Szépművészeti Múzeum

2022. október 25. 10:00
A Magyar Nemzeti Galéria az ország és a főváros egyik legismertebb intézménye, amely idén ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. A magyar művészet remekeit gyűjtő intézmény 1957. október 5-én nyitotta meg kapuit látogatók előtt első otthonában, a Hauszmann Alajos által tervezett Kossuth téri Kúria épületében, amelybe később a Néprajzi Múzeum költözött. Mai helyét, a Budavári Palota B, C és D épületét 1975-be vehette birtokba. A Liget Projekt keretein belül pedig már az új otthon terveit is elkészítették, bár a megvalósítása egyelőre még várat magára.
2022. szeptember 9. 10:30
Pulszky Ferenc negyedszázadon át volt a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, és ott bábáskodott a korszakban létrejött többi múzeum megalapításánál. De Pulszky Ferenc sokkal több volt, mint a Magyar Nemzeti Múzeum talán legjelentősebb igazgatója, ő volt a dualizmus „kultúrpápája".
2022. június 30. 19:00
A főváros történelmi terein 160 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Várkert Bazár, a Magyar Zene Háza vagy a Hegyvidéki Kulturális Szalon. Idén a Budai Palotanegyed megújult történelmi helyszínein, így például a Csikós-udvaron is lesznek rendezvények.
2022. június 3. 16:30
A Reneszánsz Csarnok, valamint a Román Csarnok mellett a most felújított, csaknem 800 négyzetméteres Barokk Csarnokot is birtokba veheti holnaptól a nagyközönség. Az építészeti stílusokat megjelenítő, historizáló három nagy múzeumi tér utoljára 80 éve volt egyidejűleg nyitva.
2021. december 15. 17:00
A múzeum átfogó rekonstrukciójának újabb állomásaként, az épület Városligeti-szárnyának felújított részén, több mint másfélezer négyzetméteren, új koncepció szerint rendezve nyílt meg a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának új állandó kiállítási egysége.
2021. december 5. 11:00
A Szépművészeti Múzeum az ország egyik legismertebb épülete, mely nélkül elképzelhetetlen a Hősök tere. Pedig ezt emelték a legkésőbb, a szemközt álló Műcsarnoknál például tíz évvel fiatalabb. Mérete és komolysága azonban feledteti ezt a tényt – és persze már nem is fiatal, éppen 115 évvel ezelőtt nyitották meg a nagyközönség előtt. Ennek kapcsán bemutatjuk a történetét és gyönyörű belső tereit is, amelyek Közép-Európa egyik leggazdagabb műgyűjteményének adnak helyet.
2021. október 14. 09:00
Kevés olyan művész volt Magyarország történelmében, aki két művészeti ágban is jelentőset alkotott. Schickedanz Albert közéjük tartozott, hiszen festőként és építészként is remekműveket hozott létre. Benne az is különleges, hogy munkásságának nagy része egyetlen tér megformálásában, a mai Hősök terében összpontosult, nevéhez kötődik a Millenniumi emlékmű mellett a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum megtervezése is.
2020. június 29. 14:00
A főváros történelmi terein 200 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Nemzeti Galéria előtti Savoyai-terasz, a Nemzeti Múzeum előtere, a margitszigeti zenélő szökőkút, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum oszlopcsarnoka, a Várkert Bazár Gloriettje és az Öntőház-udvar, valamint a Millenáris park és a Hegyvidéki Kulturális Szalon terasza.
2020. május 11. 13:00
Egy norvég ácsmester, akinek 19 gyereke született, már önmagában is érdekes személyiség. Azonban, ha hozzátesszük, hogy e norvég mester közben magyar nemes is lett, és a szabadságharcban utász volt, akkor egy hihetetlen életpálya sejlik fel előttünk. Főként hogy jelentősen kivette részét Budapest világvárossá építéséből is a XIX. század második felében.
2020. május 7. 14:00
Rangos nemzetközi örökségvédelmi elismerést kapott a Szépművészeti Múzeum 2018-ban befejeződött rekonstrukciója. A zsűri szerint egy XX. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása történt.
2019. július 31. 15:00
A Városligetben 2022-ben már valamennyi tervezett épület állni fog, 2023-ig pedig megnyílik az összes új intézmény és elkészül a felújított park is.
2019. július 22. 14:00
A Városligetben a fejlesztések kétharmada most épül vagy már felépült, így a tervek szerint 2023-ig a Liget Budapest projekt összes új intézménye megnyílik és teljes szépségében elkészül a megnövekedett, megújított zöldfelületű park is. Ősszel a megnyitja kapuit a felújított egykori Olof Palme Ház, a Millennium Háza, bejárata előtt az új rózsakerttel.
2019. június 29. 14:00
A Szépművészeti Múzeum nemrég vásárolt Renoir-festményét bemutató tárlatot az ezen a nyáron feltétlenül megtekintendő kiállítások közé sorolja a The Times. A tekintélyes brit napilap internetes kiadásának cikke szerint az 1903-ban festett Fekvő női akt a budapesti múzeum elmúlt száz évének legértékesebb szerzeménye.
2019. június 19. 14:00
A főváros történelmi helyszínein 600 minikoncertet rendeznek nyáron. Új színhelyek is csatlakoztak az idei Zenélő Budapest sorozathoz: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Millenáris park, a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint Várkert Bazár Szárazárok színpada.
2019. május 31. 15:00
A Fekvő női akt 1907 végén már látható volt Budapesten a Nemzeti Szalon tárlatán Renoir tíz másik alkotása mellett. A kép most végleg visszatért, mert sikerült megvásárolni a Szépművészeti Múzeum számára.
2019. május 14. 13:12
Átadták a Szabolcs utcában az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) a Liget Budapest projekt keretében elkészült épületét. A hatalmas területű épületegyüttesben a világszínvonalú restaurátor-műhelyek mellett látogatóközpont is nyílik.
2019. január 22. 15:10
A Magyar Kultúra Napján, január 22-én adták át a világ legnagyobb érintőképernyős múzeumi LCD-falát, amely a megújult Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megismerését segíti.
2018. november 27. 08:06
Kulturális programsorozattal és tudományos konferenciával ünnepli az Antik Gyűjtemény megalapításának 110 éves évfordulóját a nemrég újranyitott Szépművészeti Múzeum.
2018. november 22. 09:54
A festőfejedelmek szerepét és jelentőségét mutatja be a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kiállítása Bonnban.
2018. október 31. 21:08
A Bécs és Szentpétervár közötti térség legjelentősebb képzőművészeti múzeuma hároméves felújítás után, október 31-én nyitotta meg kapuit újra a nagyközönség előtt. Bementünk, szétnéztünk, és alaposan elcsodálkoztunk.
2018. október 30. 14:28
Videóban mutatják be, milyen felújításokon esett át a Szépművészeti Múzeum.
2018. október 30. 14:23
A felújított Szépművészeti Múzeum a művészetnek szentelt katedrális – hangsúlyozta Baán László, a múzeum főigazgatója kedden Budapesten, a rekonstruált épület ünnepi megnyitóján.
2018. szeptember 25. 11:59
Október végén nyílik a megújult Szépművészeti Múzeum. Az MTI fotói.
2018. szeptember 25. 11:15
Az új állandó tárlatok és az újjászületett Román csarnok mellett a Leonardo da Vinci és a budapesti lovas című kamaratárlattal várják a közönséget októbertől.
2018. július 31. 16:30
Mához három hónap múlva, október 31-én végre megnyílik a Szépművészeti Múzeum Román szárnya. Már azt is tudni lehet, hogy hogyan fog kinézni az új, állandó tárlat.
2018. május 10. 12:54
Már több mint 8 ezer metszet érhető el a Szépművészeti Múzeum online katalógusában.
2018. április 5. 14:44
A Szépművészeti Múzeum hányatott sorsú gipszgyűjteményének nagyobb része – a korábbi terveknek megfelelően - a komáromi Csillag erődbe kerül, egy kisebb része – így az olympiai Zeusz-templom keleti oromcsoportja – pedig az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központba.
2018. március 23. 18:41
Kétségtelenül a Szépművészeti Múzeum egyik legdekoratívabb terme a román kort idéző csarnok, amely az elmúlt hét évtizedben zsúfolt raktárként üzemelt, miközben beázott, a hó is beesett. A múzeum átfogó rekonstrukciójának keretén belül felújított termet érdemes még most megnézni, legközelebb majd csak a Szépművészeti Múzeum októberi épületátadója után lehet.
2018. február 13. 12:23
A Szépművészeti Múzeum történetének eddigi legnagyobb rekonstrukciója zajlik, az épület fele újult meg.
2018. február 12. 14:59
Márciusban megnyílik a Szépművészeti Múzeum világháború óta elzárt, most felújított Román csarnoka.

összesen: 35 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó