Platánfasor: naná, hogy ez szegélyezte a XIX. század utolsó évtizedeiben kiépült Andrássy út két oldalát. Nem volt akkoriban ennél népszerűbb és elegánsabb fa, szerte a városban ezt ültették. Itt különösen jól mutatott, hisz a szűk és zsúfolt Király utca helyett ez egy sokkal elegánsabb, kényelmesebben járható összeköttetést teremtett a Belváros és a Városliget közt. Hol volt akkor még a levegőszennyezés, a forgalom, a közművek kusza hálózata, és hol az újfajta betegségek, a felmelegedés, az állandó téli sózás? Az 1870-es években elültetett fák nőttek és terebélyesedtek, a városi közönség nagy örömére.

Aztán jött a háború, a tüzelőhiány és a pusztulás. Magyarul: a fagyoskodó pestiek kivágták bizony a fákat, a történelemben nem először (és nem is utoljára). A fasort az 1920-as években meg kellett újítani – és a II. világháborút átvészelve egészen szépen meg is maradt a következő évtizedekben. De aztán az említett urbanizációs okok miatt az 1970-es években bizony elkezdett romlásnak indulni, így mire a 80-as években a földalatti felújítási tervét kezdték tárgyalni, sajnos a fák mintegy 80%-a már beteg volt, vagy éppen ki is pusztult. A köröndtől kifelé, a szellősebb beépítésű szakaszon még megpróbálkoztak a pótlással, onnan befelé, az Oktogonig már a rendszerváltáskor ostorfákra tervezték cserélni a beteg fákat. Akkoriban nagy társadalmi vita is volt erről: a közönség ragaszkodott volna a jól megszokott platánokhoz. Aztán be kellett látni: ezzel a fajjal ezen a kinti szakaszon sem megy. Először a Kodály körönd és a Hősök tere közt, majd egészen az Oktogonig kőrisfák kerültek a platánok helyére. A platánkorszak így az Andrássy úton véget ért.

Illetve nem egészen ért véget. Mert azért van itt néhány túlélő, néhány igazi veterán! Például a 112-es szám alatti ház kertjében álló példány, amely Terézváros legidősebb fája (igaz, ez nem a fasor tagja volt, de ugyanakkor ültették).

(Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

És van egy másik is: a Kodály körönd 150 éves platánja. Hát ő hogyan vészelte át a nehéz időket? Valószínűleg úgy, hogy a tér szélárnyékos oldalán áll, így a koronát nem cibálta annyira a szél. És talán a közművek fektetésekor se kaszálták el a gyökerét annyira. No meg állítólag fegyveres őrök őrizték, amikor a szénhiány miatt a városiak fejszével járták a sugárutat. És még ki tudja, hányszor múlott egy hajszálon a túlélése: biztos szerencse is kellett hozzá.

Mivel a köröndöt már régóta szívesen fotózzák, szépen nyomon követhetjük a növekedését. Mögötte, a mai Andrássy út 88–90. szám alatt ugyanis a MÁV Nyugdíjintézetének egykori bérháza áll. A látványos neoreneszánsz stílusú épületnek, amelyet Gustav Petschacher tervei alapján 1880–1881-ben építettek, ma is szépen restaurált sgraffitodíszítése van, kovácsoltvas kerítése és kapuja pedig egyenesen a legendás mester, Jungfer Gyula műhelyéből való. 

Ilyen volt a tér és a platán az 1880-as évek közepén (akkor még szobor sem áll előtte):

(Fotó: Fortepan)

Ilyen 1907 telén (Bocskai István szobrával):

(Fotó: Fortepan)

Aztán 1919-ben, a május 1-i felvonulás hátterében:

(Fotó: Fortepan)

Majd 1950-ben, Sztálin bal szeménél látszik lombjának egy részlete:

(Fotó: Fortepan)

És 1979-ben, a képen balra látszó lomb, előtte már Szondi György szobrával

(Fotó: Fortepan)

Egyszóval végigvonult előtte a történelem.

Kodály a feleségével együtt 1924-ben elköltözött a budai Áldás utcából Pestre, az Andrássy útra. A ma Kodály köröndként ismert tér egyik elegáns, négyszobás lakása lett az új otthonuk, itt éltek együtt Emma asszony 1958-as haláláig. A következő évben Kodály ide vitte haza új feleségét, Péczely Saroltát is, és itt élt vele az 50 évvel ezelőtti haláláig. A lakás ma a zeneszerző emlékét ápoló múzeum, berendezése javarészt az eredeti.

Kodály negyvenhárom évig ment el valószínűleg nap mint nap a platán mellett, alatt, előtt. Nagyjából átellenben, szemben lakott, így talán még az otthonából is ráláthatott. Mint kertet, növényeket (és történelmi értékeket) szerető ember, bizonyosan sokszor megcsodálta a már akkor is tekintélyes fát. A platánt, amely másfél század alatt lenyűgöző, tekintélyes méretű óriássá nőtt. Környezete az évtizedek során folyamatosan változott: generációk jöttek és mentek, a burkolat gyökerei felett fakockáról bazaltkockára, majd aszfaltra változott. Lombozata hatalmas, törzse terebélyes. Közelebbről nézve persze igencsak meglátszik rajta a kor, aljában például egy akkora odú tátong, amelybe több ember is elférne. A Főkert nagyon jó gazdája: az idős platánt folyamatosan figyelik, gondozzák, a lehetőségekhez képest igyekeznek meggátolni vagy ápolni a gombás fertőzéseket (részletek itt). Sajnos mindezek ellenére a platán évei, évtizedei meg vannak számlálva.

Nagyon kell rá vigyáznunk: nem rámászni, kérgét nem tördelni, kutyát máshol pisiltetni! Hiszen valóban egy fényes kor utolsó mohikánja, nagy idők, nagy emberek tanúja.

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)