iparművészet
Aranyba foglalt csontok – Magyar szentek ereklyéi
2024. augusztus 20. 11:00
Az augusztus 20-i ünnepségek egyik kiemelt eseménye a Szent Jobb-körmenet, melynek során államalapító királyunk kézfejét teszik láthatóvá a nagyközönség számára is. Ez hazánk legismertebb ereklyéje, de korántsem az egyetlen: összeállításunkban bemutatjuk azokat, amelyek nagy jelentőségű szentjeink testéből maradtak fent, és melyeket – a Szent Jobbhoz hasonlóan – iparművészeti remeknek számító ereklyetartókban őriznek.
Alpár Ignác árnyékában – 165 éve született Alpár Ede műlakatosmester
2024. augusztus 18. 16:00
Közhelyszerű megállapítás, hogy egy lakóház vagy középület megszületésének legfontosabb szereplője az építész. Az építkezés során az ő elképzelései válnak valóra, a munkálatokban résztvevő többi szereplőre kisebb felelősség hárul, de nevüket is kevesebben ismerik meg. Ettől természetesen egy épületszobrász, ólomüvegablak-készítő vagy éppen műlakatos is elérheti a szakma és a lakók, felhasználók megbecsülését. Alpár Ede is ilyen mester volt, az pedig, hogy testvére, Alpár Ignác a hazai építészet kimagasló alakja lett, bizonyára előnyt, de kihívást is jelenthetett a számára.
Egy kincsekkel teli ékszerdoboz – A Mátyás-templom művészeti gyűjteménye
2023. december 24. 11:00
A Mátyás-templom hazánk egyik legismertebb épülete, égbe törő tornya a budapesti panoráma szerves része. Tökéletes turistalátványosság, hiszen a gótika e mesterművén túl még csodálatos kilátás is fogadja az ide látogatókat. Érdemes azonban betérni is, hiszen a falak közel nyolcszáz év történelméről mesélnek, melynek során rengeteg műkinccsel gazdagodott a templom gyűjteménye.
Egy sokoldalú építész – 75 éve hunyt el Kozma Lajos
2023. november 28. 9:00
Kevés olyan építészünk van, aki az architektúra mellett az iparművészetben és a grafikában is igazán jelentőset alkotott. Kozma Lajos közéjük tartozik: a XX. század első felének egyik legmeghatározóbb művésze volt. Halálának háromnegyed évszázados évfordulóján bemutatjuk, hogy fővárosunk mit köszönhet ennek a sokoldalú egyéniségnek.
Asztalosból iparművész – 100 éve hunyt el Mahunka Imre
2023. szeptember 30. 12:30
A hazai műbútor-asztalosság egyik kiemelkedő alakja volt Mahunka Imre. Nevét bizonyára kevesebben ismerik, mint Thék Endréét, de általában is elmondható, hogy a magyar bútorkészítés alkotóit az utókor könnyebben elfelejti, képüket az építőművészet, a belsőépítészet óriásai elhomályosítják. Pedig egy lakóház vagy közintézmény berendezése, tartalommal való megtöltése sosem volt egyszerű feladat. Kreativitás és sokszor valódi művészi tehetség kellett ahhoz, hogy az adott épület szobái, termei harmóniában legyenek az utcáról látható építészeti megoldásokkal.
Építész és festő – 175 éve született Schickedanz Albert, a Hősök tere tervezője
2021. október 14. 9:00
Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
Új könyv a száz éve elhunyt „méltóságos asztalosról”
2019. december 13. 20:00
Thék Endre halálának századik évfordulóján Verasztó Antal orosházi helytörténész szerzőségével könyv jelent meg a magyar bútorgyártás egyik legnagyobb alakjáról.
Kozma Lajos munkásságát mutatja be a Műcsarnok
2018. szeptember 6. 11:56
A 2018-as Kozma-emlékév keretében a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Építészeti Múzeum és a Kozma Lajos Faipari Szakgimnázium nagyszabású programsorozatot indít.
Iparművészek mutatkoznak be a Műcsarnokban
2017. április 23. 18:28
Nyolc formatervezési szakterület elmúlt tíz évben elért eredményeit tekinti át Körülöttünk címmel szombattól a Műcsarnokban az ipar- és tervezőművészeti nemzeti szalon.
Breuer-kiállítás az Iparművészetiben
2016. december 8. 16:57
A magyar származású, nemzetközi hírű építész és bútortervező, Breuer Marcell és hét további építész-iparművész munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön az Iparművészeti Múzeumban.
Megmentett műkincsek a Nemzeti Múzeumban
2016. június 24. 9:52
1996 óta tart a Megmentett műkincsek kiállítássorozat, amelyen restaurátorok diplomamunkáit állítják ki a Nemzeti Múzeumban.
További cikkeink
Kísérleti jegyértékesítés a 15-ös buszon
Kísérletképpen 60 éve, 1964. december 14-én új jegyértékesítést vezettek be a 15-ös autóbuszon, a vonaljegyet, amit nem a kalauztól kellett megvenni, hanem az árát, 1 forintot egy perselybe kellett berakni. A kísérlettel egyrészt a kalauzhiányt próbálták enyhíteni, másrészt a kaotikus budapesti jegyrendszer átalakítását készítették elő.
Építési engedélyt kapott a Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutató Központ kialakítása
A IX. kerületi Hőgyes Endre 5. szám alatti Gyógyszerészeti Intézet és a Bakáts téren lévő egykori Schöpf-Merei Kórház épületének felújításával és bővítésével létrejön egy intézmény, mely az oktatást, a kutatást, valamint a gyógyszergyártást szolgálja majd. A munkálatok során helyreállítják a történelmi épületek homlokzatait is.
Idén is karácsonyi díszkivilágítást kap a Megyeri híd
December 20–26. között esténként a Megyeri híd 100 méter magas karácsonyfává változik. Mindkét pilonra, annak budai és pesti oldalára is csillagcsúcsdísz kerül, továbbá a pilonok középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek.