Négy kontinensről érkeznek kiállítók az Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásárra, amelyen csaknem száz magyar és külföldi galéria, intézmény, művészeti projekt vesz részt október 13. és 16. között.

A Millenáris  park B, C és D épületében, valamint parkjában 6200 négyzetméternyi területen több mint 500 művész sok ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg – közölte a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Ledényi Attila alapító-igazgató. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte a CAFe Budapest kortárs művészeti fesztivál és az AMB közötti együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy idén a két fesztivál tematikáját összehangolták, így Lengyelország kortárs művészete áll mindkét rendezvénysorozat fókuszában. A városvezető méltatta a vásár Art Photo Budapest elnevezésű szekcióját is, amely elmondása szerint 2014 óta segít abban, hogy Budapestre a fotóművészet egyik fővárosaként lehessen tekinteni.

Káel Csaba, a Müpa és a Fesztivál Tanács Operatív Testületének vezetője hozzátette: közös cél, hogy Budapest a kihagyhatatlan városok közé kerüljön Európa turisztikai térképén. Ebből a szempontból is fontos az AMB, hiszen sokan azért érkeznek a vásárra, hogy a kortárs művészetet hazavigyék innen, míg a CAFe Budapest előadóművészeti programokkal várja az érdeklődőket – jegyezte meg. Ledényi Attila hozzátette, hogy az AMB lengyel vendégprogramjának elemeit összefogó Polish(ed) fesztivál keretében a vásár szobrászati projektét ezúttal teljesen Lengyelországnak szentelik: a Millenáris parkjában mutatkozik be a Lengyel Szobrászati Központ Gyűjteménye mások mellett az idei díszvendég, Magdalena Abakanowicz munkáival. Október 14-én lengyel napot tartanak szakmai beszélgetésekkel, prezentációkkal, performanszokkal, de ezen a pénteken előadást tart Navracsics Tibor uniós biztos is.

Mintegy ötven kísérőkiállítás, szatelitprogram kapcsolódik az Art Market Budapesthez. A Deák 17 Galériában a Robert Capa munkatársaként világhírűvé vált lengyel fotográfus, Chim munkáiból, az A38 hajó kiállítóterében pedig a neves lengyel magángyűjtő, Cezary Pieczynski fotókollekciójából lesz látható válogatás. Az Art from Berlin projekt a tavalyi bemutatkozás után idén is elhozza anyagát az AMB-re. Az Art Market kezdeményezésére létrejön egy német művészeti alap is, amely Magyarországon működő német vállalatok támogatásával német művészek munkáiból vásárol, és adományozza azokat magyar intézményeknek – mondta el Ledényi Attila.

Az AMB keretein belül ismét megrendezik az Art Photo Budapest vásárt, amely ezúttal is egy teljes kiállítási csarnokot kap. Az október 15-i napot a fotóművészetnek szentelik, előadást tart például Simone Klein, a Magnum Fotóügynökség európai vezetője. Az Art Market idei vendégei közül Ledényi Attila kiemelte mások mellett a világhírű, magyar származású francia Yona Friedman építész-várostervezőt, Adriano Picinati di Torcellót, a Deloitte műkereskedelmi igazgatóját és a dél-afrikai Gideon Mendel fotóművészt is, aki az AMB-n személyesen mutatja be Drowning World (Fukdokló világ) című sorozatát.

(MTI)