbbi Kemény Henrik-féle bábszínházra. (Bábszínház már nincs, de a Mutatványos téren lévő kis épület kertjében még ott áll az a hatalmas fekete nyár, amelyet állítólag Kemény Henrik személyesen ültetett ide.)
A szocializmusban a majálisok, a rendszerváltás körül a Jurta Színház, majd az E-klub vonzotta ide a népet, a kisdiákokat pedig általában a Planetáriumba hozták a felnőttek, míg rossz állapota miatt azt is be kellett zárni. A Népliget elmúlt nagyjából harminc évét a csendes leromlás mellett leginkább az ötletelés jellemezi: időről időre felbukkannak megújítási tervek és koncepciók, amelyekből aztán nem lesz semmi.
Pesti László, a Népliget legendás főkertésze által készített térkép
Fától fáig
Miért érdemes mégis a Népligetbe menni a fákat szerető embernek? Először is a csodálatos fajgazdagság miatt: a hozzáértő szem rengeteg különleges fát ismerhet itt fel. Az időnként elvégzett felmérések szerint nagyjából 600 különböző faj egyedeit találhatjuk meg itt, köztük valódi ritkaságokat. A park egyes részei az oda ültetett fajról vannak elnevezve: szinte képeskönyvszerűen nézhetjük végig őket.
Van köztük néhány rendkívüli példány is, ami alatt állva csodálattal bámulhatunk az őszülő lombba. Ilyen például a Tölgyfa téren álló hatalmas kocsányos tölgy: tekintélyes koronája ámulatba ejthet minden természetszerető sétálót. De leírhatatlanul szépek a fasorok is, legyen szó platánokról, nyárakról vagy szivarfákról.
Csodálatos fasorok, feltöredezett betonutak (Fotó: Viczián Zsófia)
A lengyel emlékmű közelében is áll egy méretes, sötétzöld lombkoronájú tölgyfa. Nem azért zöld, mert még nem őszül, hanem azért, mert egy különleges hibrid: a kocsányos tölgy és a magyaltölgy keresztezéséből származik, Angliából. (A neve: Turner-tölgy.) Leveleit folyamatosan váltja, ezért nincs lombtalan állapota: ilyen a mi éghajlatunkon meglehetősen ritka.
Az örökzöld Turner-tölgy (Fotó: Viczián Zsófia)
A vurstlis időket idéző mutatványosház előtt pedig egy szerényebb, de csodaszépen sárgálló páfrányfenyő (Ginkgo Biloba) fogad, melynek nevezetessége az, hogy ezt az idősebb példányt ültették át először sikerrel a Főkert munkatársai.
Valamivel odébb pedig kicsi facsemetéket találunk: ez is egy újabb (2016-os) kezdeményezés volt a parkban, a jövő nemzedékek ombudsmanjának jóvoltából. Lényege, hogy minden gyermek születésekor ültessenek a szülők egy fát. A tábla szerint a népligetieket a kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola alsósai gondozzák – némelyik csemete előtt valóban van névtábla is, bár van olyan is, amelyről az elmúlt két év során már sajnos lefoszlott a felirat.
Göcsej-emlékmű: a Centenáriumi Park még leginkább jó állapotban lévő műalkotása (Fotó: Viczián Zsófia)
Facsemeték, névtáblákkal (Fotó: Viczián Zsófia)
A liget többi részén is vannak hasonló, társadalmi indíttatású telepítéseknek nyomai. A leghíresebb az úgynevezett Országpark, amit 1973-ban a Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget egyesítésének 100. évfordulójára létesítettek. Az eredeti koncepció szerint a főváros és a vidék egységének szép kifejezőjének szánt parkrészbe minden megye külön parcellát alakított ki tájegysége jellegzetes növényi és parkkultúrájából, illetve egyedi köztéri műalkotásokat is helyeztek el itt. Mára nem sok maradt belőlük – az utóbbiakból igazából csak a Göcsej dombormű, amelyet 2010-ben felújítottak, a többi letörve, megrongálva áll az őket lassan teljesen elfedő őstermészetben.
Ez hát a jelen. A fák a maguk részéről, köszönik, jól vannak, szabadon nőnek, sarjadnak, virágot hoznak és lombot hullajtanak. Faléptékkel mérve néhány évtized múlása nem is olyan nagy dolog.
Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!
Bejelentkezés Regisztráció