
PestBuda

February 6, 2021 at 8:00 AM
Újabb nemzetközi elismerést kapott a Liget Budapest Projekt: idén az egykori Szabolcs utcai kórház helyén felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ nyerte el az „Európa legjobb középület fejlesztése” díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén.
Kiadják Eötvös József levélhagyatékát – az 1848-as forradalomról is teljesebb képet kaphatunk majd
February 5, 2021 at 4:00 PM
Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpontban dolgoznak Eötvös József levélhagyatékának összegyűjtésén és teljességre törekvő kiadásán. Az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődők képet kaphatnak az 1848-ban egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, valamint az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel az akkori liberális kormányzat dilemmáira és kompromisszumaira, valamint a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjairól is.
Letters of József Eötvös to be published – New insights into 1848 revolution expected
February 5, 2021 at 4:00 PM
Researchers in the Eötvös Loránd Research Network's (ELKH) Research Centre for the Humanities are working to collect and publish the letters of József Eötvös. The five to seven-volume series will allow those interested in the era to gain a better understanding of education policy in 1848, from nurseries to universities, and the various ideas about the relationship between church and state after 1867, highlighting the dilemmas and compromises of the liberal government of the time and the everyday life of the emerging Hungarian state administration.
Ma 50 éve halt meg Rákosi Mátyás – Pártvezetőként svábhegyi villa járt neki, végül a Volga partján hunyt el
February 5, 2021 at 12:00 PM
Rákosi Mátyásra szerencsére ma már szinte semmi nem emlékeztet Budapesten. Pedig a nevével jelzett korszak a hazánkban négy évtizeden át tartó államszocialista rendszer legkegyetlenebb időszaka volt. A 1940-es évek közepétől koncepciós perekkel kezdődött az előző társadalmi rendszer megsemmisítése, képviselőinek likvidálása, 1949-re a többpártrendszer teljes felszámolása és a totális diktatúra kiépítése: a korlátlan hatalom birtokosa pedig Rákosi Mátyás lett, Sztálin legjobb magyar tanítványa. A szovjet diktátor 1953-as halálakor enyhült ugyan Magyarországon is az elnyomás, de Rákosi az állampárt vezetőjeként egészen 1956-ig hatalomban maradt. Ekkor azonban pártutasításra a Szovjetunióba kellett távoznia, s ott halt meg ma 50 esztendővel ezelőtt. Az évfordulón két budapesti villáját is felkerestük.
Lookout tower to stand next to the largest lake in Budapest
February 4, 2021 at 2:00 PM
The newest lookout tower of the capital will be completed soon in the 16th District in the forest surrounding Lake Naplás. The 22-meter-high building, constructed from wooden beams, has been designed to fit into its environment and will offer an unparalleled panorama of Lake Naplás and the Gödöllő Hills.
Hamarosan elkészül a 22 méter magas kilátó Budapest legnagyobb tava mellett
February 4, 2021 at 2:00 PM
Nemsokára elkészül a főváros legújabb kilátója a XVI. kerületi Naplás-tó melletti erdőben. A fagerendákból álló, 22 méter magas építmény jól illeszkedik a környezetbe és páratlan panorámát nyújt majd a Naplás-tóra, valamint a Gödöllői-dombságra.
Kettévágták és kibővítették – Különleges története van a templomnak, ahol Széchenyi esküdött
February 4, 2021 at 8:30 AM
Krisztinavárosban áll egy szinte átlagosnak mondható XVIII. századi templom, amelynek története azonban sokkal izgalmasabb, mint amit a sárga falak sejtetni engednének. Az csak az egyik érdekessége, hogy egyszer keresztben szétvágták, széthúzták, és így bővítették ki, de ami miatt most írunk róla, az egy esküvő, amelyet 185 évvel ezelőtt itt kötöttek. Nem is akármilyen személyek: a menyasszony özvegy Zichy Károlyné volt, a vőlegény pedig Széchenyi István.
Cut in half and expanded – The not so everyday history of a Church
February 4, 2021 at 8:30 AM
There is an almost average 18th-century church, the history of which is much more exciting than its simple yellow walls would suggest. It was once cut in two and expanded – and it also served as the venue of a famous wedding 185 years ago. The happy couple were not everyday people. The bride was the widow of Károly Zichy, and the groom was István Széchenyi.
Új látványtervek: ilyen lesz a Pénzügyminisztérium épülete a Várban
February 3, 2021 at 2:00 PM
Kiderült, hogyan néz majd aki az az irodatömb, amely az újjáépülő Szentháromság téri pénzügyminisztériumi palota Fortuna-udvarán áll majd. Korábban szintén állt itt egy irodaépület, ezt 2019-ben lebontották.
New visuals: Take a look at the Ministry of Finance
February 3, 2021 at 2:00 PM
The final designs of the office block to be built in the Fortuna Courtyard of the Ministry of Finance on Szentháromság Square have been revealed. An office block stood in the courtyard until 2019 when it was torn down.
Kell egy csapat! – 120 éve, a Millenáris pályán játszották az első magyar bajnoki futballmeccset
February 3, 2021 at 11:00 AM
Az angol eredetű futball az 1890-es évek közepén honosodott meg Budapesten. Százhúsz éve, 1901-ben alapították meg a Magyar Labdarúgó Szövetséget, és ugyanebben az évben indult el az első hazai labdarúgó-bajnokság, amelynek győztese a Budapesti Torna Club (BTC) csapata lett, soraiban tudva az olimpiai bajnok építészt, Hajós Alfrédot. A BTC csak pár évig volt a bajnokság meghatározó együttese, ezt követően az MTK vagy az FTC csapata állhatott a dobogó legmagasabb fokára.
We need a team! - First professional football match in Hungary played 120 years ago
February 3, 2021 at 11:00 AM
Football spread from England to Hungary in the 1890s. The Hungarian Football Association was founded 120 years ago in 1901, and in the same year, the first Hungarian football championship began. Budapest Torna Club (BTC – 'Budapest Gymnastics Club') became the first winning team, with the Olympic champion architect, Alfréd Hajós in its ranks. The BTC remained the dominant team in the league for a few years and was soon succeeded by MTK and FTC.
Kisfilm mutatja be az épülő Néprajzi Múzeum készülő állandó kiállításait
February 3, 2021 at 9:00 AM
A Néprajzi Múzeum új épülete a Városliget szélén 2022-ben nyitja meg kapuit. Erre a különleges alkalomra állandó kiállításokkal készül az intézmény: egy néhány perces kisfilm bemutatja az új kiállítások előkészítését és bepillanthatunk a kulisszák mögé.
Short film showcases new permanent exhibition of Museum of Ethnography
February 3, 2021 at 9:00 AM
The new building of the Museum of Ethnography on the edge of City Park will open its doors in 2022. For this special occasion, the institution is creating new permanent exhibitions. The museum has just released a few-minute-long short film showcasing the preparations and offering a look behind the scenes.
A felújítás során visszaépítik a Lánchíd hiányzó műemléki elemeit, LED-világítást is kap az átkelő
February 2, 2021 at 4:00 PM
A korszerűsítés során a hidat – várhatóan idén nyár elejétől – 18 hónapig teljesen elzárják az autóforgalom elől, míg a gyalogosok idén tavasztól a munkák befejezéséig nem használhatják az átkelőt az odaépülő állványzat miatt. A felújítás során a kőoroszlánokat és a hiányzó műemléki elemeket is visszaépítik, továbbá új, LED-technológiás közvilágítást és változtatható színképű díszvilágítást szerelnek fel a hídra. A munkálatok befejezése 2023 őszére várható.
Missing historical elements of Chain Bridge to be restored during renovation
February 2, 2021 at 4:00 PM
The bridge will be closed to road traffic for 18 months from the beginning of summer this year, while pedestrians will not be able to cross the river on its pavement from the spring. The stone lions and missing historical elements will be restored during the renovation. Public lighting on the structure will be modernised with LEDs, and the bridge's illumination will also be updated to facilitate different colour changes.
