Az Országgyűlés az 1896. évi VIII. törvénycikkben – az úgynevezett millenniumi törvényben – határozott a Szépművészeti Múzeum alapításáról és részére egy épület emeléséről Budapest egy alkalmas helyén. A Városliget nyugati felére esett a választás, ugyanis az ekkorra kiépült Andrássy út méltó lezárást kívánt. A korábban ott álló, a Feszty-körkép bemutatására szolgáló Rotunda egyrészt nem volt elég monumentális, másrészt pedig ekkoriban üresen állt, hiszen A magyarok bejövetele akkora sikert aratott, hogy Nyugat-Európába vitték többéves körútra. A területet a székesfőváros átadta az államnak, a tizenhatszög alaprajzú épületet pedig lebontották.

A Feszty-körkép bemutatására szolgáló Rotunda (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.112.)

Wekerle Sándor miniszterelnök Kammerer Ernő jogász-történészt tette meg a Szépművészeti Múzeum ügyeinek kormánybiztosává, az általa vezetett bizottság pedig 1898. szeptember 14-én pályázatot hirdetett az új épület megtervezésére. Az 1899. március 1-i határidőig kilenc pályamű érkezett be, a tíz nappal később tartott eredményhirdetésen pedig Pecz Samu munkáját jutalmazták első díjjal. A második helyezett Schickedanz Albert – Herzog Fülöp közös terve, a harmadik pedig Árkay Aladár lett.

Schickedanz Albert portréja az 1880-as évek végén (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1888. május 27.)

Ennek ellenére a részlettervek kidolgozásával Schickedanzékat bízták meg, mert elképzelésük jobban illeszkedett az – egyébként saját maguk által kialakított – környezetbe. Ugyanis ők tervezték a téren ekkor már álló Műcsarnokot és az épülőfélben lévő Millenniumi emlékművet is. Ezekhez hasonlóan a múzeum előépületét is klasszicizáló stílusban tartották, mely a tér felől nézve jórészt eltakarja a nagyobb, neoreneszánsz tömböt. Ráadásul Schickedanz már 1894 óta részt vett a tervpályázat előkészítésében: Kammererrel közösen ők mérték fel a szükséges igényeket, amelyek alapján egyáltalán ki lehetett írni a megmérettetést.

A Műcsarnok 1896 óta áll a Hősök terén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az építési engedélyt 1900. március 1-jén kapták meg a Fővárosi Tanácstól, a kivitelezők pedig július 17-én vonultak fel a helyszínre. Az építkezés két részben folyt: előbb a hátsó, nagyobb szárnyat építették fel 1902 végére, csak ezután kezdtek neki az előépületnek, amelyet 1906 őszére fejeztek be. Ünnepélyes felavatását a király jelenlétében december 1-jén tartották, a nagyközönség számára pedig négy nappal később nyitották meg.

A Szépművészeti Múzeum nem sokkal az átadása után, 1906-ban (Forrás Fortepan/Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.113)

Az épület valóban a művészet temploma lett, hiszen a Hősök tere felé néző előépület három görög templomból áll, melyeket alacsonyabb, oszlopsoros szárnyak kötnek össze. A középső templom nyújtja a legismerősebb látványt, hiszen itt nyílik a főbejárata, melyhez 24 fokos, széles lépcsőn jutunk fel. A vájatolt törzsű, korinthoszi fejezetű oszlopok háromszögű timpanont tartanak, melyben az olümpiai Zeusz-templom szoborcsoportjának másolata látható. Schickedanz sokkal gazdagabb szobrászati díszítést álmodott meg: a homlokzati vakablakokba és a homlokzat tetejére is szobrok sorát, a hátsó épület két alacsony tornyára pedig egy-egy kétlovas diadalszekeret tervezett, melyek azonban az anyagiak hiányában sajnos nem valósulhattak meg.

Schickedanz Albert festményén látható a gazdag szobrászati díszítés (Forrás: Schickedanz Albert 1846–1915. Kiállítási katalógus, 1996)

A hátsó, emeletes tömb neoreneszánsz stílusát a szimmetria jellemzi: az északi, az Állatkert felé néző oldalának közepe és két széle is enyhén előrelép – úgynevezett rizalitok alakulnak ki. A középső szélesebb és magasabb is, de díszítése alapvonalaiban megegyezik a sarokrizalitokkal: emeletének szélein oszloppárok állnak, közöttük díszes keretezésű ablakok kaptak helyet. Míg azonban a középrizalit valódi ablakokkal büszkélkedhet, a sarkokon csak vakablakok tölti ki a falfelületet.

Az Állatkert felé néző, hátsó homlokzat középrizalitja (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az ablaknyílások a földszinten és az emeleten is félkörívben záródnak, az emeleten falipillérek (pilaszterek) választják el őket. A függőleges tagolásnál még erősebb a vízszintes: a két szint között övpárkány húzódik, alatta a kváderköveket imitáló vakolatkiképzés sokkal plasztikusabb, az emeleten viszont játékosabb, ugyanis a pilaszterek fejezetének vonalában puttókkal és füzérekkel díszített frízben gyönyörködhet a szem.

A Dózsa György úti homlokzat (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A tömb két oldalhomlokzata is nagyrészt azonos kiképzésű: a földszinten egyenes, az emeleten pedig félköríves záródású ablakok sorakoznak. Különbség viszont, hogy az emeleti ablakok a nyugati (Dózsa György úti) oldalon valójában csak vakablakok, vagyis falifülkék, amelyeknek boltívét kagylók tölti ki. A homlokzat közepén egy oldalbejárat is nyílik, ennek párjaként a keleti oldalon egy rövid erkély jelenik meg.

Az épület földszinti és emeleti alaprajza (Forrás: Schickedanz Albert 1846–1915. Kiállítási katalógus, 1996)

A művészet temploma azért is, mert belsejét a nagy belmagasságú, hatalmas csarnokok határozzák meg. A főbejárat egy kisebb előtér közbeiktatásával a téglalap alaprajzú Márványcsarnokba vezet, ahonnan egyenesen továbbhaladva a Reneszánsz csarnokba jutunk. Ez már a hátsó tömb része és tulajdonképpen egy téglalap alaprajzú, fedett udvar, amit a földszinten árkádsor, az emeleten pedig oszlopos körfolyosó vesz körül. Ettől balra a néhány évvel ezelőtt gyönyörűen felújított Román csarnok nyílik, jobbra pedig a Barokk csarnok található. Ezek is téglalap alaprajzúak, de hosszirányuk merőleges a Reneszánsz csarnokra.

A Márványcsarnok (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Az előépület két szélső temploma is egy-egy nagyobb termet rejt: a bal oldalit jón, a jobb oldalit dór teremnek nevezik a mennyezetet tartó oszloprendek után. A Reneszánsz csarnok mögött, az épület középtengelyének végében a szintén jelentős Michelangelo-terem található. Utóbbi már a kisebb, hivatali helyiségek és raktárak sorába illeszkedik – pontosabban azt töri meg –, melyek a hátsó tömb külső oldalain futnak és veszik körbe a Román, illetve a Barokk csarnokot. E két csarnok – a Reneszánsszal egyetemben – tulajdonképpen fedett udvaroknak is tekinthetők, hiszen saját tetőszerkezetük van. A nagy alapterületű múzeumnak vannak azonban nyitott udvarai is, amelyek a mai látogatók előtt mégis zárva vannak: az előépület három temploma között helyezkednek el, és eredetileg lapidáriumnak, azaz kőtárnak szánták őket.

A Reneszánsz csarnokot is falfestményekkel díszítve képzelte el a tervező (Forrás: Schickedanz Albert 1846–1915. Kiállítási katalógus, 1996)

Száztizenöt évvel ezelőtt az első látogatók a nagy méretű csarnokokban híres szobrok gipszmásolatait csodálhatták meg, és az előépület kisebb termeiben is plasztikákat állítottak ki. A festmények a hátsó tömb emeletén lévő, felülvilágítós kiállítótermek falain függtek (műtárgyvédelmi okokból a felülvilágítókat utólag besötétítették). Ha a Márványcsarnok bal oldalán emelkedő lépcsőn mentek fel, akkor a körfolyosóról a XIX. századi (vagyis akkoriban modern) alkotásokat bemutató teremsorba léphettek be, míg a jobb oldali lépcső a középkori, reneszánsz és barokk képekhez vitt közelebb. Ezeken kívül kisebb kabinetekben is folytatódott a kiállítás, melyek fölé a nyugati szárnyban egy második, alacsony emeletet is beépítettek. A középtengely vége a legmagasabb szakasza az épületnek, hiszen a Michelangelo-terem fölött két emelet is nyílik: az elsőn a tervezőről elnevezett Schickedanz-terem található, a második emelet kiállítóterébe pedig a történelmi képcsarnok műdarabjait szánták.

Az (eredetileg) felülvilágítós kiállítótermek (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

Schickedanz Albert tervei szerint a látogatók nemcsak a műalkotásokban, de a belső falfestésben is gyönyörködhettek volna. Festőművész is lévén számos színes vázlatot készített a belső terek kifestésére, de azok csak az jón és a dór termekben, valamint a Barokk csarnokban valósultak meg. A Reneszánsz csarnok kifestésére Lotz Károlyt kérte meg, de a művész 1904-ben bekövetkezett halála miatt végül Kovács József rajztanár készítette el a művész- és mecénásportrékat, Schickedanz maga pedig a boltozat homorlatait látta el díszítőfestéssel. Sajnos ma már ezek sem láthatók, mert a II. világháború során megsemmisültek.

A kiállítóterek festésterve (Forrás: Schickedanz Albert 1846–1915. Kiállítási katalógus, 1996)

Az épület kimagaslóan legszebb tere a többéves restaurálás eredményeként 2018-ra helyreállított Román csarnok. Ide a freiburgi dóm Aranykapujának gipszmásolatán át léphettek be a látogatók, és az egész csarnok is a román kori bazilikák stílusát idézte: oszlop- és pillérsor tagolja háromhajóssá, falait pedig gazdag növényi és figurális elemekből álló díszítőfestés borítja. Schickedanz tervei nyomán Reissmann Károly Miksa és Glaser János életfákat, griff- és sárkányalakokat, a halhatatlanságot jelentő pávákat, állatövi jegyeket, valamint címereket is festett a falakra és a boltozatokra. E szakrális jellegű tér igazán méltó a Szépművészeti Múzeum gazdag gyűjteményéhez, egyúttal remekül kifejezi, hogy az épület a művészet temploma.

A gyönyörű Román csarnok (Fotó: Bodó Péter/pestbuda.hu)

A nyitóképen: A Szépművészeti Múzeum a Hősök teréről nézve (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)