A mai Lengyelországhoz tartozó Galíciában született 1846. október 14-én német anyanyelvű családban. Albert egyéves korában Késmárkra költöztek, és közel egy évtizedet töltöttek itt, ami nagy hatással volt a gyermekre, kialakult benne a magyarság szeretete. Mégis visszaköltöztek szülővárosába, de onnan nyugatra vezetett az útja, előbb Karlsruhéban tanult építészetet, majd Bécsben kezdett dolgozni. 1868-ban jött újra Magyarországra, ezúttal Pestre, ahol a kiegyezés utáni gazdasági fellendülés miatt hatalmas szükség volt szakemberekre.

Schickedanz Albert portréja az 1880-as évek végén (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1888. május 27.)

Ybl Miklós irodájában helyezkedett el, a Pesti Takarékpénztár építési irodájában kapott ornamentikarajzolói állást. Kisebb megszakításokkal tíz évig dolgozott mesterének, a legtöbb feladatot az Operaház tervezésében kapta. Közben azért saját pályáját is egyengette, 1870-ben például elindult a Kerepesi úti temetőben létesítendő Batthyány-mauzóleum pályázatán, és meg is nyerte azt. Sikerének kulcsa az volt, hogy az első miniszterelnök szobrát nem a mauzóleumba, hanem annak tetejére helyezte. Többszöri módosítás után a síremlék 1874-re épült fel neoreneszánsz stílusban: egy hátulról és két oldalról fallal övezett teraszépítmény lett, amelyre széles lépcső vezet fel. A hátsó falra bábkorlátot tervezett, illetve ennek közepén, magas talapzaton ült volna Batthyány Lajos. A szobor azonban pénzügyi okokból nem készült el, ahogyan a lépcső két oldalán őrködő oroszlánok szobrai sem. A sírbolt – melyre a teraszról vezet le lépcső – viszont igen, és 1874. május 26-án végre örök nyugalomra helyezhették itt a mártír miniszterelnököt és családjának több tagját is.

Batthyány Lajos mauzóleuma 1880 körül. Ez volt Schickedanz első építészeti alkotása (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.014)

1878-ban hagyta ott Ybl Miklós irodáját, ugyanis kinevezték az öt évvel korábban megalapított Iparművészeti Múzeum titkárának. A jeles tisztség nyújtotta biztonság magával hozta a nősülést is: még ugyanabban az évben feleségül vette Reichardt Vilmát. Fizetésének kiegészítése céljából azonban vállalt tervezői munkát is. 1878-ban megtervezte Huszár Adolf Deák Ferencet ábrázoló szobrának talapzatát a budapesti Ferenc József (ma Széchenyi István) térre, majd pedig az Aradi vértanúk Zala György által megformázott allegorikus szobrához szintén a talapzatot készítette Aradra. Később Stróbl Alajossal is dolgozott ilyen munkamegosztásban: 1888-ban a Múzeumkertben felállított Arany János-szobor talapzatát tervezte.

Schickedanz készítette Arany János Múzeumkertben felállított szobrának talapzatát is 1888-ban (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.027)

1880-ban felesége családjának tervezte a Bajza utca 34. szám alatti neoreneszánsz lakóházat. Hamisítatlan stílusjegyek a loggiából nyíló boltozott bejárat és fölötte a bábkorlátos erkély. Az épület érdekessége a belső elrendezése volt, ugyanis a szobákat nem az utcai, hanem az udvari oldalon képezte ki. Ez persze kihatott a homlokzatra is, hiszen az utcai oldal kiszolgálóhelyiségei kisebb ablakokat kívántak, így az egész összkép zártabb hatású.

A Bajza utca 34. alatti lakóház homlokzata a kisebb nyílások miatt zártabb a megszokottnál (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Schickedanz az 1880-as évek elejétől tanárként is dolgozott az Iparművészeti Múzeum mellett létrejött iskolában. Közben tervpályázatokon is indult, legnagyobb sikerét Freund Vilmossal közös tervével érte el, amit az Országház épületére nyújtottak be, ugyanis a négy egyenlő díj egyikét kapták meg 1883 tavaszán. Tervükön egyaránt alkalmazták a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmusból ismert stíluselemeket. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök azonban a londoni Parlament mintájára neogótikus épületet javasolt, ezért Steindl Imre terve valósult meg.

A Freund Vilmossal közösen készített pályamű az Országház épületéhez (Forrás: Építési Ipar, 1883. május 27. rajzmelléklet)

A tervpályázatokra készített gyönyörű távlati képei mutatják, hogy valóban remek festő is volt. 1884-ben elindult a székesfőváros által meghirdetett látképpályázaton, melyben a város jelentősebb épületeit, tereit kellett megfesteni. Ő többek között az Operaházat és a Nagymező utcát örökítette meg. A következő évben tartott bírálaton második díjjal jutalmazták, ami határozott sikernek számított, és festőként is ismertté vált. 

Schickedanz Operaházat ábrázoló festménye, amelyet a látképpályázatra készített (Forrás: Schickedanz Albert [1846–1915]. Kiállítási katalógus. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1996.)

Nem kellett sokáig várni közmegbízatásra sem, 1886–88 között a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kapott munkát. A feladat egészen pontosan díszítőfestés volt, Lotz Károly freskói körül kellett ornamentális keretet létrehozni. A megbízatás kapcsán itáliai tanulmányutat tett, tehát alaposan felkészült a jelentős munkára. Nagy sikert is aratott vele: dicsérték, amiért jól tudta összekötni a történelmi témájú képeket a neoreneszánsz építészeti környezettel.

A Magyar Tudományos Akadémia dísztermének díszítőfestését is Schickedanz készítette (Forrás: mta.hu)

Az ornamentikafestést azért is művelte remekül, mert az Iparművészeti Iskolában rendszeresen oktatta. E munkahelye ösztönözte a bútortervezésre is, amelyben szintén sikereket ért el, hiszen többek között Ráth Györgytől az Iparművészeti Társulat elnökétől is kapott ilyen irányú megbízást. A műfajok széles skáláján otthonosan mozgó, valódi reneszánsz ember volt. Magánélete azonban tragédiákat hozott: 1883-ban legidősebb kislánya, a következő évben pedig felesége is elhunyt. 1886-ban azonban újranősült, gyermekeinek keresztanyját, Horn Irmát vette el.

Schickedanz Albert építészként a millenniumi ünnepségek kapcsán került ismét a figyelem középpontjába. 1893-ban hirdettek pályázatot a kiállítás történelmi főcsoportjának megtervezésére, amelyen a négy legjobb közé került a terve. De ennél is jelentősebb fegyvertény, hogy e munkájában ő javasolta egy különböző történeti stílusokból álló épületegyüttes építését. A zsűri egy második eredménytelen pályázat után megvette Schickedanz tervét, és azt átadta a sokkal gyakorlottabb és gyakorlatiasabb Alpár Ignácnak, hogy ő építse fel a történelmi főcsoportot. Schickedanzot azzal kárpótolták, hogy az épületegyüttes belső kialakítását, a díszítőfestést és a berendezés tervezését rábízták.

A Millenniumi kiállítás történelmi főcsoportja, 1896. A különböző stílusokból való építkezés Schickedanz ötlete volt (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.002)

Schickedanz 1893-ban társulási szerződést kötött Herzog Fülöp bécsi építésszel, aki a gyakorlati tervezésben nagy segítségére volt. Támogatta őt ugyanakkor az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat számos tagja is, ennek köszönhető, hogy 1893-ban pályázat kiírása nélkül bízták meg az új Műcsarnok tervezésével. Talán ezt a munkát is még a történelmi főcsoport miatti kárpótlásnak szánták. Ez volt az első nagyszabású épülete, amelyen végre igazán megmutathatta építészi kvalitásait is, bár a szerződés értelmében Herzoggal közösen dolgoztak. Az Andrássy út városligeti torkolatában 1896-ra felépült Műcsarnok egy 51 méter széles, 111 méter hosszú, két kereszthajós, félköríves lezárású épület lett. A hatoszlopos kapuzatot mészkőből építették és színes Zsolnay pirogránittal burkolták, a homlokzat nagy része viszont téglaborítású. Díszítése ellenére a kapuzat inkább klasszicista jellegű, és így idegenül mutat az alapvetően neoreneszánsz épületen.

