A Liget Budapest projekt kert- és tájépítészeti feladatainak megvalósítását felügyelő miniszteri biztos hozzátette, mivel a parkfejlesztéssel kapcsolatos javaslatok legnagyobb része alkalmas a megvalósításra, ezeket beillesztik a park végleges terveibe.

Persányi Miklós emlékeztetett arra, hogy 2016 augusztusi hivatalba lépése óta nagy hangsúlyt fektet a nyilvánosság szakszerű és alapos tájékoztatására; elindult továbbá a széleskörű társadalmi párbeszéd a Városliget használatában érintett csoportok álláspontjának megismerésére. A cél egy minél többeknek tetsző, minél több igényt kiszolgálni képes park megteremése volt. A miniszteri biztos ennek érdekében hirdette meg a Liget Park Fórumokat, melyekből szeptember és december között négyet tartottak. Az egyes fórumokon a Városliget parkjának fejlesztése szempontjából fontos témaköröket azok legavatottabb ismerői mutatták be az érdeklődőknek, majd az előadások és a hozzászólások teljes anyagát a www.varosligetpark.hu honlapon hozzáférhetővé tették.

Az egyeztetések során egyrészt a Liget Park Fórumokra meghívott 144 szervezet, intézmény, parkhasználó közösség képviselőit kérték fel parkfejlesztéssel kapcsolatos álláspontjuk kifejtésére, másfelől a tájépítészeti pályázaton nyertes Garten Studio 60 szervezet részvételével, 16 alkalommal tartott részletes, tematikus egyeztetést, de e-mailben is érkeztek észrevételek. A párbeszéd során 118 szervezet, intézmény és közösség képviselői fogalmaztak meg összesen 558 észrevételt, javaslatot, kérdést.

Az észrevételeket az elmúlt hónapokban csaknem ezer munkaórában tanulmányozták át a programterv elkészítői. A munkában tervezői oldalról, a Garten Studio részéről 18 szakember (öt tájépítész, két rehabilitációs szakmérnök, egy ökológus, egy dendrológus, egy forgalomtechnikus, két úttervező, egy közműtervező, egy hidrogeológus, három vízépítés-tervező és egy építész), megrendelői oldalon, a Városliget Zrt. részéről pedig 25 fős szakmai stáb vett részt, valamint a miniszteri biztos munkatársai. A szakemberek minél több javaslatot igyekeztek beépíteni a tervekbe a realitások, a Városliget adottságainak figyelembe vételével, és ésszerű kompromisszumot igyekeztek keresni minden olyan esetben is, ahol a különböző ligethasználó csoportok érdekei egymással ellentétesek.

Az 558 felvetésből 57 olyan akadt, amelyet nem vagy csak részben lehetett befogadni, a javaslatok csaknem 90 százaléka azonban várhatóan bekerül a parkmegújítási programtervbe. Javaslat készül azon ötletek lehetséges hasznosításáról is, amelyek megvalósítására a Ligetben nincs mód, de más helyszínen ésszerűek lehetnek. A javaslattevők többsége szívesen látná a megfelelő közvilágítás kiépítését, elégséges számú és minőségű ivókútat, padot, pihenőhelyet és hulladékgyűjtőt, átgondolt illemhelyhálózatot és elegendő kutyaürülék-gyűjtőt. Sokan szeretnének csomagmegőrzőt, zuhanyzót, eszközkölcsönzőket, főleg a játszóterek és sportpályák környékén.

Általános igény a Városliget családbaráttá tétele és visszatérő javaslat, hogy legyenek zavarásmentes pihenőterületek. Fontos szempont a természetközeli állapot, az értékes fák megtartása, és felvetődött a Liget környékének fásítása is. Sokak szerint elengedhetetlen a Városligeti-tó állandó vízborítottsága; a Garten Studio nyertes tervében eleve szerepel a vízfelület növelése, oly módon, hogy a tóban a műjégpályát kivéve egész évben legyen víz. Sokan vélik úgy, hogy a gyepfelületet károsító tömegrendezvényeknek nincs helyük a parkban. A környező iskolák sportcélú parkrész kialakítását kérték általuk könnyen elérhető helyen, a fogyatékossággal élők részéről pedig általános igény egy egységes akadálymentesítési koncepció. A kutyatulajdonosok nagy százaléka szeretné több kisebb, zárt kutyafuttató kialakítását azzal a feltétellel, hogy a Liget más területein is lehessen póráz nélkül kutyát futtatni. Erre nagyobb, be nem kerített, de egyértelmű jelzésekkel ellátott övezeteket jelölnének ki, amelyeket mindenki más is használhat, akit a kutyák jelenléte nem zavar.

A kerékpárosok részéről a parkot határoló utak mentén kialakítandó, a távolsági kerékpáros forgalmat biztosító nyomvonalakon felül igény mutatkozik a parkon áthaladó közlekedésük biztosítására. Az Olof Palme sétány megszűnésével a park belső tervezett úthálózata biztosítja majd az átkerékpározást. A megfelelő mennyiségű és elhelyezésű kerékpárparkoló telepítése és a közösségi kerékpárrendszer bővítése mellett javasolják, hogy a park területén működő, a BUBI rendszerhez kapcsolódó, gyermek-kerékpárokat biztosító szolgáltatás jöjjön létre.

Sokan vetették fel, hogy szűnjön meg a Kós Károly sétány gépkocsiforgalma és radikálisan csökkenjen az Állatkerti körúté. Mindenkinek fontos a park jó megközelíthetősége és az is, hogy a Dvorák sétány és a Zichy Mihály út minél inkább gyalogos sétánnyá válhasson, ami együtt járna a burkolt felület csökkentésével. Több javaslat is fogalmazódott meg a parkon átvezető trolibuszjárat felsővezeték nélküli átvezetésével, illetve a járat nyomvonalának megváltoztatásával vagy végleges megszüntetésével kapcsolatban. Az idegenforgalom zavartalan kiszolgálásához optimálisan kell meghatározni a Dózsa György út felől érkező turista és városnéző buszok útvonalát a park területén belül. Sikert aratott a szakemberek körében az a javaslat, amely a Széchenyi Fürdőt is tápláló termálvízre építve egy ismeretterjesztő és szórakoztató célú, vizes látványosságot képzel el a Ligetbe – közölte Persányi Miklós.

(MTI)