Budapest

Kezdődhet a Buda Palota felújítása Nem kell közbeszerzést kiírni az MNB-alapítványok tulajdonában álló volt Postapalota (ma Buda Palota) felújítására.
Paloták, polgárházak, templomok a középkorból Kamarakiállítás mutatja be a középkori Pest és Buda emlékeit a BTM-ben.
1956-ra emlékezik a református egyház A forradalom 60. évfordulója alkalmából emlékülést és Kálvin téri istentiszteletet tart a Magyarországi Református Egyház.
Műemléki keretet nyitott a főváros A budapesti önkormányzat 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít műemléki épületek rekonstrukciójára.
Az emlékezés rétegei – a Széna tér '56-os emlékművei Az '56-os emlékművek nemcsak a hatvan évvel ezelőtti eseményekre emlékeztetnek, hanem mindig szólnak arról a korszakról is, amelyben felállították őket. A Széna téren található emlékhely fokozatosan jött létre, így együtt mutatja az aktuális jelen felől íródó múlt egy-egy tipikus jelét is.
Átadták a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot Átadták kedden a Budapesti Református Cigány Szakkollégiumot (RefoRom), amely roma származású, illetve hátrányos helyzetű, felsőoktatásban tanuló diákoknak biztosít kollégiumi elhelyezést, ösztöndíjat, önismereti, kulturális és szakmai programokat.
Itt az Art Market Budapest Húsz országból csaknem száz galéria, intézmény, művészeti projekt állítja ki 500 művész sok ezer alkotását a 7. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban.
Legfőbb ideje a Lánchíd felújításának Budapest legelső állandó Duna-hídja régóta borzalmas állapotban van. A Lánchíd bajai szemmel láthatóak, a hídszerkezet is kritikus műszaki állapotban van. Bár a rekonstrukcióról már évek óta szó van, 2017 vége előtt biztosan nem kezdődhet el a felújítás.
Pénz jut a világörökség fejlesztésére Világörökségi helyszínek fejlesztése címmel 11,5 milliárd forintos keretösszeggel indult új pályázati felhívás.
Indulhat a volt Postapalota felújítása Megkezdődhet a Pallas Athéné Alapítványok tulajdonában álló Buda Palota (volt Postapalota) felújítása.
Az Erzsébet hídra is festettek Ezúttal nem tűzfalat, hanem az Erzsébet híd budai pilléreit festette Bakos Zsuzsi és Pusztai Balázs a Színes Város Budapest Fesztivál keretében.
Vívótermet adtak át Kőbányán Átadták a Törekvés SE vívótermét a Kőbányai úton.
Élővé teszik a Déli környékét Négy sínpár maradna a Déli pályaudvar előtt, a többi üzemi területen sportpályákat, játszótereket, gyalogos összeköttetéseket teremtenének.
'56-os kiállítás nyílt a Bálnában Az 1956-os budapesti színházi életet mutatják be a Bálna Budapest - CAFe kiállítótérben Fél hétkor a színház előtt – Pesti műsor 1956 címmel.
Jön a Stefánia Szoborpark őszi tárlata Közel félszáz nagyméretű alkotás egy időben jelenhet meg a Stefánia Palotában, amire a szervezők szerint eddig nem volt példa a magyar szobrászművészetben.
Sakkfesztivál a Várkert Bazárban Szombaton a Várkert Bazárban rendezik meg a tizedik Világsakkfesztivált, amelynek csúcspontja a Highlander Kupa profi torna lesz.
'56-os fotók az Eötvös10-ben Chochol Károly 1956-ban készült fotóit, valamint a rendszerváltás után készült képeit mutatja be az a kiállítás, amely Népfelkelés 1956 címmel péntektől látható Budapesten az Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtérben.
Párisi Udvar: a XX. századi bevásárlóközpont Sokáig váratott magára a Ferenciek terének és környezetének a rendbetétele, amely még most is tart. Hosszú évek után a tér egyik emblematikus épülete is megújul. A mai Párisi Udvar és a neki otthont adó Brudern-ház története majdnem kétszáz éve kezdődött.
Itt az Ybl-reneszánsz a fővárosban Kétszáz év – és még egyszázaléknyi csúszás: ennyi idő kellett Ybl Miklós építészeti örökségének felfedezéséhez. A 2014-es bicentáriumon mindössze a Várkert Bazár jelezte az egykori mester máig ható tiszteletét, a 2016-os év viszont valóságos „Ybl-boomot” hozott.
Városrésznyi épület volt Batthyány Lajos vesztőhelye Az aradi tizenhármak valójában tizenhatan voltak, és nem mindegyikük Aradon halt meg: Batthyány Lajos miniszterelnököt Budapesten végezték ki, a rettegett Újépület udvarán. De mi is volt ez az épület, és hol állt pontosan?
Átadták a megújult Mátyás király utat A Mátyás király út a kerület egyik legfontosabb közlekedési útvonala, és régóta váratott magára a felújítása.
Könyves vasárnap lesz hét könyvtárban A Központi Könyvtártól Kőbányáig hét könyvtárban tartják meg a Könyves vasárnapot október 9-én.
Mindszenty-szobor készül Készül a Pallavicini-Mindszenty emlékmű egy budapesti öntödében.
Tábla őrzi Nemecsek emlékét regénybeli lakhelyén A Pál utcai fiúk ma is az egyik legnépszerűbb magyar regény, tanulságos története mellett pedig igazi időutazás Molnár Ferenc Budapestjére. Jellegzetes szavai és szereplői a hazai kultúra részévé váltak. Egyik legkedveltebb alakja, Nemecsek Ernő emlékét szeptember 21-e óta emléktábla őrzi az Iparművészeti Múzeum szomszédságában.
Pláza épül az Etele téren Etele Plaza néven új bevásárlóközpont épül a XI. kerületi Kelenföldi pályaudvar mellett.
Turul a Tabánban – '56-os emlékhelyeink A Tabánról nem '56 szokott eszünkbe jutni – ami nem is csoda, mert a forradalom napjaiban különösebben emlékezetese esemény itt nem történt. Már akkor is egy park volt a régi városrész hűlt helyén, csodálatos panorámával a városra. Pedig itt áll az egyik legnagyobb budapesti forradalmi emlékmű.
'56-os fotográfiák a Latarka Galériában A Lengyel Intézet szervezésében több mint húsz fekete-fehér archív és konceptuális fotó kerül egymással párbeszédbe az október 27-ig látható kiállításon.
Budapest legöregebb fája – A pesthidegkúti hárs Amióta írjuk a pestbuda.hu oldalain a fákról szóló sorozatot, rendre azt kérdezik az olvasók: melyik a legöregebb fővárosi fa? Nos, valószínűleg a pesthidegkúti Gazda utcai hársfa, amely óvatos becslés szerint is negyed évezredes lehet.
Új campust kap a Testnevelési Egyetem Új campus épül a Testnevelési Egyetemen, amelyhez egyrészt korszerűsítik a jelenlegi infrastruktúráját, másrészt bővítik az eredeti helyszínt.
Bárczy Istvánra emlékeztek Százötven éve született Bárczy István, Budapest egykori főpolgármestere, aki a XX. század elején 11 évig vezette a várost.

További cikkeink