A Hősök terén ma álló épületek közül a Műcsarnok épült fel először, 1896-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A lapos nyeregtető vasszerkezetű, de a kiállítási funkció miatt üvegbetétes. Az épületben a tér felől egy előcsarnok kapott helyet, két oldalán tanácsteremmel és hivatali helyiségekkel. A valódi kiállítótér innen nyílt: közel 20 méter szélességű háromrészes teremsor, amelyek közül az utolsó, szoborcsarnoknak nevezett tér patkó alakban záródott. Innen nyílt átjárás a hátsó kereszthajó két kisebb kiállítótermébe, de a középső teremsort egész hosszában három-három kisebb terem is közrefogta. A belső tér díszítése pénzügyi okokból elmaradt, csupán az előcsarnokba kerültek értékesebb alkotások: az oldalfalak gipsz architektúrája – a párkányok, pillérfejek ornamenseit is beleértve – az esztergomi Bakócz-kápolna mintájára készült, az allegorikus témájú falképeket pedig Lotz Károly és Deák-Ébner Lajos festették. Természetesen Schickedanz is kivette a részét a díszítőfestésből, a boltozaton dolgozott.

1895-ben kapta meg következő jelentős megbízását: a Millenniumi emlékmű építészeti részének tervezését. Ekkor ismét együtt dolgozott Zala Györggyel, a szobrok elkészítésére ugyanis őt kérte fel a kormányzat. Schickedanz két, negyedkör alapú oszlopcsarnokot tervezett, melyek között egy 36 méter magas oszlop áll. Az oszlopcsarnokok is tekintélyt parancsoló mérettel bírnak: 85 méter hosszan ölelik át a teret, magasságuk pedig 13,3 méter. Zala – illetve később más művészek is – ezt a kompozitoszlopokból álló keretet töltötték fel jeles királyaink szobraival: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert, Nagy Lajos, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás, I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lipót, Ferenc József. Az építmény tetejére allegorikus szobrokat (Munka, Jólét, Tudás, Dicsőség, Háború, Béke), a korinthoszi fejezetű oszlopra pedig Gábriel arkangyal Szent Koronát tartó szobrát állították. Árpád és a többi honfoglaló vezér az oszlopszék körül kapott helyet. Az építkezést csak az ezredéves kiállítás után, 1898-ban kezdhették meg, addig ugyanis az Andrássy út végében a kiállítás egyik kapuja állt. Végül 1902-re készült el teljesen a Schickedanz–Herzog-cég által tervezett építészeti keret, maguk a szobrok viszont csak lassan kerültek a helyükre, az emlékművet csupán 1929-ben adták át ünnepélyes keretek között.

A Millenniumi emlékmű alapépítményét is Herzog Fülöppel közösen tervezték (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

E nagyszabású feladatok hozta reflektorfény miatt számos kisebb munkával is megbízták Schickedanzot és Herzogot. Ők tervezték például a Millenniumi Földalatti Vasút Andrássy úti lejárócsarnokait. Indultak tervpályázatokon is, a lipótvárosi zsinagógához 1898-ban készített olasz reneszánsz tervük – melynek kupolája a firenzei dóméra emlékeztet – bár díjat nem kapott, de a zsűri megvásárolta. Az Erzsébet királyné emlékművére 1900-ban hirdetett pályázaton is hasonlóan jártak, a tervük középpontjában egyébként egy hosszú oszlopcsarnok állt. Magánmegbízások is érkeztek: Basch Gyula festőnek a Városligeti fasorba, Nyáry Sándor művészettörténésznek az Izabella utcába, Geitner Józsefnek a Váci útra, Kilényi Hugónak pedig Logodi utcába terveztek lakóingatlanokat. Illetve Schickedanz 1904–1905 folyamán megtervezte a saját, II. kerületi, Nyúl utcai műtermes villáját is, melynek eredeti tervei szép neoreneszánsz stílust mutattak, végül azonban a földszintre és az első emeletre tervezett loggiákat modernebb, üvegezett verandákra cserélte.

