Először nyitja meg nyáron a kapuit a budapesti Zeneakadémia: pénteken kezdődik az új nemzetközi kamarazenei fesztivál, a Fesztiválakadémia nyilvános koncertprogramja.

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémia Budapest hiánypótló kamarazenei fesztiválja, amely a műfaj külföldi és hazai kiválóságainak sokaságát hozza el a budapesti közönségnek. A Liszt Ferenc Zeneakadémia épületében nyilvános mesterkurzusok, előadások és hangversenyek várják a zeneszerető közönséget a nyáron is hűs épületben.

A fesztivál fellépői között lesz Kocsis Zoltán, José Gallardo, James Boyd, Maxim Rysanov, Fenyő László, Balog József, Ittzés Gergely, Nicolas Altstaedt, az idei Gramophone-díjra jelölt Vilde Frang és Alina Ibragimova, valamint a Paganini-díjas Lendvay József. A mesterkurzusokat a közönség előzetes regisztráció alapján látogathatja.

A vasárnapig tartó Fesztiválakadémián az esti nagytermi hangversenyek mellett a Solti-teremben minden délben meglepetéskoncerteket, délután pedig interaktív zenei előadásokat rendeznek, ahol a közönség kérdezhet a művészektől, és közelebb kerülhet az előadókhoz, művekhez és szerzőkhöz. Péntek délután Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester avatja be a közönséget Bartók Béla vonósnégyeseibe a Kelemen Quartet közreműködésével. A Fesztiválakadémia az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósul meg.

(MTI)