Manapság nincs könnyű dolga annak, aki a város múltja, építészete iránt érdeklődve szívesen bekukkantana a homlokzatok mögé, a lépcsőházak, belső udvarok, gangok világába. Valamikor a 90-es években (illetve néhol korábban is) Budapest-szerte megkezdődött a bezárkózás: a társasházak kapuit zárni kezdték. Biztonsági okokból persze ez érthető. Manapság csak olyan városi rendezvényeken nyílnak meg néha a belső terek, mint például a Budapest 100 – és talán épp ez a legfőbb vonzereje is ezeknek az eseményeknek.

Pedig áthaladni egy kapun mindig a felfedezés izgalmát ígéri. Az igazán nívós budapesti bérházakban a tervezők is tudták ezt: az előtérnek, kapualjnak, lépcsőknek külön esztétikája van, egy megtervezett látványsor bontakozik ki a belépő előtt.

A Wagner-dinasztia pesti háza

De a Kossuth Lajos utca 14–16. szám alatt álló házba szerencsére nem kell – kissé illegálisan – besurrannunk, hogy felfedezhessük csodálatos belső terét: ez a kapu mindig nyitva áll. Külsőre az épület amúgy nem sokat ígér, ha nem tudnánk, hogy mi van odabenn, nem hívogatna a betérésre. Főleg azért nem, amiért a többi ház sem az utcában: egyöntetű, vastag szürke por fedi. Pedig ha egy pillanatra megállnánk előtte, sok értékes kis részletet vehetnénk észre. 

 

Homlokzat: klasszikus tagolású, gondosan kialakított, de önmagában még nem hívogat betérésre (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Belső udvar: ez ámulatba ejt (Forrás: http://palomabudapest.hu)

Először is a kedves kis puttókat a bejárat felett, kezükben az építészet attribútumaival: tervrajzzal balról, körzővel és vonalzóval jobbról. (Igazság szerint ezeket inkább csak sejteni lehet a kezükben innen lentről, és mintha a vonalzó már kissé törött is volna.) A kis angyalkák az építtetőre utalnak: Wagner Jánosra és fiaira, Budapest egyik legnagyobb építészdinasztiájára. 

Ők azok: de hogy köztük eredetileg nem ilyen ablak volt, az szinte biztos (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Wagner János neve a Gül baba türbe köré épített villa miatt lehet már ismerős a számunkra, de természetesen az építész sok más épületet is jegyez a városban (hol tervezőként, hol inkább kivitelezőként – a kettő akkoriban még nem vált el élesen). A főváros felvirágzásának nagy generációjához tartozott, Ybl Miklós kortársa, barátja, munkatársa volt, sőt egy városból, Székesfehérvárról származtak mindketten. De élete összefonódott több más neves építésszel is (lányát például Pecz Samu vette el). Négy fia is követte a pályáját. A ház a család számára készült 1894-ben, lakóhelyként és egyúttal megélhetési forrásként, befektetésként – akkoriban ez így volt normális. Sajnos a homlokzaton már csak a kis puttók őrzik Wagner emlékét, a ház tetején lévő WJ monogram a hozzá tartozó szárnyas oroszlánokkal az 1991-es felújítás során eltűnt.

Egyébként egy szépen tagolt homlokzat ez, klasszikus megoldásokkal. Alsó másfél emelete üzletportál nagy, üveges kirakatokkal. Hogy eredetileg milyen lehetett, azt csak az Auguszt cukrászda kirakatából sejthetjük, sajnos a többi teljes összevisszaságban, az épülettel nem harmonizáló módon valósult meg részben a szocializmus időszakában, részben a rendszerváltás után. Az üzletektől markánsan elkülönül az emeleti, már lakószint. És ahogy azt kell, minden szinten más ablakkereteket, homlokzati díszítést, erkélyt találunk, felfelé haladva egyre kevésbé díszeset – ez jelezte az egyre kisebb presztízsét a lakásoknak is. 

Töredezettségében is kecses: jobb sorsra volna érdemes (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Ez a szoborlány is többet érdemelne (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A belső udvar: csodálatos harmónia

Az igazi csoda tulajdonképpen akkor fogad, ha belépünk a házba, és a belső udvarra jutunk. A kint átlagosnak tűnő historizáló neoreneszánsz bérház benn valami egészen különlegesen meghitt, leginkább az olasz palazzókra emlékeztető belső udvart rejt. Egyszerű, de mégis szokatlan az udvar közepén induló lépcső, amely két karra válva szinte hívogat, hogy menjünk fel rajta. Ünnepélyes lesz tőle a tér. A magasföldszinti és emeleti félköríves árkádsor is valahogy emelkedetté, de mégis barátságossá teszi a látványt: ez nem egy szimpla gang, hanem inkább egy kerengő. És természetesen ott áll középen a két kecses női szoboralak is. Éppenséggel törülköznek a fürdőzés után – az ártatlanság és a csábítás finom keverékét sugározza mosolyuk. 

Lépcső: ünnepélyessége hívogat (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

És csend van, legalábbis a kinti dübörgő forgalomhoz képest meglepően csendes ez az udvar. Mintha nem is a budapesti Belvárosban lennénk, hanem valami vidéki olasz palotában. Az már csak fokozza az ünnepélyesség élményét, hogy teljesen egyedülálló módon a bejárattól a lépcső aljáig szőnyeget terítettek végig: ha piszkos is, foltozott is, mégis kifejezi, hogy itt várnak, és hogy nem akárhová érkeztünk.

Persze ha jobban körülnézünk, az épület minden ízében azt sugározza, hogy egy nagy műgonddal, jó ízléssel, kellő anyagi háttérrel megépített épületben járunk. Szinről szintre érdemes a korlátok díszítését megnézni: a magasföldszinten az Ybl-féle múzeumkerti korláthoz hasonló geometriájú vaskorlát, az első emeleten – lévén ez a legelegánsabbnak számító szint – ballusztrádos kőkorlát fut körbe, a következőn viszont gyönyörű szárnyas oroszlánokat látunk. Valószínűleg a lépcsőházak, közlekedők burkolata is eredeti lehet még. 

Nagyon érdekes, hogy az udvaron állva alig érzékelni, hogy ez milyen hatalmas ház: tulajdonképpen ez is adja többek között a megkapó meghittségét. Ugyanis a histrorizáló neoreneszánsz jegyében fogant épület valóban egy reneszánsz palazzót idéz – ezek pedig  maximum kétszintesek voltak. A fölötte lévő függőfolyosókat Wagner valamivel keskenyebbre tervezte, és itt már nincsenek oszlopok sem, csak sima (persze míves) vaskorlát. Így egyrészt több fényt engednek az udvarba, másrészt pedig a felsőbb szintek nem zavarják meg a látványt. 

Alkotó energiák

Az udvar megkapó szépsége nem új felfedezés a számunkra: régóta csodált helyszíne ez a Belvárosnak. Régen sokan ismerték a jó boltjairól is, minőségi könyvekért, jó cipőkért, ruhákért már régóta járnak ide a budapestiek, és a közeli egyetemek diáksága is felfedezte. És persze a turisták is. 

A legelegánsabb szint az első, itt kőkorlátok vannak (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Belül csend(esebb), kívül dübörög a forgalom (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

A 90-es években egy sajátos üzletház is volt itt, az udvar és a félemelet bolthelyiségeiben, Paloma néven. Afféle klasszikus keretek közt megvalósuló pláza volt. De aztán a valóságos plázák megépülésével és a Kossuth Lajos utca elviselhetetlenné váló forgalmával lassan tönkrement – mint a legtöbb bolt ezen a szakaszon. És vagy egy évtizedig üresen állt, csendes romlásban.

Most viszont újra érdemes betérni ide: egy fantasztikus újjászületés tanúi lehetünk itt. A kis üzlethelyiségekbe 2014 májusában tért vissza az élet: fiatal művészek és dizájnerek költöztek az udvarba. Az V. kerületi önkormányzat a projektet támogatva felújította az elhanyagolt állapotú központi lépcsőt. A Paloma név maradt: ez most egy csoportos és egyéni bemutatótermeket működtető vállalkozás a félemeleten és a földszinten. Aki betér ide, a legkülönbözőbb magyar dizájntermékeket, a képző- és iparművészeti alkotásokat, kézműves termékeket talál itt. Sőt, magukat a művészeket is: a Paloma különlegessége, hogy az alkotókkal személyesen is találkozhatnak a látogatók a kis bolthelyiségekben. 

Az udvar tehát újra megtelt kreativitással: az egykori művész által létrehozott tér inspirálja a ma művészeit is. A Paloma felkerült a nemzetközi utazási oldalak listáira, különböző netes ajánlókba, több magazin is foglalkozott már vele, része a városi dizájntúráknak. A közeli Váci utcából szívesen kísérik ide az idegenvezetők a csoportokat; és a turisták, ahogy bejönnek a sokat nem ígérő szürke kapualjba, általában már veszik is elő a telefonjukat fényképezni: ez a belső udvar mindenkit elvarázsol.