2019. április 1. 09:05

Kossuth Lajos 1837. május 5-től 1840. május 10-ig a budai Várnegyedben álló börtönben töltötte fogságát. A mai Táncsics Mihály utca 9. számú házat akkor politikai foglyok elzárására használták. Kossuthnak három évet kellett itt raboskodnia. A fogság évei felkészítették a politikust élete későbbi nehézségeinek méltósággal történő elviselésére. A 125 éve elhunyt politikusra emlékezünk.

Írta: Millisits Máté

Kossuth Lajost a zugligeti Isten Szeme fogadóban tartoztatták le 1837. május 5. hajnalára virradó éjszaka a Törvényhatósági Tudósítások című kézírásos újság engedély nélküli kiadása miatt. Kossuthot a budavári börtönbe vitték, amit a XIX. század második felében Szent József laktanyának használtak. Amíg a budavári „kaszárnyában” a kihallgatása zajlott, addig pesti lakásában, ahol szülei is éltek, házkutatást tartottak, elkobozva minden olyan iratot, amelyet terhelőnek éreztek az ellenzék ifjú vezérével szemben.

 Kossuth egykori börtöne a budai Várnegyedben, a mai Táncsis Mihály utca 9. számú ház (Fotó: Tihanyi Károly)

A letartoztatás híre a magyar társadalomban közfelháborodást keltett, mert a megyei gyűlésekről hírt adó szerkesztő elfogásában a megyék politikusai a véleménynyilvánítási szabadságukat látták fenyegetni. Kossuth perre elhúzódott, mivel a vádlott védekezni sem volt hajlandó. Kossuth Lajos felfogása szerint egy nemes embert jogerős bírósági ítélet nélkül elfogni sem lehetett volna. A per során, amikor a vádirat érvelését vitató beadványait akarták a jogász végzettségű Kossuth hivatalos védekezésének minősíteni, ő inkább visszavonta írásban jelzett sérelmeit.

A bíróság 1839-ben nyilvánította bűnösnek, így az addig hivatalos ítélet nélkül eltöltött két év mellé még négy év börtönbüntetésre ítélve.

Kossuth Lajos az elzártság emberpróbáló éveit szellemi alkotó ereje megőrzése mellett fegyelmezetten a magyar közélet megújításába vetett hittel viselte el. A zárka falai között közgazdasági és államelméleti munkákat olvasott, jobban elmélyült az olasz és az angol nyelv ismeretében. Levelezést csak a legszűkebb családtagjaival folytathatott, a magyar és a nagyvilág politikai eseményeit újságok olvasása révén nyílt lehetősége nyomon követni.

A Törvényhatósági Tudósítások című kézírásos újság Kossuth engedély nélkül terjesztette

Édesanyjának, Weber Karolának 1837. július 20-án írt levelében a börtönben töltött első hónapjairól számolt be, ebben Kossuth Lajos nyugtatta szüleit, hogy ne bosszankodjanak azon, hogy a Habsburg-hatalom nem adott választ fiúk meglátogatás iránti kérvényükre.

Az 1838. június 5-én édesapjához, Kossuth Lászlóhoz írott leveléből, megtudhatjuk, hogy míg az első hónapokat teljes egészében cellájában kellett töltenie, 1838-ban már engedélyezték számára, hogy a börtön udvarán sétát tegyen, igaz, szigorú őrizett mellett. Azért, hogy a nap túl erősen ne süsse a fejét, kérte szüleit, hogy küldjék el részére nyári kalapját. Az 1838. szeptember 8-án keltezett, édesanyjának írt levele sokkal rosszabb lelki hangulatban fogant.

Mélyen megérintette jó barátja, a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc 1838. augusztus 24-én bekövetkezett halála. A levele első sorait az alább gondolatokkal kezdi: „Alig tudok magamhoz jőni. Azt gondoltam, megedzettek a viszontagságok, hogy elvonulhat fejem felett napfény és zivatar, mint a szikla felett elvonul; - pedig sírnom kellett, mint az anyavesztett gyermek sír. – Kölcsey meghalt?  miért nem inkább én? miért nem inkább száz ilyen mint én? kinek hamvait legföllebb csak családi könnyek áztatnák, de üresen hagyott helyét nemzetben, emberiségben kipótolni oly könnyű; miért éppen ő, az egyetlen, a kipótolhatatlan? – Oly szokrateszi bölcsesség; s oly roppant tudomány, oly ígénytelenséggel; oly kátói karakter annyi szerénységgel; oly meleg emberszeretet, oly minden emberi salaktól tiszta szellemiség, és személyesített erény, oly gyermeki szelídséggel; – mikor volt, hol van, s mikor lesz?”

