platán
A városszépítő nádor – Klasszicista paloták és házsorok épültek a korábban falusias Pesten
2021. március 9. 11:00
245 éve született József főherceg, Magyarország nádora, akinek fél évszázados hivatali működése alatt Pest nagyarányú városfejlődésen ment keresztül. Az általa életre hívott Szépítő Bizottmánynak köszönhetően Pest nemcsak nagyvárossá fejlődött, de sokrétű építészeti, kényelmi és kulturális javakkal is gyarapodott. A nádor kedvenc fái a platánok voltak, amelyek az általa fejlesztett közparkokban, a Városligetben és a Margit-szigeten még a mai napig is őrzik áldásos tevékenységének emlékét.
Egymásba fonódó történetek: a végtelen Városliget
2019. november 7. 9:00
A Városliget fáinak történetét szinte olyan lehetetlen megírni, mint mondjuk a magyar irodalom történetét. Fő tendenciák, folyamatok, fontos mérföldkövek persze megjelölhetők. De, miként a kortárs irodalomtörténet-írásban, itt is azt kell gondolnunk, a nagy és egységes történet helyett inkább csak versengő történetek vannak. Így, többes számban, sokféle különálló, koronként is változó szín. És mindezeken túl a Városliget éppen mostanában nagy változásban is van: nemcsak múltjának vannak versengő történetei, de jövőjéről se látható egységes kép – mi több, ezek az eltérő jövőképek súlyos indulatokat is keltenek.
Bakáts tér: a változatlanság varázsa
2019. július 27. 8:30
Ahhoz, hogy egy városi fa időskort tudjon megélni, s így terebélyes, szép, vastag törzsű példánnyá váljon, szükség van jó és elegendő földre, megfelelő vízellátottságra, napfényre és elviselhetően jó levegőre. Meg nyugalomra. Arra, hogy a fát békén hagyja a város folyton változó történelme: ne vágják ki útszélesítés vagy más miatt, ne robogjon rajta át tank, ne találja el lőszer és bomba, ne vágják ki tűzifának a fagyhalál ellen a polgárok, vagy ne legyen csak úgy, az újítás mámorában útban. Arra, hogy legyen becsülete.
Platán a Palatinusnál, avagy a hét vezér nyomában
2019. július 14. 8:30
Nő egy óriási platán a Margit-szigeti Palatinus strand bejáratával szemben. Hatalmas, nagyjából 300 négyzetméternyi árnyékába jó behúzódni a nyári kánikulában, és ámulatba ejtő a fa hét ágra szakadó törzse, hámló kérge, közel harmincméteres magassága is. Fedezzék fel velünk e matuzsálem regényes múltját évgyűrűről évgyűrűre!
Platán és gyógyfürdő
2019. június 28. 8:30
Kodály Zoltán, Ottlik Géza, Latinovits Zoltán, Garas Dezső, Kállai Ferenc, Örkény István, Áprily Lajos, Illyés Gyula – és még hosszan folytathatnánk a sort, ki mindenki volt az elmúlt hosszú évtizedekben a Lukács fürdő vendége, sőt törzsvendége. Mind a csodálatos platánok alatt jöttek és mentek, sőt a medence partján lévő platán lombján át látták átszűrődni a napfényt.
A platántól a pálmáig: séta az Állat- és Növénykertben
2018. november 26. 9:19
Az Állatkertbe invitáljuk olvasóinkat Budapest nevezetes fáiról szóló sorozatunk újabb részében. Az Állatkertbe, amelynek hivatalos neve: Fővárosi Állat- és Növénykert.
Pest első platánja és sétatere
2018. október 19. 12:26
Egy emlékmű áll az V. kerületi Szabadság tér sarkán: talán nincs a világon párja. Azt a pillanatot örökíti meg, hogy egy dúsgazdag gróf felesége fát ültet. Ide invitáljuk most fákról szóló sorozatunkban a pestbuda.hu olvasóit, hogy Széchenyi István platánjainak nyomába eredjünk.
Erzsébet híd két platánja – II. rész
2018. január 27. 22:52
Néhány napja bemutattuk az Erzsébet híd budai hídfőjétől délre, a Rudas fürdő mellett álldogáló gyönyörű platánfa történetét. Most jöjjön a másik! Ez egy kissé távolabb áll a tulajdonképpeni hídfőtől, attól északra, a Döbrentei tér sarkán. Az ő története is végigkövethető fotókon.
Zöld Budapest: az Erzsébet híd két platánja (I. rész)
2018. január 23. 16:42
Van az Erzsébet híd budai lehajtójánál két csodálatos méretű platánfa. Az egyik a hídfőtől délre, a Rudas fürdő mellett áll, a másik pedig a Döbrentei tér sarkán, a házak előtt. Legalább százéves mindkettő – és hát történt itt egy s más az elmúlt száz évben.
Kodály platánja – 150 éves famatuzsálem a köröndön
2017. december 16. 10:07
Kodály-emlékév van, ma pedig a zeneszerző születésnapja: éppen 135 éve, 1882. december 16-án látta meg a napvilágot Kecskeméten. A PestBuda oldalán (folytatva a fákról szóló sorozatunkat is) egy olyan platánnal emlékezünk rá, amelyet bizonyosan ő is látott és csodált.
Generációk óta – platán a Jászain
2016. november 8. 17:19
A természet értékeit szeretők hét éve nagy lelkesedéssel figyelik az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyét. Nagy újságunk van: idén először egy budapesti fa, a Jászai Mari tér egyik szép, idős platánja nyert!
Tízméteres platánfák kerültek a Corvin Sétányra
2016. szeptember 30. 16:12
Toscanából érkezett két tízméteres platánfa a józsefvárosi Corvin Sétányra egy különleges technológia segítségével.
További cikkeink
A Budapest hajó első útja
A folyam-tengerhajózás Magyarország számára kitörési pont volt, esély arra, hogy a magyar áruk versenyképesebben jelenjenek meg a mediterrán piacon. Ez nem magyar találmány volt, de a korszerű magyar Duna-tengerjáró hajók Budapestet tengeri kikötővé tették.
Így építtetett székházat a Dísz téren a Vöröskereszt Egylet
Aki a Hunyadi János úton érkezik fel a budai Várba, már láthatja, hogy a Dísz tér két újjáépülő palotája közül az 1–2. számú saroktelken álló Vöröskereszt Egylet egykori székháza szinte teljesen elkészült. Az épület kívülről az 1945 után lebontott eredetinek hiteles helyreállítása, amely hét évtized után teszi ismét teljessé a Dísz tér egykori foghíjas keleti oldalát.
Műemlék templom középkori alapokon – 325 éve vannak jelen Cinkotán az evangélikusok
A mai Budapest területén, Cinkotán alakult meg 325 évvel ezelőtt a főváros legrégebbi evangélikus gyülekezete, így templomuk is a legrégebbi evangélikus templomnak tekinthető. A XII. században építeni kezdett, majd több ütemben bővített templom ma már műemlék, végleges formáját mintegy 250 éve nyerte el. Az évforduló alkalmából ennek az ősi épületnek a történetét mutatjuk be.