program

158340_btv.jpg Itt a Budapesti Tavaszi Vásár Április 30-ig várja a látogatókat a Vörösmarty téren a Budapesti Tavaszi Vásár, amelyen 83 kézműves kiállító és nyolc melegkonyhás szolgáltató vesz részt és kulturális programok nyújtanak élményt.
Itt a Jégpályák Éjszakája Második alkalommal rendezik meg január 21-én a Jégpályák Éjszakáját.
Itt a reformáció emlékéve Közel négyszáz programot terveznek 2017-re, a reformáció emlékévére.
Advent: jótékonysági vásár a Várkert Bazárban Szombaton nyílik meg a Várkert Bazárban a jótékonysági adventi vásár.
Itt a Földtudományos forgatag November 12-én és 13-án a Természettudományi Múzeumban tartják a Földtudományos forgatagot.
Jön a Héttorony Fesztivál Tizenegy helyszínen, közöttük Budapesten rendezik meg a Makovecz Imre örökségéhez kapcsolódó Héttorony Fesztivált.
Itt az Art Market Budapest Húsz országból csaknem száz galéria, intézmény, művészeti projekt állítja ki 500 művész sok ezer alkotását a 7. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron csütörtöktől vasárnapig a Millenáris parkban.
Az Erzsébet hídra is festettek Ezúttal nem tűzfalat, hanem az Erzsébet híd budai pilléreit festette Bakos Zsuzsi és Pusztai Balázs a Színes Város Budapest Fesztivál keretében.
'56-os kiállítás nyílt a Bálnában Az 1956-os budapesti színházi életet mutatják be a Bálna Budapest - CAFe kiállítótérben Fél hétkor a színház előtt – Pesti műsor 1956 címmel.
Sakkfesztivál a Várkert Bazárban Szombaton a Várkert Bazárban rendezik meg a tizedik Világsakkfesztivált, amelynek csúcspontja a Highlander Kupa profi torna lesz.
Könyves vasárnap lesz hét könyvtárban A Központi Könyvtártól Kőbányáig hét könyvtárban tartják meg a Könyves vasárnapot október 9-én.
Jön az Art Market Budapest Csaknem száz galéria, intézmény vesz részt az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásáron.
Jön az Olvasás éjszakája A könyvkultúrához kapcsolódó programok, kötetbemutatók, matinék és más események várják a látogatókat az október 8-ai Olvasás éjszakáján.
Indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja Több mint százötven múzeum, több mint 1700 program és számos színes esemény lesz a szeptember 26-tal induló Múzeumok Őszi Fesztiválján.
Indul a Színes Város Budapest Fesztivál Város, víz és olimpia: ezek lesznek a témái az idei Színes Város Budapest Fesztiválnak.
Közeleg a #moszkvater kiállítás zárása Záró programokkal búcsúzik a Kiscelli Múzeum #moszkvater ‒ A Széll Kálmán tér története című kiállítása.
Nyílt nap lesz a fogaskerekűn 2016. szeptember 24-én nyílt napot tartanak a Budapesti Fogaskerekű Vasút járműtelepén, ahol családi és szakmai programokkal várják az érdeklődőket.
Itt a Színházak Éjszakája Harminc budapesti teátrum több mint 200 különleges programmal várja az érdeklődőket szombaton a Színházak éjszakáján.
Bartók gyűjtötte népdalok a Zeneakadémián Úgy szólalnak meg a népdalok a Zeneakadémián, ahogy Bartók Béla hallhatta őket a gyűjtések során.
Csatlakozik a Várkert Bazár az Örökség Napokhoz Idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz a Várkert Bazár.
Jön az Ars Sacra Fesztivál Több mint hatszáz ingyenes zenei, irodalmi, művészeti programmal várja vendégeit az Ars Sacra Fesztivál Budapesten, valamint vidéken és a határon túl is.
Készülnek a Színházak éjszakájára Harminc színház vesz részt a budapesti Színházak éjszakáján, szeptember 17-én.
Kultúrák találkoznak a Mesterségek Ünnepén Az idei, várbéli Mesterségek Ünnepe olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína
Kezdődik a Mesterségek Ünnepe Mintegy nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be a budai Várban tartott 30. Mesterségek Ünnepén.
Hungarikumok mutatkoznak be a Szigeten Már hatvan tagúra nőtt a magyar nemzeti értékeket felvonultató Hungarikumok gyűjteménye, amelyből kiállítás nyílt a Sziget fesztiválon.
Olimpiai szurkolói központ a belvárosban Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lesz az ország legnagyobb olimpiai szurkolói központja.
Jazzbusz járja Budapest utcáit Minőségi, élő dzsesszzenével lepi meg a munkából hazafelé tartó járókelőket és a turistákat egy kisbuszon járó jazzbanda augusztusban.
Több száz világháborús emlékmű újult meg A Nagy Háború centenáriumi emlékév keretében több száz I. világháborús emlékművet újítottak fel és kulturális események sora is megemlékezett a száz évvel ezelőtt történtekről.
Fesztiválozik a Zeneakadémia Nemzetközi kamarazenei fesztivált szervez a budapesti Zeneakadémia nyilvános mesterkurzusokkal, előadásokkal és hangversenyekkel.
Mozart és Beethoven a Vármegyeháza udvarán A Concerto Budapest Nyárestek részeként Mozart és Beethoven művei csendülnek fel a Pesti Vármegyeháza udvarán.

További cikkeink