Nyolcszáz kézműves mester mutatkozik be a 30. Mesterségek Ünnepén, amelyet augusztus 18. és 21. között rendeznek a budai Várban.

Íjgyártó Gabriella, a rendezvény főszervezője az M1 aktuális csatorna pénteki adásában elmondta: az idei jubileumi eseményre Magyarország mellett tizenegy országból hívtak meg hagyományőrző kézműves mestereket, a rendezvény díszvendége Üzbegisztán, Kína és Jakutföld lesz.

Mészáros Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) néprajzkutatója 2002 óta végez kutatásokat és terepmunkát az Oroszországi Föderációhoz tartozó Jakutföldön. A néprajzkutató Jakutföld kézműves mesterségei közül felhívta a figyelmet a mamutcsontfaragásra, a rozmáragyar-faragásra és a nyírfakéregből varrott edényekre, amelyek Magyarországon nem ismertek. A dorombkovácsolás pedig egy olyan elterjedt szakma Jakutiában, hogy szinte minden megyében lehet találni 6-8 kiváló mestert – hívta fel a figyelmet. 

Íjgyártó Gabriella felhívta a figyelmet a jakutok különleges népi viseletére, amelyet a zord éghajlat miatt érdekes alapanyagokból, halbőrből, rénszarvasbőrből és más prémekből készítenek. A programok közül kiemelte a jakut menyasszony-öltöztetést, valamint a jakut asszonyok öltözködési szokásait bemutató eseményt. A rendezvényre érkező jakut néprajzkutatókkal és kézműves mesterekkel pedig Mészáros Csaba néprajzkutató tart beszélgetést – tette hozzá.

A magyar kézművesek mesterségek közül a rendezvényen részt vesznek pintérek, paszománykészítők, kötélverők, takácsok és tojáspatkolók, valamint gyékényesek, kékfestők, nádazó-tetőfedők, de lesz halászhálófonás is.

Íjgyártó Gabriella hangsúlyozta: a rendezvény fő témája idén a játék lesz. Sok olyan tárgyalkotó és játékkészítő lesz jelen az eseményen, akiknek segítségével a látogatók elsajátíthatják a játékkészítés alapjait. A közösségi játékokon belül többek között ügyességi- és memóriajátékok, valamint népi sportjátékok is várják az érdeklődőket több mint száz helyszínen. 

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége először 1986-ban szervezte meg a fesztivált, ahol a magyarországi kézműves szakma legjobbjai mutatkozhattak be.

(MTI)