2018. december 19. 20:20

A festőművész születésének 110. évfordulójára rendezett kiállítás azt mutatja be, hogy Korniss Dezső miként ötvözte a népművészetet a modernitással. A kezdeti bartóki gondolat szerint tiszta forrásból merítve alkotott egyszerre magyart és haladó európait.

Írta: Dabasi H. Kinga

 

A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból című új tárlata csaknem 200 művet mutat be, egyedi nézőpontból ábrázolja a XX. századi magyar képzőművészet meghatározó alakjának, Korniss Dezsőnek az életművét. A kiállított művek magánygyűjteményekből és múzeumok anyagából származnak, többek között a Néprajzi Múzeumból.


Baán László, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója és Kolozsváry Mariann kurátor megnyitják a kiállítást (A szerző felvétele)

 

A kiállítás megnyitóján Baán László, az intézmény főigazgatója hangsúlyozta, hogy ez egy átfogó, de nem életmű-kiállítás, ami nem mutatja be a művész teljes munkásságát, hanem egy fontos részét tanulmányozza: ahogy a festő a népi hagyományt újrafogalmazta a modernitás nyelvén. Ezzel az izgalmas installációval zárja az évet a Magyar Nemzeti Galéria.

A kiállítás kurátora Kolozsváry Mariann, a Magyar Nemzeti Galéria művészettörténésze végig vezette a látogatókat a tárlaton, áttekintést adott Korniss Dezső életéről, művészetének periódusairól, az egyes alkotások születésének hátteréről.

Korniss Dezső Besztercén született 1908-ban, Beszterce-Naszód vármegyében, a régi Magyarország területén (ma Romániához tartozik a 
város). A fiatal pályakezdő Korniss Dezső 1930-ben olyan új művészeti irányra vágyott, amely egyszerre modern és mégis egyedien magyar. Bartók művészetében a népi, a humánum és az európaiság tökéletes ötvözete csodálattal töltötte el. A bartóki párhuzamot akarta megteremteni a festészetben. A népművészet nyújtotta lehetőségek felhasználásával keresett formagyökereket a különleges, őszinte és haladó festészetéhez. A bartóki program alapján néprajzi gyűjtésben kezdett, de nem magát a népművészetet kutatta, és nem önmagában a motívumok érdekelték, hanem a forrást, az alapot kereste, amelyből kiindulva később megalapozta művészetének törvényszerűségeit.


Kántálók, 1946 (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

 

Nem a folklórt ültette át a munkáiba, hanem az inspirációit szerezte onnan. Korniss több mint 50 éves munkásságát végigkíséri az új utak folyamatos keresése. Életművében drámai törések, egymásnak ellentmondani látszó alkotóperiódusok követik egymást.

A szentendrei korszak konstruktív szürrealista kompozícióinak, a kalligráfiáknak és a szűrmotívumos képeknek a mestere ugyanaz a virtuóz festő. Egy szellemi mag azonban végig jelen volt művészetében, amely összeköti ezt a sokszínű életművet, ez pedig a megőrzött kezdeti bartóki gondolat, a szándék, hogy tiszta forrásból merítve alkosson egyszerre magyart és haladó európait.

Egy kiállítás képei

A kiállítás első termébe lépve Szentendre utcáján találjuk magunkat a falon lévő kép segítségével. Eredeti, autentikus szentendrei környezetet mutatnak a kivetített – 1930-as években készült – fekete-fehér képek.

A kiállítás tematikus egységekre van osztva, minden szekcióban az inspiráló motívumkincs sajátosságainak megfelelően látható az anyag. A tárlat szemlélteti, hogy az egyes alkotói korszakokban miként jelentek meg a népművészet és a kézművesség különböző elemei, ezek hogyan hatottak a szürreális képi világára.

A festmények mellett helyet kaptak olyan népművészeti tárgyak, amelyek ornamentális díszei meghatározták a festő motívumvilágát. Ilyen például a Miska-kancsó, cifraszűr, szőttesek és mintás szőnyegek.

A Szentendrei program

Az 1935 és 1945 közötti évek meghatározó formái Szentendréhez és Szigetmonostorhoz kötődnek.


Szentendrei motívum I. és IV. (A szerző felvétele)

 

Korniss Dezső 1931-ben Párizsból való hazatérte után kezdte kidolgozni a művészetben a „sajátos nemzeti talajból fakadó megoldást”, vagyis a Szentendrei programot. Programjának alapgondolata volt, hogy a modern magyar művészet megteremtése annak európaisága által képzelhető el. A népdal és a születő népiesség felé fordult Bartók művészetében ugyanazt a szellemi programot fedezte fel, hiszen „amit Bartók művészetében megvalósít, az nem kevesebb, mint Kelet és Nyugat nagy szintézise”. Egy magyar gyökerű modern festészetet szeretett volna kialakítani, ugyanúgy, mint ahogy Bartók Béla tette a zenében.

Hatására gyűjtőmunkába kezdett. Vissza akart térni az ősi forráshoz, a tisztaságot, egyszerűséget kereste. 1935-ben Vajda Lajossal el is kezdte a gyűjtőmunkát, Szentendrét és környékét alkalmas helynek találták erre. Korniss minden motívumot felhasznált, amely alkalmas volt képi átírásra: paraszti tárgyak motívumait, tájrészleteket, szerb és sváb motívumokat. A gyűjtött anyag alapként szolgált új utakat kereső művészetükhöz.

A háború után

Az 1945 és 1949 közötti periódust az Európai Iskola művészcsoporthoz való tartozás határozza meg. Vajda Lajos 1941-ben meghalt, Korniss Dezsőt pedig behívták katonának, majd hadifogságba esett és csak 1945-ben szabadult.

