Néhány napra a világ zenei fővárosává teszi Budapestet a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amelyet szeptember 2. és 11. között rendeznek meg a Zeneakadémián – mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten. Hozzáfűzte: a nemzetközi zenei élet 36 feltörekvő tehetsége érkezik három kontinens 11 országából a kiemelkedő presztízsű és színvonalú versenyre.

A kormány 100 millió forinttal támogatja a verseny megszervezését, az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig egymillió forintos különdíjat adományoz – hangsúlyozta Hoppál Péter, aki emlékeztetett arra is: az állam szintén 100 millió forinttal támogatja a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, és 160 millióval a 2017-es Nemzetközi Karmesterversenyt. 

Verseny és karnevál

A zongoraverseny zsűrijének díszelnöke Kurtág György, elnöke a dél-koreai Kun Vu Paik lesz. A testületben a francia Michel Beroff, a Nagy-Britanniában élő Frankl Péter, a brit Leslie Howard, a francia-ciprusi Cyprien Katsatis, valamint Dráfi Kálmán, Kovács János, Mácsai János és Mocsári Károly foglal helyet, Kocsis Zoltán pedig a szerkesztőbizottság elnökeként vesz részt a munkában – mondta el a sajtótájékoztatón a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Szamosi Szabolcs kiemelte azt is: a verseny első helyezettje 15 ezer, a második 12 ezer, a harmadik 9 ezer euróval térhet haza, emellett egy 6 ezer eurós közönségdíjat is kiosztanak. Az elődöntők szeptember 3-tól 5-ig tartanak, a szeptember 6-i és 7-i középdöntőkön is tovább jutó hat versenyző a szeptember 9-i szóló döntőben Liszt Ferenc h-moll szonátáját adja elő. A másnapi zenekari döntőben a zsűri fogja meghatározni, hogy a három nagy Liszt-versenymű (Esz-dúr és A-dúr zongoraverseny, valamint a Haláltánc) közül melyikkel lépnek színpadra a versenyzők. A versenysorozat szeptember 11-én, vasárnap eredményhirdetéssel és gálakoncerttel zárul.

A verseny kísérőprogramja szeptember 2. és 4. között az ingyenes és mindenki számára nyitott Zongorakarnevál, amelynek részeként a Liszt Ferenc tér járókelői egy 1904-es Steinway zongorán előadott minikoncerteket élvezhetnek Fisher Annie- és Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjas művészek tolmácsolásában, és megtekinthetik miként lehelnek új életet hangszerként már megfáradt zongorákba a képzőművészeti egyetem diákjai – ismertette a részleteket Szamosi Szabolcs. Hozzátette: a téren Virtuózok-koncert színesíti a programokat, emellett Liszt Ferenc életét felelevenítő, előzetes regisztrációhoz kötött zenetörténeti séták is indulnak. A Zeneakadémia épületében Barabás Márton zongora-alkatrészeket újragondoló alkotásaiból nyílik tárlat, valamint fényfestés is lesz szeptember 3-án, szombaton este. A világszerte népszerű Steinway zongora belsejét és működési mechanizmusát zenematiné keretében mutatja be az érdeklődőknek a hangszer hivatalos magyarországi forgalmazója.

Tisztelgés Liszt előtt

Mácsai János, a verseny zsűrijének és szerkesztőbizottságának tagja az eseményen hangsúlyozta, hogy nem titkolt céljuk egy nagyon nehéz verseny létrehozása volt. Az előírt darabokhoz, köztük az úgynevezett transzcendens és Paganini-etűdökhöz valóban földöntúli virtuozitás és technikai jártasság szükséges, a három nagy zongoraversenyt pedig fejből kell tudnia a versenyzőknek, akiknek a zenei közvetítő erejükről is számot kell adniuk. Sokan nem szeretik a zenei versenyeket, mert a zene egy bizonyos szint után nagyon szubjektív dolog, de ma egy ilyen verseny ugródeszkát jelenthet a fiataloknak a világ nagy koncerttermeibe - jegyezte meg a zenetörténész.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt a zeneszerző születésének 205., halának 130. évfordulója előtt tisztelegve immár 14. alkalommal rendezik meg. Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök, védnökei pedig Hoppál Péter és Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A versenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre Kesselyák Gergely vezényletével.

(MTI)