November 4-től 20-ig tizenegy helyszínen rendezik meg a Makovecz Imre örökségéhez kapcsolódó Héttorony Fesztivált. A Fonó szervezésében a nép- és világzenei színtérről fellép a Muzsikás együttes és Alexander Balanescu, Lajkó Félix, a Cimbaliband és Szokolay Dongó Balázs is.

A magyarországi és határon túli magyar területeken a Makovecz Imréhez kapcsolódó terekben a koncertek mellett kiállítások, szakmai beszélgetések és építészeti konferenciák is lesznek – mondta Horváth László, a Fonó Budai Zeneház igazgatója, főszervező a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Kiss Ferenc zenész, szervező, az Etnofon Zenei Társulás vezetője arról számolt be, hogy a programok november 4-én Budakalászon kezdődnek, a záróprogram 20-án gálakoncert a Pesti Vigadóban a Bartók-év jegyében: a népi fúvós hangszereken játszó Szokolay Dongó Balázs Szokolay Balázs zongoraművésszel és másokkal Bartók műveit adja elő kortárs módon. Mint elhangzott, a Makovecz Imre születésnapjához, november 20-hoz kötődő fesztivált 2002-ben rendezték meg először. Kiss Ferenc felidézte, hogy a rendezvény elnevezéséhez az 1992-es sevillai világkiállításra készült, Makovecz Imre által tervezett magyar pavilon hét tornya adta az ötletet. A hét torony a Magyarországról leszakított országrészeket is jelképezi, hiszen az így elkerült magyarok hét utódállamban élnek. A fesztivál osztja a Makovecz Imre által képviselt szerves gondolkodást a kultúra komplexitásáról, a népzene, a népi építészet és a kézművesség összekapcsolódását – fogalmazott Kiss Ferenc.

Horváth László arra hívta fel a figyelmet, mennyire más egy kultúrházban, egy hangversenyteremben kultúrát látni és fogyasztani, mint egy organikus térben. A Héttorony Fesztivál elutazik Lendvára, Sárospatakra, Kakasdra, Kolozsvárra, Százhalombattára, Zalaegerszegre, Topolyára és Makóra is. A rendezvény Makovecz által tervezett helyszínei között szerepel a törökvágási református templom Kolozsváron, a százhalombattai Szent István templom és a makói Hagymaház.

A nyitónapon Budakalászon a Kós Károly Művelődési Házban a magyarországi németek és bukovinai székelyek 70 évvel ezelőtti kitelepítése, kálváriája áll a középpontban az irodalom, a zene és a tánc eszközeivel feldolgozva. November 6-án a szlovéniai Lendván a Cimbaliband és az Első Pesti Rackák zenélnek, 8-án Sárospatakon az Ágoston Küntett ad dzsesszkoncertet, miközben Makovecz-grafikákat festenek fénnyel a helyi művelődési ház falaira. 10-én a kakasdi faluházban textil- és nemezkészítők munkáiból nyílik kiállítás, emellett Török Tilla és zenekara Szlama Lászlóval, utána pedig a Vujicsics Zenekar játszik.12-én Kolozsvárott Makovecz Imre rajzaiból nyílik kiállítás, zenél a Szabó Dénes által vezényelt Pro Musica Leánykar és a szerbiai ikerpár, a Braca Teofilovici, másnap Százhalombattán a magyar folk legjobb énekesnői, Herczku Ágnes, Paár Julianna, Szalóki Ági, Csizmadia Anna, Tintér Gabriella és Palya Bea lépnek színpadra az Etnofon és Lajkó Félix zenekara koncertjén. November 14-én Zalaegerszegen filmet vetítenek a faluház mozgalomról, kiállítják Makovecz Imre Boldogasszony kápolna-terveit, koncertet ad a Carmina Danubiana és a Góbé, 15-én a vajdasági Topolyán Makovecz szakrális építészetéről beszélgetnek és a Tóth Viktor Road Six Sax lép fel.  A makói Hagymaházban Dresch Mihály vonós triója után a Muzsikás Együttes Alexander Balanescu világhírű hegedűssel egykori közös Bartók-albumukról játszik.

A Héttorony Fesztivál november 19-én és 20-án Budapestre érkezik. Előbb a Fonóban egész napos építész konferenciát tartanak, és este a Makám mutatja be új lemezét, majd a Pesti Vigadó fesztiválgálája zárja a rendezvénysorozatot.

(MTI)