 Kossuth egykori börtöne a budai Várnegyedben, a mai Táncsis Mihály utca 9. számú ház (Fotó: Tihanyi Károly)

Börtönévei több fontos családi eseményen való személyes részvétel lehetőségétől megfosztották. Az örömteli események közül nem lehetett ott testvérének, Kossuth Lujzának (1815- 1902) a pesti evangélikus templomban 1838. november 4-én Ruttkay József aszódi földbirtokossal tartott esküvőjén, a tragikus veszteség, gyász alkalmával nem állhatott meg édesapja, Kossuth László dabasi ravatalánál sem 1839. június 13-án. 

Édesanyjának 1838. november 5-én írt levelében így írt testvére esküvőjével kapcsolatos érzéseiről: „–  Jelen valék húgom esküvőjénél, a lélek szárnyain; –  s egy fohász szívem mélyéből ahoz, kihez szó, és gondolat ablakom kettős rostélyán át is szabadon fölszáll; áldást kérve reá, áldást új honára, és áldást a legjobb Anyára, kinek névnapja kettős örömnap volt családomnak.”

Kossuth Lajos nehéz sorsán az 1839-ben összehívott országgyűlés tudott segíteni, a rendek a szólásszabadság sérelmére hozott ítéletek megsemmisítését követelték. A katonaság részére megfelelő számú újoncokat kérő hatalomnak nem volt módja a képviselőházi kérés elől kitérni, bár a bírósági ítéletet nem semmisítették meg, mivel ezzel az eljárás törvénytelen voltát ismerték volna el, de közkegyelemmel szabadon bocsátották az ilyen típusú perekben hozott politikai elítélteket, köztük a leghíresebb rabot, Kossuth Lajost 1840. május 10-én.

A börtönből szabadult Kossuthot a magyar közéletben szinte teljes egészében nagy tisztelet övezte, amit ő az 1840-es években számos, a haladás ügyét segítő politikai és szerkesztői feladat vállalásával kívánt meghálálni. Ebben az évtizedben sokrétű feladatvégzésével a reformkor egyik legmeghatározóbb politikusává vált.

Kossuth Lajost szabadulása után gróf Széchenyi István megtámadta a Kelet Népe című 1841-ben megjelent írásában, hogy kihasználja a „könnyű börtönévek” adta népszerűséget. Kossuth a vádaskodásra az alábbi szavakkal felelt:

„Három hosszú éveken át ürítém a vesztett szabadság kínpoharát, lélekben, értelemben elmaradottan, kipótolhatlan veszteséggel és családom azalatt, melynek egyedüli gyámola valék, mely másra nem szorúlt én kívülem, nyomorúságra jutott, mely ellen csak a nemzet nagylelkűsége nyújthatott írt. És atyám e bánatos állapot alatt összeroskadott; béke nem derűlt élte alkonyára; és nem adhatta áldását rám... csak sírját lelém!... E seb még most is gyakran felsajog s még soká fel fog sajogni keblemben, de nem kiáltám magam áldozatnak, panaszt e szájból senki sem hallott; én megköszöntem a nemzet kegyelmét s aludni hagytam az elmultakat...”

Kossuth kiszabadulásának centenáriumán, 1940-ben az egykori börtön falára helyezve igényes domborműves emléktáblát avattak. A Kossuth-portré szobrászati munkát a XX. század első felének neves szobrásza és éremművésze, Berán Lajos (1882-1943) készítette.

A portré alá aranybetűkkel az alábbi feliratot vésték: EBBEN AZ ÉPLETBEN/ SZENVEDETT RABSÁGOT/ A HAZÁÉRT/ KOSSUTH LAJOS/ 1837.V.5.- 1840. V 10./

Az 1940-ben elhelyezett emléktábla portréját Berán Lajos készítette (Fotó: Tihanyi Károly)

 

Nyitókép: Kossuth Lajos egykori börtöne az I. kerület, Táncsics Mihály utca 9. szám alatt (Fotó: Tihanyi Károly)


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó