Thék Endre

2022. november 8. 11:30
Thék Endre a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja volt. Az asztalosmester, bútor- és zongoragyáros tiszteletére emléktáblát helyeztek el a VIII. kerületi, Üllői út 66/C alatt álló épületen, amelyben az otthona volt. A mostani avatáson az 1952-ben eltávolított eredeti emléktáblát pótolták.
2022. június 30. 09:00
Amikor elkészült, a főváros egyik építészeti látványosságának számított. Sok budai és pesti polgár, sőt vidékről vagy külföldről idelátogató volt kíváncsi, hogy néz ki az az épületegyüttes, mely 1872-től a közélelmezés egyik meghatározó intézménye lett, és maradt is majdnem 100 éven keresztül.
2020. május 25. 12:00
Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, mondják a turisztikai szakemberek világszerte. És ennek a városnak számtalan gyöngyszeme, ékszerdoboza van. Ezek közé a kincsek közé tartozik a Józsefváros szívében álló, a Múzeum és Reviczky utcák által határolt egykori Károlyi–Csekonics-palota. Az épület olyan alkotóknak köszönheti külső és belső értékeit, mint Ferdinand Fellner és Hermann Helmer, Thék Endre, Lotz Károly vagy éppen Meinig Artúr.
2020. március 31. 13:00
A Budavári Palotában újjáépülő Szent István-terem falait fogják díszíteni a Szent Imrét, I. Bélát, III. Bélát és II. Endrét ábrázoló Zsolnay-pirogránit képek, amelyek nemrég készültek el a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúrában.
2019. december 13. 20:00
Thék Endre halálának századik évfordulóján Verasztó Antal orosházi helytörténész szerzőségével könyv jelent meg a magyar bútorgyártás egyik legnagyobb alakjáról.
2019. december 11. 15:00
Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a Budavári Palota déli összekötő épületszárnyában lévő egykoron díszes, reprezentatív Szent István-teremben és környezetében.
2019. október 25. 14:00
Thék Endre bútor- és zongoragyáros halálának százéves évfordulóján konferenciát szerveztek az Országházban 2019. október 17-én. A Parlament delegációs termében megtartott rendezvény iránt mutatott nagyszámú érdeklődés kifejezte, hogy a XXI. századi iparművészet iránti érdeklődők megbecsülik a múlt kiemelkedő mestereit.
2019. július 3. 16:30
A budavári palota egykori, újjáépítés előtt álló Szent István-termének különleges remekművét, a neoromán stílusú kandallót újraalkották a Zsolnay Porcelánmanufaktúra munkatársai.
2019. június 7. 09:47
Kereken 100 éve, 1919. június 8-án hunyt el Thék Endre, a magyar bútorgyártás legnagyobb alakja, aki a legmagasabb művészi szinten gyakorolta hivatását. Indokolt tehát megemlékezni „a méltóságos asztalos” munkásságáról és közéleti tevékenységéről.