A zeneművészet intézményesülése fontos mérföldkő volt a magyar kultúra számára, hiszen

„a muzsika vérébe van oltva a magyarnak. Történelmi multunkban jelentős szerep jutott mindig a zenének, amelybe bele sírtuk örömünket, bánatunkat egyaránt”

– írta 1907-ben az Építő Ipar című folyóirat.

Először az 1860-as években vetődött fel egy magyar zeneakadémia létesítésének ötlete, ám a megvalósításra több mint 10 évet kellett várni. Többszöri sikertelen kísérlet után az országgyűlés végül elfogadta az indítványt,és 1875-ben létrejött az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia.

Liszt Ferenc portréja az 1880-as évekből (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az akadémia elnökének az ekkor már nemzetközi szinten is híres Liszt Ferencet, igazgatónak Erkel Ferencet, rendes tanárnak pedig Volkmann Róbertet nevezték ki. Liszt és Erkel zongorát, Volkmann pedig zeneszerzést tanított. Az intézmény ügyeinek intézésével a kultuszminisztériumot bízták meg. A minisztérium a Duna-parti Hal téren bérelt egy házat, aminek első emeletén lakott Liszt is, aki háromszobás lakásának szalonjában tartotta meg óráit. Ez volt a zeneoktatás első otthona.

Liszt Ferenc lakása a Hal téren, ami a Zeneakadémia első otthona volt (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1907. május 12.)

A tanári gárda elhivatottságának és hírnevének köszönhetően nem kellett sokat várni, hogy méltó épületet kaphasson az intézmény: Láng Adolf tervei szerint 1879-re felépült az Andrássy úti épületük, amit ma a Régi Zeneakadémiaként ismerünk.

A Régi Zeneakadémia épülete az Andrássy úton (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1907. május 12.)

Az akadémia egyre népszerűbb lett, és az új tanszékek megalakulása miatt a neoreneszánsz épület igen hamar szűkösnek bizonyult, ezért egy nagyobb palota építésének ötlete merült fel. Az ügy fontos volt, amit az is mutat, hogy a Magyar Mérnök és Építész Egylet az 1888–1889. évi pályázatának témája a „zene- és színészeti akadémiával összekapcsolt hangversenyépület” volt. A versenyt a fiatal Giergl Kálmán terve nyerte, ám az építkezést ekkor nem kezdték meg.

Ezután 12 évnek kellett eltelnie, hogy minden feltétel adott legyen az ötlet megvalósítására. Ekkor már a palota helyszínét is kijelölték: a mai Liszt Ferenc téren, az ifjabb Zitterbarth Mátyás által 1841-ben tervezett Vakok Intézetének telkére. A terület 1901-es átvétele után hozzákezdtek az épület programtervének megalkotásához is, és még ugyanebben az évben Giergl Kálmán és Korb Flóris tervezőirodája pályázat nélkül kapta meg a megbízást az új Zeneakadémia épületének megtervezésére.

Az új Zeneakadémiának az épülete egy 1907 után készült fotón (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

1902-ben már a tervekről tárgyaltak, és azt is tudjuk, hogy a miniszter kifejezett kérése volt, hogy az épület modern stílusban épüljön, de a  magyaros elemek is kellő módon érvényesüljenek. Az építkezést ténylegesen csak 1904-ben kezdték meg, mert az építészeknek addig többször is módosítaniuk kellett a terveket, hogy minden kívánalomnak megfeleljen. Az új épületet végül 1907. május 12-én ünnepélyes keretek között adták át.

„Óriási érdeklődés mellett avatták fel vasárnap délelőtt 11 órakor a Magyar Királyi Zeneakadémia gyönyörű palotáját, amely elé már a kora délelőtti órákban egyre-másra érkeztek a fogatok, melyek a főváros politikai, társadalmi és művészvilágának kiválóságait hozták a megnyitó ünnepségre”

– írta a Magyarország című folyóirat 1907. május 14-én. 

A megnyitón beszédet a kultuszminiszter, Apponyi Albert gróf mondott, és a Zeneakadémia igazgatója, Mihalovich Ödön is szólt néhány szót. Az ünnepség több napon keresztül zajlott, számos programot kínálva a résztvevőknek.

A Zeneakadémia 1907-ben átadott épülete (Forrás: Fortepan/Képszám: 24145)

„A zenepalota nem conventionális alkotás, nem illeszkedik a történelmi stylusok egyikébe sem, de nem is modern, nem is secessio, sőt nem is egyéni, éppen ellenkezője annak, amivé lenni akart”

– írja 1907-ben az Építő Ipar című folyóirat június 9-én.

