A budai hídfőtől délre álló platánról szóló cikkünket itt olvashatják.

Az északi oldalon álló platánt talán többen ismerik, akár még a nem budapestiek is. Ennek egyszerű oka van: a nagy fa tövében már jó néhány évtizede működik egy vendéglátóhely, amely a Platán nevet viseli. A javarészt csak jó időben működő vendéglő asztalai, székei a nagy fa árnyékában állnak. Régebben a környékbeliek, a budaiak és az arra elbiciklizők kedvelt helye volt, az utóbbi évtizedben azonban inkább a turistákhoz szabják az áraikat (és az extra szervizdíjat), akik a Várból lesétálva itt remélnek egy kis pihenést és folyóparti romantikát.

Igaz, a folyópartot éppenséggel eléggé elrekeszti innen az autóút, meg a villamos, és szemközt sem éppen lélekemelő az Erzsébet híd autós lehajtóinak kusza betonrengetege. Bizony, amikor platánunkat elültették, még nagyon máshogy nézett ki a környék. Ez valamikor a XX. század elején lehetett, úgyhogy ez a fa is legalább száz-száztíz éves.

A tér mindig is fontos hely volt: egyrészt azért, mert itt volt az Ördög-árok torkolata, másrészt azért, mert itt volt évszázadokig a legfontosabb átkelőhely a Dunán. Ennek megfelelően az alsó-Tabán egyik piactereként funkcionált sokáig. A közelében állt a szerb ortodox templom, amelyet a II. világháborús sérülések után bontottak le (holott, sok más hasonló műemlékhez hasonlóan, menthető lett volna), ennek helyét ma egy kis emlékmű jelzi. A teret hívták ezért Kirchen (templom) és Wochenmarkt (Hetipiac) térnek is, mai nevét a magyarosító dűlőkeresztelőről híres Döbrentei Gábor után kapta 1879-ben, aki itt lakott a közelében.

1910-es képeslap: talán már ott van a kis platán (Fotó: Fortepan)

1914-es fotográfia: a kis platán gyökeret ereszt a Döbrentei téren az új bérház előtt (Fotó: Fortepan)

A teret először az Erzsébet híd építéséhez kapcsolódóan kellett rendezni a századfordulón: ha megnézzük a régi térképeket és fotókat, látszik, hogy az egész környék sűrűn beépített hely volt, amelyet fokozatosan, néhány évtized alatt teljesen lebontottak. Pedig híresen szép paloták és ezek aljában legendás kávéházak is működtek itt.

1938: a platán szépen növekszik (Fotó: Fortepan)

A platán, kis csemeteként, az 1910-es években tűnik fel a képeken, akkoriban, amikor a mögötte álló ház is épült. A két világháború közt itt gyönyörű park volt, sétautakkal, szökőkúttal, háttérben az elegáns híddal, amelyről ezen az oldalon is kétkarú lépcsőn lehetett lesétálni a zöldbe.

1945: háborús pusztítás után (Fotó: Fortepan)

És ez is semmivé vált a II. világháború nyomán. Szerencsére a platán, hasonlóan a Rudas előtt álló társához, átvészelte a pusztítást. A háborúsat.

 

1960 telén, az új híd építése előtt (Fotó: Fortepan)

1964: indul az új híd építése, gyarapodik tovább a platán (Fotó: Fortepan)

A tér számára az igazán halálos döfést az Erzsébet híd újjáépítése jelentette. A hatvanas évek várostervezésében ugyanis az autós forgalom zavartalansága volt az abszolút prioritás. A hidat is úgy építették újjá, hogy a korábbinál jóval szélesebb lett – sokak szerint ennek következménye, hogy ma autópálya-lehajtóként vezeti be a város szívébe a hatalmas forgalmat.

Ebben a szemléletben készült el a budai csomópont is: betonlábakon kacskaringózik le az úttest, agyonnyomva a teret. Közte, ahogy az archív fotón is látszik, valamikor több villamos is járt, és ide került az Erzsébet-szobor is. Mégsem lett – minden esetleges igyekezet ellenére sem – hangulatos park, sőt szinte alig látni olyat, hogy bárki is itt üldögélne Erzsébet királynén kívül. Elhagyatottsága miatt gyakran ütnek itt tanyát a hajléktalanok is, ottjártunkkor is több pillér tövében látszott ennek nyoma. Időről időre felröppennek hírek az esetleges átépítéséről, de egyelőre úgy tűnik, ez nincs napirenden.

1965: elkészült a nagy mű (Fotó: Fortepan)

Hetvenes évek: jól látszik a kissé féloldalas lombkorona, háttérben a szmoggal (Fotó: Fortepan)

A tér sarkában egyedül a platán teremt egyfajta intimitást, illetve ez idézi meg a régi időket. Van, akit egyenesen az Atlantiszként elsüllyedt Tabán egykori világára emlékeztet, mások a 30-as évek buja parkjának utolsó tanúját látják benne. Biztosan sokan álltak meg alatta a legendás tabáni fesztiválok idején is, és generációk adtak itt randit egymásnak az árnyékába tett asztalok mellett. Még akkor is jó volt itt ülni, ha olykor a platán kis gömböctermései a sörükbe estek.

A fa pedig nő, már lehagyta a házak tetejének szintjét is – egy kicsit ugyan féloldalasan, hisz koronája teljes valójában csak az út felé tud kibontakozni. Hatalmas és tiszteletet parancsoló: törzsének kerületét több mint négy méteresnek mértük.

 

A platán napjainkban: rendíthetetlenül állja az idők próbáját (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Mindkét platánt, amelyről szóltunk, 2011 óta a Budavári Önkormányzat 16/2011-es rendeletének értelmében helyi védelem illeti. Ezt a vendéglő mellett egy szép táblán jelezték is, melyről azt is megtudhatjuk, hogy platánunk (a másikkal egyetemben) egész pontosan Platanus acerifolia, azaz közönséges platán. „A védelem célja a fa különleges védelmével az élettartam meghosszabbítása és a látvány megőrzése.” A látványé, amely tényleg felemelő.