zene

2022. december 18. 11:00
Kodály Zoltán a magyar zeneirodalom egyik legnagyobb alakja, aki nemcsak kiemelkedően tehetséges zeneszerző volt, hanem kutató és pedagógus is. Népdalgyűjtő munkáját 1905-ben kezdte meg, saját műveivel 1910-ben lépett a nagyközönség elé, az 1923-ban írt Psalmus Hungaricus pedig óriási nemzetközi sikert hozott. Zenepedagógiai módszerét ma is alkalmazzák az oktatásban. A zeneszerző egykori otthonában, a Kodály köröndön ma a róla elnevezett emlékmúzeum működik.
2022. december 12. 09:00
A reneszánsz fénykorában egy Budán tanult lantművész európai körútra indult, hogy zseniális zenei játékával lenyűgözze a kontinens uralkodóit és nemesi udvarait, akár szimpátiát keltve az Oszmán Birodalom veszedelme alatt sínylődő Magyar Királyság ügyéért. Bakfark Bálint diákként még láthatta Budát közvetlenül a hosszú török megszállás előtt. Emlékét ma egy kicsi utca őrzi, amely mellett a középkori városfal húzódott.
2022. május 12. 10:00
A Zeneakadémia Liszt Ferenc téri palotáját éppen 115 éve, 1907. május 12-én adták át. A zeneművészet egyik legfontosabb épülete a kiváló építészpáros, Giergl Kálmán és Korb Flóris tervei alapján készült, de a kor kiemelkedő iparosai is kivették részüket a munkálatokból. Az építészek évekig dolgoztak a terveken, hogy a megrendelő által megfogalmazott igény szerint magyaros elemekkel díszített modern épületet emeljenek.
2020. június 29. 14:00
A főváros történelmi terein 200 minikoncertet rendeznek nyáron. Az idei Zenélő Budapest sorozatot olyan helyszíneken rendezik meg, mint a Nemzeti Galéria előtti Savoyai-terasz, a Nemzeti Múzeum előtere, a margitszigeti zenélő szökőkút, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum oszlopcsarnoka, a Várkert Bazár Gloriettje és az Öntőház-udvar, valamint a Millenáris park és a Hegyvidéki Kulturális Szalon terasza.
2020. január 15. 10:00
Ma 155 éve nyitotta meg kapuit a Duna-korzón a romantikus építészet egyik gyöngyszeme, a Pesti Vigadó. Feszl Frigyes keleties stílusú, monumentális épülete sok kritikát kapott a kortársaktól, de a társadalmi, kulturális és zenei élet központjaként a polgárosodó Pest, majd a rohamosan fejlődő Budapest emblematikus helyszíne, a polgári eszmény, az előkelőség szimbóluma lett.
2019. június 19. 14:00
A főváros történelmi helyszínein 600 minikoncertet rendeznek nyáron. Új színhelyek is csatlakoztak az idei Zenélő Budapest sorozathoz: a Magyar Nemzeti Múzeum, a Millenáris park, a budai Vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint Várkert Bazár Szárazárok színpada.
2019. január 28. 07:56
Kialakult mostanra, mi mindent fog magába foglalni a Városligetben felépítendő Magyar Zene Háza! Itt vannak a részletek a leendő új intézmény koncepciójáról, kiállításairól, oktatási programjáról – Mozarttól Bartókon át a mai rocksztárokig, popikonokig.
2018. november 18. 18:31
A zene meghatározó szerepet játszott a a Városliget életében. Nem csupán a virágkorként emlegetett évtizedekben, hanem az 1867-es kiegyezést követő évektől egészen a II. világháborúig. A Magyar Zene Házával újra beköltözhet a zene világa a Ligetbe.
2018. augusztus 29. 14:15
A régi idők Városligetében az élő zene is a szórakoztatás része volt. Több helyen is álltak zenepavilonok, amelyek a Ligetbe érkező tömegek kedvelt célpontjai voltak.
2018. április 26. 11:03
Koncertek és filmek is szerepelnek a Beethoven-fesztivál programjában.
2018. április 3. 12:20
Felvették a világ legvonzóbb látványosságai közé a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot. Az intézmény 1986-ban, a zeneszerző halálának századik évfordulóján nyílt meg a Régi Zeneakadémia épületében.
2018. január 21. 22:00
Január 22-én nemcsak a magyar kultúrára emlékezhetünk: ez a nap egyúttal Cseh Tamás születésnapja is. Idén lenne 75 éves, és már 9 éve annak, hogy elhunyt. Az évforduló kapcsán összeszedtük, milyen kapcsolata volt a „dalnokként” emlegetett előadónak Budapesttel.
2017. augusztus 9. 12:46
Huszonötödik alkalommal rendezik meg idén a Szigetet.
2017. június 26. 09:11
Az MTA Zenetudományi Intézetében avatták fel Lajtha László (1892-1963) Kossuth-díjas magyar zeneszerző, népzenekutató szobrát.
2017. június 15. 09:15
Augusztusban négy napon át tartanak majd a Budavári Palotakoncertek.
2017. május 24. 15:54
Budapest tizenhárom helyszínén mintegy 600 szabadtéri minikoncerttel várja a közönséget május 26. és augusztus 18. között a Zenélő Budapest című zenei sorozat.
2017. május 5. 15:18
A Budapest Klezmer Band, a Budapest Bár, Kern András és Geszti Péter is fellép a Fővárosi Állat- és Növénykert Zenés Állatkerti Esték elnevezésű hét koncertes programsorozatában július 5. és augusztus 16. között – mondta el Sárfalvi Judit főszervező csütörtökön Budapesten.
2017. március 6. 12:08
Kodály-év van: március 6-án van 50 éve annak, hogy a zeneszerző 84 éves korában elhunyt. E jeles évforduló kapcsán összeszedtük, milyen fővárosi helyszínekhez fűzte őt kapcsolat – hiszen Kodály Zoltán 67 évig volt budapesti lakos.
2017. február 27. 15:17
Koncerttel tisztelegnek Kodály Zoltán előtt halálának ötvenedik és születésének 135. évfordulója alkalmából a Nemzeti Filharmonikusok vasárnap a Zeneakadémián.
2017. február 6. 11:04
Emléktáblát avattak Máté Péter tiszteletére pénteken a főváros I. kerületében annak a háznak a falán, ahol életét leélte. Az 1984-ben fiatalon elhunyt zenész, énekes, dalszerző szombaton lett volna 70 éves, az eseményen jelen volt Máté Péter özvegye, Edit, lányai és unokái.
2016. szeptember 15. 21:13
Úgy szólalnak meg a népdalok a Zeneakadémián, ahogy Bartók Béla hallhatta őket a gyűjtések során.
2016. szeptember 12. 13:20
Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész és zenésztársai koncertet adnak az Országos Levéltárban „Magyarországnak fényes világa...” - zenés utazás a magyar múlt századaiban címmel.
2016. augusztus 26. 16:23
Szeptember 2. és 11. között rendezik meg a Zeneakadémián a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt.
2016. augusztus 3. 09:11
A MÁV Szimfonikus Zenekar a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megkeresésére készítette el a Himnusz „új” változatát.
2016. július 31. 08:48
Minőségi, élő dzsesszzenével lepi meg a munkából hazafelé tartó járókelőket és a turistákat egy kisbuszon járó jazzbanda augusztusban.
2016. július 5. 15:31
Augusztus elején tartják a Budavári Palotakoncertet, ahol Offenbach szerzeményei is elhangoznak majd a tervek szerint.
2016. július 3. 11:10
A Concerto Budapest Nyárestek részeként Mozart és Beethoven művei csendülnek fel a Pesti Vármegyeháza udvarán.
2016. június 28. 21:37
Rendhagyó Prímástalálkozó lesz szombaton a Várkert Bazárban: különböző műfajokban alkotó zenészek állnak össze népzenei dallamokat játszani.
2016. június 20. 14:45
Öt színpadon várja ingyenes könnyűzenei koncertekkel a közönséget kedden, a Zene ünnepe alkalmából a Várkert Bazár.
2016. június 9. 15:28
A Várkert Bazárban zenélnek a Virtuózok Viadala című hangversenysorozat záró részében a hétvégén a fiatal művészek.

összesen: 40 db | 30 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó