Március végéig elkészülnek a végleges kivitelezési tervek a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyéhez, amely Budapest II. kerületének újjászülető közösségi, kulturális, tudományos és turisztikai központjában, a Millenáris parkban kap helyet – mondta el Glázer Tamás, a Millenáris Nonprofit Kft. újonnan kinevezett vezetője a munkálatokat bemutató sajtóbejáráson. Emlékeztetett arra, hogy a munkaterületet január 18-án adták át, jelenleg a Millenáris Teátrum külső gépi és belső kézi bontása zajlik. Hozzátette: a Nemzeti Táncszínház és közönsége 2018 tavaszán veheti birtokba a multifunkcionális és nemzetközi mércével mérve is korszerű épületet. A Millenáris Teátrum átépítéséhez szükséges pénzügyi forrást a Miniszterelnökség biztosítja. A beruházás összértéke 3,3 milliárd forint.

Glázer Tamás rámutatott: amellett, hogy az épület kialakítása alapvetően a táncszínház működését fogja szolgálni, fontos szempont, hogy megőrizze multifunkcionalitását és sokoldalú rendezvényépület maradjon, a Millenáris park életének szerves részévé váljon. Mint fogalmazott, a Millenáris a Nemzeti Táncszínház új otthonának megteremtésével korszakhatárhoz érkezett. A jelenlegi zöldterületek jelentős kiterjesztésével és a folyamatos fejlesztésekkel nagymértékben hozzájárul Bel-Buda és a főváros vonzerejének további növeléséhez, valamint a környéken lakók magas életminőségének biztosításához. A Millenáris vezetősége a Miniszterelnökség és piaci szakértők bevonásával már megkezdte az egyeztetéseket.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója a sajtóbejáráson felidézte, hogy az intézmény 2001 óta működik befogadó színházként és éves szinten körülbelül negyven profi tánctársulattal dolgozik együtt. Az elmúlt tizenhat évben a Nemzeti Táncszínház nagyjából hatezer előadást szervezett Budapesten, és vidéken is tevékeny, ami azt jelenti, hogy a gondozásában megvalósuló előadások országszerte eljutnak a közönséghez. Ertl Péter elmondta, hogy az új épületben helyet kap egy nagyszínpad, valamint a kisebb társulatok és kísérletező műfajok bemutatását szolgáló kis kamaraterem.

A 2018-as Budapest Táncfesztivállal megnyíló új épületben magyar társulatok előadásai, koprodukciós gálaműsorok, nemzetközi vendégek fellépései, a Magyar Nemzeti Balett, valamint a Zeneakadémia zenekarának műsora fogja várni a közönséget. Emellett kulturális programoknak, a tánchoz kapcsolódó beszélgetéseknek és gyerekprogramok is otthont fog adni az új játszóhely.

(MTI)