A háromemeletes épület homlokzata gazdag kiképzést kapott, több allegorikus szobor is utal az épület rendeltetésére. A legszembetűnőbb a főbejárat fölött látható Liszt Ferenc-szobor, amit Stróbl Alajos szobrász készített, de a Zeneakadémia két másik fontos tanára, Erkel Ferenc és Volkmann Róbert is helyett kapott a homlokzat két medaillonjában. A két bronzból készült portré Maróti Géza szobrász alkotása.

Stróbl Alajos Liszt Ferenc-szobra a Zeneakadémia homlokzatán egy korabeli fotón (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

„A palota külső ornamentikájának legharmonikusabb része a főbejáró vonalában négy-négy kisebb méretű mezőbe illesztett gyermek frizcsoport. Mintegy husz, pompeji amorettekre emlékeztető, jól megrajzolt és ügyesen csoportosított gyermek-alak allegorizálja a zeneművészetének történetét. A homlokzat összhangzó képéhez előnyösen illeszkedik s annak művész betetőzéséül szolgál az a két lantot tartó karcsu géniusz, a mely a felhők magasságában, szabadon, levegős környezetben kifejezően hirdeti az új palota czélját, az elvont művészet nemes czéljait”

– írja 1907. május 12-én a Vasárnapi Ujság.

A zene történetét ábrázoló domborművek tervei, amelyeket Telcs Ede készített (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az épület fontos újítása a vasbeton elemek alkalmazása volt, amelynek magyarországi elterjedésében Zielinski Szilárd mérnök fontos szerepet játszott. Ő javasolta a Zeneakadémia épületéhez is ezt a technikai újítást, ami akkoriban még annyira szokatlan volt, hogy Zielinskinek garanciát kellett vállalnia a szerkezet tartósságáért.

A Zeneakadémia nagy hangversenyterme (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A Zeneakadémia kisterme 1907-ből (Forrás: Magyar Pályázatok 1907. július12.)

A rendkívül hangsúlyos főbejáraton keresztül a tágas, 15 méter széles előcsarnokba lehetett jutni, amit igazán gazdagon díszítettek. A földszinten kapott helyet a könyv- és zeneműtár, illetve az 1050 ülőhelyes hangversenyterem a 250-300 közreműködő számára tervezett emelvénnyel, ami fölött az intézet külföldön készült ékességét, az orgonáját helyezték el, amely 54 000 koronába került. Az első emeletet innen a két főlépcsőn keresztül lehetett megközelíteni. Ezen a szinten található a 500 ülőhellyel rendelkező kis hangversenyterem, amelyet elsősorban zongora-, kamara-, hangverseny- és operaelőadásokra szántak, illetve itt voltak az igazgatósági helyiségek és az ülésterem is.

A második és harmadik emeleten az intézet tantermei helyezkedtek el, az utóbbi szinten alakították ki a három szolga- és titkári lakást, a padlástérben pedig tágas tereket hoztak létre az orgona-, tánc- és vívásórák számára.

Az Zeneakadémia épülete napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda)

Az épületen a korszak legjelesebb iparművészei dolgoztak. Az üvegablakok Róth Miksa műhelyében, a kerámiaelemek és az ún. labradormázzal festett lépcsőházi kerámiagömbök pedig a Zsolnay-gyárban készültek. A földszinten található „Egyházi zene" és „Világi zene" című képeket, illetve az emeleti előcsarnok freskóját, „A művészet forrását" Körösfői-Kriesch Aladár festette. A nagyterem népies jeleneteit ábrázoló fríze Gróh István alkotása.

A Zeneakadémia bejárata napjainkban (Fotó: Both Balázs/pestbuda)

A Zeneakadémiának a megnyitás évében már 20 rendes és 18 rendkívüli tanára volt, minden hangszernek megvolt az oktatója. A tanulók száma évente változott: 1907-ben már 520 fővel kezdődött meg a tanév.

„A tanítási rendszer öt tanfolyamból áll: az előkészítő, az akadémiai, az operai, a zenetanárképző és az ez utóbbival kapcsolatos gyakorlóiskolai tanfolyamból”

– írta az oktatás rendszeréről az Ország-Világ című folyóirat 1907-ben az új épület átadásának napján.  

Liszt Ferenc még ma is őrzi a Zeneakadémia bejáratát (Fotó: Both Balázs/pestbuda)

A XX. század viharos évtizedei alatt az épületnek többé-kevésbé sikerült megtartania eredeti állapotát: a földszinti és emeleti előcsarnok és a könyvtár, illetve az igazgatói tárgyaló berendezése is őrzi az eredeti 1907-es állapotot. A nagyterem és a kisterem (amit ma már Solti György Kamarateremnek hívnak) azonban komolyabb átalakuláson ment keresztül a II. világháború pusztításainak következtében. A változások ellenére a Zeneakadémia még ma is a főváros egyik legpompásabb épülete.

Nyitókép: Both Balázs/pestbuda.hu