Saját lakóháza a II. kerületi Nyúl utcában, melyben műtermet is berendezett (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

1894 végétől szakértőként részt vett az építendő Szépművészeti Múzeum tervezésének előkészítésében. A múzeumot az országgyűlés ugyan csak az 1896. évi VIII. törvénycikkel alapította meg, de már előtte voltak elképzelések afelől, hogy nagy vonalakban hogyan nézzen ki: a Városligetben kell állnia, és egyemeletes legyen, hogy a termek fele felülvilágítós lehessen. Az 1898-ban meghirdetett pályázaton az alapos felkészülése ellenére is csak második díjat nyert Pecz Samu mögött, mégis őt bízták meg a kivitelezéssel, mivel elképzelése jobban illeszkedett az Andrássy út végén kialakulóban lévő tér összképéhez.

A Szépművészeti Múzeum alaprajzában megfigyelhető a csarnokok sora (Forrás: Schickedanz Albert [1846–1915]. Kiállítási katalógus. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 1996.)

Az épület stílusa valóban közel áll a Műcsarnokéhoz: egy neoreneszánsz épület elé állított egy klasszicizáló építményt. Méretében viszont jóval nagyobb annál: a 132 méter hosszú hátsó szárny emeletes, sőt a középső öt tengelyben kétemeletes. Stílusában a XVI. századi itáliai reneszánsz palotákat követi, benne pedig hatalmas csarnokok sorakoznak: középen a Reneszánsz, balról a Román, jobbról pedig a Barokk csarnok. Az előépület is jóval nagyobb a műcsarnokinál: három tagból áll, amelyek antik templomokra emlékeztetnek. A két szélső templomot egy-egy korinthoszi oszlopokkal tagolt szárny csatolja a középsőhöz, amelyben a főbejárat található. Ennek kapuzata – és általában az előépület homlokzata – görögös klasszicista stílust mutat, a timpanonba is az olimposzi Zeusz-templom szoborcsoportjának gipszmásolata került. Ezek azonban az épület egyetlen plasztikai díszei, Schickedanz bár jóval többet tervezett, azok nem valósultak meg.

Schickedanz fő műve, a Szépművészeti Múzeum (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

E szárny belső terét is egy hatalmas csarnok, a Márványcsarnok határozza meg, melynek két oldalán lépcső vezet fel a hátsó szárny emeletére, ahol a felülvilágítós képtári termek sorakoznak. Az értékes festményeket őrző épület belső tereit viszont nem díszítették különösebben jelentős díszítőfestéssel. Az építkezést 1900-ban kezdték, és hat évvel később adták át az épületet a közönségnek. Mivel ez már a szecesszió felfutásának időszaka volt, a kritika igen keményen fogadta, anakronisztikusnak tartották az épületet.

A fő mű elkészülte után már inkább csak a festészetnek élt Schickedanz. A korábbinál gyakrabban vett részt a műcsarnoki kiállításokon, ahová portrékat és tájképeket küldött be, de ezek sem tükrözték a legújabb stílusáramlatokat. A számos negatív kritikától elkeseredve, hosszú betegség után 1915-ben hunyt el. Személyében olyan művész távozott el, aki Budapest egyik legfontosabb terét szinte egyedül alkotta meg. A Hősök tere méltán őrzi sokoldalú alkotójának emlékét.

A nyitóképen a Szépművészeti Múzeum kevéssel az átadása után, 1906-ban (Forrás Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.113)