Ekkor kezdődött második szentendrei korszaka, amelyben már nemcsak a tárgyi motívumok, hanem a tánc, a mozgás is foglalkoztatta. Amikor Korniss hazatért a háborúból, a pusztulás képei, az átélt borzalmak végérvényesen széttörték korábbi művészi világát. Új művein abszurd figurák, gonosz lények, szürrealista sárkány, groteszk szörnyek, ördögök jelentek meg. Képstruktúrája a geometrikus zártsága, képszervezés precizitása, homogén színek félelmetes vízió képét tárja elénk.


Reménytelen harc, 1948 (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

 

Számára a tánc volt az ihlető forrás, hiszen modern művészetének létrehozásához az ősi forrást kutatta, az alapot, amit megtalált a népzene pentaton ritmusában és ugyanúgy a ritmust lekövető mozgásban, a táncban, amely a zenénél is ősibb kifejezési forma. Az ebben az időszakban Korniss képein megjelenő rovarszerű, groteszk lények gyakran táncra perdülnek. Ebben a teremben láthatóak az 1930-as években készült táncfilmek, amit a Házasodik a tücsök című animációs film egészíti ki.

Ezeknek az éveknek a nagy összegző műve a Tücsöklakodalom (1948) című olajfestmény, amelyben a játékosság mellett a fájdalom, a háborúban átélt borzalmak emlékei is felbukkannak. A kép születését egy tragikus háborús élmény ihlette: Korniss a háború alatt átélt egy ütközetet, mely után egy napfényes mezőre ért, virágok, lepkék, tücskök bogarak békéjében. A végtelen csendben rádöbbent, hogy a mezőt emberi hullák százai borítják.

Az Európai Iskola művészeti csoport, amit 1945-ben hoztak létre, a diktatúrában ellenséges térbe került, elszigetelődött, tagjai szellemi emigrációba kényszerültek, saját otthonukban saját maguknak alkottak.


Laokoón, 1949 (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

 

Ezekben az években festette a Táncosok és a Laokoón című képeket. Korniss képi világát inspirálták a kopjafák, a népi textilek ornamentális mintái, vagy éppen a Miska-kancsó sematikus figurája.

Kalligráfia és cifraszűr

Az 1950-es évek második felének kalligráfiáiban felismerhetők a hímzett lepedővégek mintázata. Kolozsváry Mariann arról is beszélt, hogy az 1950-es években Korniss Dezső nagyon kevés kiállítási lehetőséghez jutott, rendkívül szerényen élt, a festékeken, vásznakon azonban sosem spórolt. Ebben az időszakban készítette a művész a kalligrafikus motívumokat felhasználó munkáit, majd a hatvanas évektől a cifraszűrök karakteres mintái, virágdíszei határozták meg Korniss festészetének formakincsét.


Allegro Barbaro, 1975 (A szerző felvétele)

A népművészet olyan tiszta formákat őrzött meg, melynek segítségével új korszak nyílik a képzőművészetben. Korniss a szőttesek, az erdélyi festékes szőnyegek motívumvilágában talált újfajta lehetőséget. „Minden nagyon régi a művészetben, csak újra kell fogalmazni. Tradíciók nélkül nem lehet semmit sem csinálni, s ez magyar körülmények között csak a magyar népművészet lehet.”


Feszületek, Krisztus-ábrázolások (A szerző felvétele)

 

Második szentendrei korszakában jelent meg Krisztus alakja. Megrendítő, expresszív műveiben Isten és az ember között közvetítő Megváltó mozdulatlan jelképe hol keresztre feszítve jelenik meg, hol csak maga a megfeszített test látható.

Absztrakt formák

Az 1970-es években a művész olyan képeket is festett, amiken a magyar zászló trikolórját használta alapanyagul. A zászlókra emlékeztető kompozíciók után a kereszt- vagy pajzsformákat alkalmazó absztrakt festészet világába jutunk el.

1975-ben Korniss megfogalmazta művészetének lényegét, egyfajta önmagával való számvetést készített. A festői redukció útjára lépett, a gazdag színskála két-három színre redukálódott. A művész lemondott a folklórból leszűrt motívumok tradicionális jelentésköréről, az asszociációk jelentésgazdagságáról, s egy véglegesen puritán, elvont, zárt plasztikai formát hozott létre.


Kis triptichon, 1975 (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

 

A késői időszak nagy összegző műve az 1975-ös Allegro Barbaro, amely minden, Korniss Dezső számára akkor fontos motívumot egy nagyszabású kompozícióban egyesít.

Mester és tanítványai

Korniss Dezső a magyar művészettörténetben nemcsak kivételes utat járt be, hanem egyben útravalót is adott: alkotásai inspiráltak fiatalabb, pályakezdő művészeket.

Művészetétől inspirálva a hazai művészet jelentős képviselői indultak el az 1960-as években, akik a perifériára szorult népi kultúrák motívumait kapcsolták össze saját képi világukkal: Bak Imre, Csiky Tibor, Keserü Ilona, Nádler István. Mindegyikük személyes kapcsolatban is volt a mesterrel.

Korniss Dezső 1984-ben halt meg Budapesten. Élete utolsó képeinek bemutatásával nem záródik le a tárlat, hanem azt is ábrázolja, hogyan vitték tovább a művész örökségét a követői. Az ő alkotásaikból találunk egy válogatást a kiállítás utolsó termében.

A kiállítás a Magyar Nemzeti Galéria C épületében 2019. április 7-ig látható.

Nyitókép: Tücsöklakodalom, 1948 (Forrás: Magyar Nemzeti Galéria)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó