A Józsefvárosban, az Üllői út 66/C alatt álló házban élt Thék Endre asztalosmester, bútor- és zongoragyáros, az első hazai bútorgyár alapítója, a magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. November 3-án emléktáblát helyeztek el az épület falán – írja a jozsefvaros.hu. 

Az emléktábla állítását a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény képviselőjeként dr. Gönczi Ambrus, valamint a hagyaték gondozója, Rupprich Péter kezdeményezte, az 1950-es években eltávolított korábbi emléktábla pótlására – számolnak be az eseményről a VIII. kerületi önkormányzat honlapján. Az avatóünnepségen Rupprich Péter, valamint Erőss Gábor kultúráért felelős alpolgármester mondott beszédet, mindketten Thék Endre életére és maradandó életművére emlékeztek.

Thék Endre portréja (Forrás: ogyk.hu)

Felavatták Thék Endre emléktábláját az 1952-ben eltávolított emléktábla pótlására (Fotó:  jozsefvaros.hu)

Mint a Pestbudán korábban megírtuk: Thék Endre 1872-ben a józsefvárosi Szűz utcában nyitotta meg első asztalosműhelyét, ebből az üzemből alakult ki később a főváros első bútorgyára. Az Üllői út 66/A-B-C alá 1885-ben költöztette át cégét, és ő maga is itt élt. Thék gyárában készültek többek között az Országház üléstermeinek famennyezetei és a miniszterelnök dolgozószobájának bútorai, a budai Vár berendezései, köztük a Szent István-terem fali dekorációi és neoromán stílusú bútorzata. Az ő bútorai díszítik a Gresham-palotát, az Operaházat, a Wenkcheim-palotát és a Károlyi–Csekonics-palotát. Az 1890-es években kibővítette a gyárat, és zongoragyártással is foglalkozott. 

Az Üllői út 66/C szám alatti ház 2019-ben. Itt volt Thék Endre lakása (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A mai Leonardo da Vinci utca 1928-tól 1952-ig Thék Endre utca volt, a sarkon, az Üllői út 66/C szám alatt működött a bútoráruház, amely fölött Thék Endre is lakott. 1930-ban egy domborműves emléktáblát avattak a ház falán Thék Endre tiszteletére, azonban azt 1952-ben eltávolították. Hetven évvel később, 2022. november 3-án egy újonnan készített – a régire nem hasonlító – emléktáblát helyeztek el az épületen.

Forrás: jozsefvaros.hu, pestbuda.hu

Nyitókép: Felavatták Thék Endre emléktábláját a VIII. kerület, Üllői út 66/C alatt (Fotó:  jozsefvaros.hu)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:

A modern magyar bútoripar megteremtője – 100 éve hunyt el Thék Endre

Fába faragott évszázad – Thék Endre mestermunkáira emlékeztek az Országházban

Thék-bútorgyár: ilyen volt egy nagyüzem az Üllői úton