A 150 éve elhunyt Eötvös Józsefnek köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is
February 2, 2021 at 2:00 PM
Szoboralakja ott áll az Országház melletti Kossuth-emlékművön a reformkor nagyságai között, bronzszobra ott magasodik a Belvárosban a nevét viselő téren, patinás gimnáziumot is neveztek el róla, a Svábhegyen pedig ma is áll a ház, amely A karthausi című regénye után kapta nevét. Neki köszönhetjük a tankötelezettség bevezetését is. A reformkornak és a XIX. század későbbi évtizedeinek egyaránt meghatározó egyénisége a ma 150 esztendeje elhunyt Eötvös József, akinek hatalmas életművébe könyvei éppúgy beletartoznak, mint államférfiúi tevékenysége. Báró Eötvös József budapesti emlékeit kerestük fel halála évfordulóján.
The man who introduced compulsory education – 150-year anniversary on József Eötvös's death
February 2, 2021 at 2:00 PM
His statue stands on the Kossuth Monument next to the Parliament among the greatest figures of the Reform Period. His bronze statue rises proudly above a square that bears his name in the Budapest city centre. A respected secondary school was named in his honour, and the house named after his novel The Carthusian still stands on Svábhegy. He was also the politician to introduce compulsory education. The writer, politician and statesman, József Eötvös died 150 years ago. A leading figure of the Reform Period and subsequent decades, his policies are as much part of his oeuvre as his novels. Visit the sites that memorialise the nobleman in Budapest.
Építészeti Oscar-díjra jelölték a Puskás Arénát
February 2, 2021 at 12:00 PM
Az Európai Unió kortárs építészeti díjának jelöltjei közé választották a Puskás Arénát. A 208 000 négyzetméter alapterületű stadiont 3 év tervezés, majd 3 év építés után, 2019-ben adták át. Az aréna a maga 52 méteres magasságával karakteres eleme a budapesti városszövetnek.
Puskás Arena nominated for EU Prize for Contemporary Architecture
February 2, 2021 at 12:00 PM
Puskás Arena has been listed as a candidate for the European Union Prize for Contemporary Architecture. The 208,000-square-metre stadium was opened in 2019 after 3 years of design and 3 years of construction. With its height of 52 meters, the arena has become a characteristic element of the Budapest cityscape.
Még idén új II. világháborús szobor készülhet a XII. kerületben, a turulszobrot nem nevezik át
February 2, 2021 at 8:00 AM
Már az idén elkészülhet a XII. kerületben, a városmajori templom melletti parkban az új második világháborús emlékmű, az arra kiírt pályázat a hónap közepén zárul. Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester várhatóan megfontolásra javasolja majd, hogy a 2005-ben ugyancsak ebből a célból állíttatott kerületi turulszobrot mégse minősítsék át első világháborús emlékművé, hanem legyen ott egy tájékoztató tábla a szimbólumról és történetéről.
New World War II memorial to be built in 12th District – Turul Statue not to be renamed
February 2, 2021 at 8:00 AM
A new World War II memorial will be built in the 12th District near Városmajor Church. The statue may be finished this year. The tender announced for the project closes this month. The mayor of the 12th District, Zoltán Pokorni. is likely to recommend that the Turul Statue in the district not be reclassified as a World War I memorial, but that it stand with a detailed explanatory board about its symbolism and history.
Indul a Meggyfa utcai játszótér felújítása Óbudán
February 1, 2021 at 5:00 PM
Február elején kezdődik a III. kerületi Meggyfa utcai játszótér felújítása, melynek során új játékokat telepítenek, növényeket ültetnek, korszerű és biztonságos burkolatokat fektetnek le, de lesz ivókút és 3D-s ugróiskola is. A munkálatok várhatóan két hónapig tartanak majd.
Playground in Meggyfa Street being redesigned
February 1, 2021 at 5:00 PM
The renovation of the playground on Meggyfa Street in the 3rd District will begin at the beginning of February. New games will be installed, plants added, and safe paving laid. A drinking fountain and a 3D hopscotch game are also part of the plans. Work is expected to take two months.
A Citadella kertje és falai is megújulnak, 1500 négyzetméteres kiállítótér lesz az erődben
February 1, 2021 at 1:00 PM
Több liftet, egy medencét, 1500 négyzetméteres kiállítóteret és húszméteres zászlót is kap a mostani, átfogó rekonstrukció során az 1854-ben elkészült Citadella, amelynek falai és kertje is teljesen megújulnak. A munkákat a ZÁÉV és a Market Zrt. konzorciuma végezheti el 14,8 milliárd forint értékben.
Citadel renovation to create 1500 square-metre exhibition space
February 1, 2021 at 1:00 PM
Several lifts, a pool, a 1,500-square-metre exhibition space and a twenty-metre flagpole will also be installed in the Citadel as a part of the current reconstruction, which will see the walls and gardens of the structure completed in 1854 completely renewed. The work will be carried out by the consortium of ZÁÉV and Market Zrt. for 14.8 billion HUF.
Búcsú egy újabb Ikarustól – Budapesten sosem volt túl népszerű a 415-ös buszcsalád
February 1, 2021 at 9:00 AM
Budapest újabb busztípustól búcsúzott: a napokban kivonták a forgalomból az utolsó Ikarus 415-ös buszt. A típus 1987-ben jelent meg Budapesten, de soha nem vált meghatározóvá a fővárosi utakon, annak ellenére, hogy a gyár a klasszikus 200-as típus leváltására tervezte. Inkább csak kiegészítő szereplő maradt a budapesti buszflottában.
Another Icarus retires – The 415 family never became popular in Budapest
February 1, 2021 at 9:00 AM
Budapest has just bidden farewell to another bus type: the last Ikarus 415 was recently retired from service. The model appeared in Budapest in 1987 but never became dominant, even though the factory had planned to replace the classic 200 series with the new design. Rather, its role was similar to a substitute player: rarely allowed to shine.
Már életében utcát neveztek el Pesten a haza bölcséről – 145 éve halt meg Deák Ferenc
January 31, 2021 at 5:00 PM
Kiemelkedő szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében, amelynek köszönhetően létrejött az Osztrák–Magyar Monarchiaként ismert dualista államalakulat, s ezt követően a Magyar Királyság rég nem látott fejlődésnek indult. Deák Ferenc, a „haza bölcse” 145 éve, 1876. január 28-án hunyt el. Az évforduló alkalmából felkerestük fővárosi emlékhelyeit.
The Wise Man of the Nation – Deák Ferenc died 145 years ago
January 31, 2021 at 5:00 PM
He played a prominent role in reaching the Austro-Hungarian Compromise of 1867, which created the dualist state known as the Austro-Hungarian Monarchy. The compromise led to stunning development in Hungary. Ferenc Deák, the "Wise Man of the Nation", died on 28 January 1876, 145 years ago. Many memorials throughout Budapest stand in honour of the great statesman.
A középkort álmodta a millenniumi Budapestre Fellner Sándor
January 30, 2021 at 10:00 AM
A budai Várban, a Szentháromság téren mesebeli szépségű palotát emelt a Pénzügyminisztérium számára 1901 és 1904 között Fellner Sándor építész. Az állami reprezentációt szolgáló épület korabeli megítélését és sikerét jelzi, hogy Fellner az építkezés befejezését követő évben nemesi címet kapott a királytól. Az eredeti állapotnál ma lényegesen egyszerűbb formában látható palota Fellner által tervezett homlokzatának visszaállítására hetvenhat év után kerülhet sor a közeljövőben. Ez az esemény alkalmat ad rá, hogy az alkotó személyét és gazdag életművét újra felfedezzük.
A főváros egyik legnagyobb parkja épül meg a Csepel-sziget északi részén
January 29, 2021 at 3:00 PM
Kiírták a közbeszerzést Budapest egyik legnagyobb parkjának tervezésére. A mindenki által látogatható, nyitott észak-csepeli közpark összesen 36 hektáron épül meg, pihenőterekkel, közösségi kertekkel, sportpályákkal, gyalogos- és kerékpárutakkal. A tervek két év alatt készülnek el.
Csepel to host one of the largest parks in Budapest
January 29, 2021 at 3:00 PM
Kiírták a közbeszerzést Budapest egyik legnagyobb parkjának tervezésére. A mindenki által látogatható, nyitott észak-csepeli közpark összesen 36 hektáron épül meg, pihenőterekkel, közösségi kertekkel, sportpályákkal, gyalogos- és kerékpárutakkal. A tervek két év alatt készülnek el.
Még idén elkezdődik a Vöröskereszt Egylet egykori székházának újjáépítése a Dísz téren
January 29, 2021 at 9:00 AM
A Hauszmann Alajos és Hültl Dezső tervei alapján a Vöröskereszt Egylet számára épült, majd a Külügyminisztériumnak otthon adó, a II. világháború után lebontott épület legszebb helyiségeit és külső homlokzatát eredeti formájában állítják vissza. A terekben modern megoldások is lesznek majd.
Reconstruction of the former Red Cross headquarters on Dísz Square to begin in 2021
January 29, 2021 at 9:00 AM
Designed by Alajos Hauszmann and Dezső Hültl, the palace once housed the Red Cross Society, and then the Ministry of Foreign Affairs. The representative spaces of the palace, torn down after World War II, and its façade will be rebuilt according to the original plans. Other areas will be reimagined for the modern age.
Megteltek a fővárosi szállodák farsang idején – A híres pesti bálokról és táncmulatságokról külhoni utazók is beszámoltak útleírásaikban
January 28, 2021 at 11:00 AM
A vírustól való félelemmel terhelt világunkban, a bezárások, korlátozások miatt sokan talán el is felejtették, hogy ezekben a hetekben van az év hagyományosan egyik legvidámabb időszaka, a farsang. Az álarcosbálok és a vigadozások, valamint a télbúcsúztatás és tavaszvárás időszaka. Ha már a felhőtlen szórakozásban idén sajnos nem lehet részünk, idézzük fel a régmúlt idők farsangi mulatságait, amikor egymást érték a bálok Pesten és Budán, amikor a Városligetben rezesbanda, Óbudán verkli hangjára farsangoltak.
Filled to the brim – Balls and dances during carnival season in Pest filled the city
January 28, 2021 at 11:00 AM
In today’s world, filled with fears caused by the pandemic, many have forgotten that these weeks are traditionally some of the happiest in the year: Carnival season. The time for masquerade balls and fun, of bidding winter farewell, and turning towards the spring. Sadly entertainment is limited this year, but the stories of the past can console us, as we remember the brass bands playing in City Park, as ball after ball was held throughout Buda and Pest, and a street organ sounded through Óbuda.
Már szerkezetkész a II. kerületben a Völgy utcai új iskolaépület
January 27, 2021 at 2:00 PM
Bokrétaünnepséget tartottak a II. kerületi Völgy utcában épülő Gyermekek Háza szerkezetkész épületénél. Szeptemberben már itt folytatódhat a tanítás, az új iskolaépület 350 diáknak biztosít modern körülményeket.
New school building on Völgy Street in 2nd District nears completion
January 27, 2021 at 2:00 PM
A topping-out ceremony has been held at the new school building under construction in Völgy Street within the 2nd District. Teaching will begin in the new structure in September, with 350 students enjoying the new conditions.
Budapest egyik utolsó menedéke – Kevesen tudják, milyen kincset rejt a Merzse-mocsár
January 27, 2021 at 9:00 AM
Budapest a felszín alatti vizek tekintetében világviszonylatban talán elsőnek is mondható a fővárosok között, azonban nem csak felszín alatti vizekben bővelkedik. Pest egykoron több tíz kilométer hosszan, a mai Újpesttől egészen Soroksárig mocsaras, zsombékos térség volt, amelyből mára a Merzse-mocsár mutatja csupán, milyen gazdag volt nem is oly régen az élővilág a mai Pesten.
More articles


